Megosztás:

Úton Európában

2018. július 27.

Kedves olvasóink! Úton Európában című sorozatunk jelen részében Párizs városába invitáljuk Önöket.

Párizs - „A fények városa”

"A világ egy könyv és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el." Szent Ágoston

Talán nincs még egy olyan metropolisza Európának, amelyről annyira könnyű és egyben annyira nehéz is írni, mint Párizsról. Az ok mindkét esetben ugyanaz: kimeríthetetlen gazdagsága, melyet történelmi látnivalók, művészetek, gasztronómia, divat és exkluzív szórakoztatás terén kínál. Mivel teljességgel reménytelen vállalkozás másfél-két oldalban egybesűríteni mindazt, amit a „Párizs” szó mögött rejlő varázs jelent, mostani cikkünkben is csak egyfajta gondolatébresztő és kedvcsináló egyveleget próbáltunk meg összeállítani arról, mit adott eddig a „a fények városa” a világnak.

Ha csak a legfőbb látnivalókat és nevezetességet gyűjtjük egy csokorba úgy, hogy szigorúan csak egy-két mondattal jellemezzük őket, már akkor ráébredünk, micsoda „kiapadhatatlan kincsesbánya” Párizs. Mindjárt kezdetnek ott a Louvre, a világ leglátogatottabb és egyben legnagyobb művészeti múzeuma, amelynek ha minden egyes kiállított darabját megszemlélnénk, 100 napot kellene bent töltenünk; mégis, van egy mindennél értékesebb műremek, ezért zarándokolnak ide a legtöbben: a Mona Lisa. Párizs másik leghíresebb múzeuma a Musée d'Orsay, amely a világ legnagyobb impresszionista festménygyűjteményét őrzi: többek között Monet, Manet, Renoir, Degas, Cezanne, Gauguin és Van Gogh munkái találhatók meg itt. Párizs legfőbb szimbóluma természetesen az 1889-es világkiállításra épült Eiffel-torony, a földkerekség leglátogatottabb fizetős látványossága és egészen 1930-ig a világ legmagasabb építménye. Az „Öreg Hölgy”-höz kapcsolódó számtalan történet közül a legbizarrabb mindenképpen az, hogy egy 1925-ben egy Victor Lustig nevű szélhámos két alkalommal is eladta a tornyot, mint fémhulladékot...A fények városának másik fő jelképe a Diadalív, mely a napóleoni háborúknak állít emléket és ahol Győr nevét is felfedezhetjük, mint Napóleon győztes csatáinak egyik helyszínét. A világ leghíresebb ilyen jellegű építménye a  Champs-Élysées sugárút végpontján magasodik, mely a főváros legszélesebb sugárútjaként olyan impozáns eseményeknek ad otthont, mint a Tour de France befutója és a július 14-i díszszemle.
A főváros másik történelmi nevezetessége a francia klasszicista építészet mesterművének számító Invalidusok épületkomplexuma, melynek megépítését még a Napkirály rendelte el. Funkcióját tekintve hadikórház volt, valamint otthont nyújtott a hajléktalanná vált katonák számára. Az Invalidusok Dómjának hatalmas kupolája alatt nyugszik Napóleon, kinek impozáns szarkofágja 1861-re készült el. Ha már síremlékeknél tartunk, Párizs ún. Latin Negyedében található a Panthéon, ahol Franciaország legnagyobb alakjai, köztük Voltaire, Rousseau, Victor Hugo, Marat, Dumas, és Émile Zola nyugszanak. Nevét onnan kapta, hogy homlokzatát a neoklasszicizmus korai példájaként a római Pantheon mintájára alakították ki. A Pére Lachaise, a világ egyik leglátogatottabb sírkertje is Párizsban található, hiszen többek között olyan művészek leltek itt végső nyugalomra, mint La Fontaine, Molière, Delacroix, Balzac, Bizet, Chopin, Sarah Bernhardt, Isadora Duncan, Marcel Proust, Oscar Wilde, Jim Morrison, Édith Piaf, Yves Montand, Maria Callas, Antoine de Saint-Exupéry…Ha már a latin negyedet (Quartier Latin) említettük, a tudományok gyökereit is itt találjuk meg a Sorbonne révén, mely a rangos európai egyetemek között is az elsőnek számított a középkorban.

Párizs egyházi vonatkozású műemlékei közül a legnevezetesebb az Ile de la Cité szigeten álló, 1163 és 1345 között épült Notre Dame, a gótikus építészet gyöngyszeme, melynek kincstára többek között Jézus Krisztus töviskoronáját, keresztjének egy darabját és a keresztre feszítéshez használt egyik szeget őrzi relikviaként. A város legmagasabb pontján, a Montmartre-on áll Párizs másik legnevezetesebb egyházi jellegű építménye, a megkapó szépségű Sacré-Coeur, mely a francia-porosz háborúban elesett francia katonák emlékére épült. Innen pazar kilátás nyílik a világ egyik leglenyűgözőbb metropoliszára, melyet a Szajna szel ketté. Az 1991 óta a Világörökség részét képező Szajna part mentén szinte szertartásszerűen kötelező végigsétálni azoknak, akik kicsit is szeretnék megízlelni Párizst. Az emblematikus folyón 37 híd ível lát, közülük is talán a leghíresebbek a Pont Neuf, (mely nevével ellentétben valójában a legöregebb hídja a fővárosnak - 1578-1607 között épült) és a Pont Alexandre III., a város legszebb hídja, mely az 1900-as párizsi világkiállításra épült. Ha Párizsban járunk, mindenképp látogassunk el az elegáns parkok egyikébe, legyen az a Luxembourg-kert, a Tuileriák kertje vagy épp a Bois de Vincennes, melyet Párizs tüdejének neveznek és amely méretében jócskán túltesz a Central Parkon és Hyde Parkon is.

