Járműparkunk 2 db Krone (Thermoking SLXe 300) típusú hűtő félpótkocsival bővült.
Bővebben2016. 01. 20-án érkezett 5 db Krone XL-es ponyvás pótkocsi. 01. 21-én érkezet 2 db DAF LF 7,5 tonnás kis autó (egy biztonsági ponyvás és egy dobozos felépítmény).
BővebbenKözúton mintegy 300 kilométeren kezdődnek fejlesztések 520 milliárd forintból, vasúton 370 kilométeren 600 milliárd forintból – ismertette a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára évértékelő sajtótájékoztatóján Budapesten. Tasó László felidézte, 2020-ig közlekedési fejlesztésekre 2600-2800 milliárd forintot terveznek.
BővebbenCégünk újabb elismerésben részesült. 2015. december 18-án átvettük a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen alapított Gyöngyös Város Gazdaságáért Védjegy - 2015. Tanúsító Oklevelet.
BővebbenHosszas előkészítő munkák után november derekán konkretizálódott annak az új Duna-hídnak a pontos helye, melynek komplett tervezésére és statikai ellenőrzéseire a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. már ki is írta az első közbeszerzési pályázatokat. Az új híd Kalocsa és Paks között ível majd át a folyó fölött, és az elképzelések szerint 3-4 év múlva adják át a forgalomnak.
BővebbenNovember 15-én életbe lépett a használatarányos elektronikus útdíjfizetési rendszer Oroszországban. Az új rendszer az ország autópálya szakaszain (50 774 km) közlekedő, 12 tonna össztömeget meghaladó járműveket érinti.
BővebbenJármű állományunk egy Krone hűtő félpótkocsival bővült.
BővebbenA K&V Logistic Solutions MagyarBrands elismerésben részesült az üzleti márkák között. 3000 pályázó/jelölt közül sikerült elnyerni a díjat.
BővebbenSzámos autósokat érintő változás várható a jövőben, legalábbis ha megvalósulnak a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál tervezett változások.
Bővebben2015. október 26-án 5 db DAF XF EURO6 Space Cab vontató érkezett. Ezzel 15-re emelkedett az új vontatók száma.
Bővebben2015. szeptember 15-én megjelent az ISO 9001 Minőségirányítási rendszerek és követelmények nemzetközi szabvány legújabb kiadása. Közel három évig tartott a szabvány szakértők általi felülvizsgálata, mindeközben körülbelül 95 résztvevő és megfigyelő ország segítette elő a szabvány tartalmi korszerűsítését.
BővebbenIdén október végéig adottak lehetnek az új gyorsforgalmi útkategória bevezetésének jogszabályi és műszaki szabályozási feltételei a kormány októberi első ülésén született döntés alapján. A 2x2 sávos, fizikai elválasztással épülő gyorsutak forgalombiztonsági szempontból is komoly előrelépést jelentenek az országos hálózatba csak 2x1 sávos, rossz állapotú, balesetveszélyes főutakkal bekötött térségek számára.
Bővebben