A sokarcú Párizs bohém szentélyei a Montmartre domb és a Montparnasse negyed, a modern irodalom és képzőművészet ikonikus alakjainak két fő törzshelye. A Montmartre-on található a világ egyik legizgalmasabb és leghíresebb mulatóhelye, az 1889-ben nyílt és revüműsorai révén ismertté vált Moulin Rouge, ahol olyan nevezetességek léptek fel az idők során, mint Josephine Baker, Maurice Chevalier, Édith Piaf, Yves Montand, Ginger Rogers, Liza Minelli és Frank Sinatra…

A gall főváros a képzőművészetek és a sanzon mellett mellett az európai filmművészet fellegvára is. Elég csak a Lumière-testvérekre gondolnunk, akik találmányukkal bő egy évszázada megvetették az új művészeti ág alapjait, a francia filmművészet hatása napjainkig tart, Párizs megszámlálhatatlan film forgatási helyszíne és ihlető témája is egyben. A teljesség igénye nélkül: Szerelmek városa, Egy amerikai Párizsban, Párizs, szeretlek!, Amelie csodálatos élete, Éjfélkor Párizsban, A Da Vinci-kód és sort a végtelenségig lehetne folytatni. Akinek nem adatott még meg a világ egyik legszebb fővárosában időzni, az a filmek mellett olyan regényekből nyerhet inspirációt a város hangulatának megragadásához, mint például Victor Hugo és Zola emblematikus regényei, A Diadalív árnyékában, Az Operaház fantomja vagy épp Edward Rutherfurd: Párizs – Egy város fényei és árnyai c. monumentális regényciklusa. A sort itt is napestig lehetne folytatni...

Párizsra méltán tekinthetünk a gasztronómia és a divat fővárosaként. Ami az előbbit illeti, elég csak annyit igazolásként megemlítenünk, hogy jelenleg több mint 70 Michelin-csillagos étteremnek ad otthont. És akkor még meg sem említettük a világhírű kávézókat. Ami pedig az utóbbit illeti: elég csak az hauture couture és a prêt à porter kifejezésekre, a híres divatházakra, Coco Chanelre, Christian Diorra, Yves Saint Laurent-re és Pierre Cardin-re gondolnunk…

És ha mindez még nem lenne elég, zárszóként még megemlíthetjük, hogy a franciák fővárosa a sport oltárán is jócskán áldozott már, hiszen az olimpiai eszme újjáélesztése is a nevéhez fűződik (Pierre de Coubertin bárónak köszönhetően) és olyan világeseményeknek adott otthont, mint két nyári olimpia, több foci-eb és vb...És természetesen a Tour de France záróakkordja is itt zajlik...

Vissza
Kapcsolódó anyagok
  • Úton Európában
  • Úton Európában
  • Úton Európában
  • Úton Európában
  • Úton Európában
  • Úton Európában
  •  

    Aktuális híreink

    MagyarBrands díjat vehettük át

    2024. március 28.

    Elismert magyar márkának lenni különösen jóleső érzés!

    Bővebben

    35 év 35 jócselekedet - Önkéntesen a kutyákért

    2024. március 26.

    Az idénre vállalt 35 év - 35 jótett sorozatunk legújabb állomásaként kollégáink szombat délelőtt az Ebrendészet Gyöngyös munkáját segítették önkéntesként kutyafürdetéssel, szárítással és szállítással, valamint információátadással az örökbefogadható kutyusokra vonatkozóan a Mátra Művelődési Központ előtt megrendezett Húsvétváró programon.

    Bővebben

    Szervizbővítés Cégünknél

    2024. március 25.

    A K&V szervizkapacitásának bővítése: új mérföldkő a járműjavításban

    Bővebben

    Logisztikai Park minősítést kaptunk

    2024. március 13.

    Nagy örömmel jelentjük, hogy a K&V múlt héten csütörtökön hivatalosan is Logisztikai Park minősítést kapott! Ez a megtisztelő cím Nagy Márton aláírásával került hozzánk, és Dr. Nagy Ádám iparügyekért felelős helyettes-államtitkár, valamint Fülöp Zsolt, az Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége elnöke adta át a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről.

    Bővebben

    Megalakult az ESG tanács

    2024. március 11.

    2023 végén az országgyűlés elfogadta az ún. ESG törvényt (2023. évi CVIII. tv.), melynek célja, hogy a világgazdaság fenntartható működésre történő átállása során a magyar vállalatok versenyképességét garantálja

    Bővebben

    KRESZ megújítása

    2024. március 4.

    Közlekedésszakmai fórumot tartottak február közepén a KRESZ megújításáról

    Bővebben