Híreink

A személyszállítás története

2019. szeptember 2.

A személyszállítás történetével foglalkozó minisorozatunkban jártunk már földön, vízen, most pedig felereszkedünk a levegőbe is. Az emberiségnek mindig is nagy vágyálma volt a repülni tudás. Gondoljunk csak Daidalosz és Ikarosz történetére, vagy épp a reneszánsz géniuszára, Leonardo da Vincire. Ám csak a második ipari forradalom technikai újításai tették először lehetővé a 19-20. század fordulóján, hogy ez az álom valósággá váljon. Bár a „végső győztes” az amerikai Wright-fivérek által megkonstruált repülőgép lett, a levegőben történő személyszállítás mégsem velük indult, hanem egy - ma már inkább csak furcsa alakjáról emlékezetes  - magyar találmánnyal, a zeppelin léghajóval….

Bővebben

A személyszállítás története

2019. augusztus 1.

Az omnibusz szó hallatán bizonyára sokan automatikusan elkezdenek dúdolni egy közismert slágert: „Éjjel az omnibusz tetején – emlékszel, kicsikém? – de csuda volt!” Ami a híres pesti sanzont illeti, Zerkovitz Béla, a magyar kuplé megteremtője írta és a Csókos asszony című operettben csendült föl először 1926-ban, három esztendővel azelőtt, hogy a megénekelt személyszállító eszköz végleg eltűnt a pesti utcákról. Nemcsak dalban, prózában is feltűnik ez a maga korában rendkívül népszerű jármű, például Az omnibusz utasai c. Aragon regényben, vagy Arany János Epilógus c. versében: Az életet már megjártam. /Többnyire csak gyalog jártam, /Gyalog bizon’…/Legfölebb ha omnibuszon. Mai témánk a 19. század eme közkedvelt utasszállító alkalmatossága lesz.

Bővebben

Bisnode AAA minősítést kapott a K&V Kft.

2019. július 10.

A K&V Kft. a Bisnode AAA (tripla A) tanúsítványát kapta meg, mellyel Magyarországon csupán a cégek 0,63 %-a rendelkezik, és azt jelzi, hogy velünk az üzleti kapcsolat kialakításának pénzügyi kockázata rendkívül alacsony.

Bővebben

A személyszállítás története

2019. június 26.

A mai alkalommal az első és második ipari forradalom legjelentősebb, korszakalkotó találmányának, a lokomotívnak a világhódító útját mutatjuk be. Utazzanak velünk!

Bővebben

Újabb vontatók érkeztek

2019. június 17.

Cégünk folytatja járműparkja minőségi cseréjét. Megérkezett a következő 10 db DAF XF EURO6 Super Space Cab vontató, így az idén már 30 db vontató érkezett. 

Bővebben

Sikeres 2. felügyeleti audit a K&V Kft-nél

2019. június 6.

2019. május 9-10-én került sor a K&V Kft. integrált irányítási rendszerének második felügyeleti auditjára, melyet már 2017-ben a megváltozott szabványok (ISO 9001:2015 Minőségirányítási és ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszer) szerint tanúsítottunk. A Bureau Veritas Certification tanúsító megállapította, hogy a rendszer magas színvonalon működik és jól látható a folyamatos fejlesztés.

Bővebben

IRU diplomát kaptak gépkocsivezetőink

2019. május 30.

Az idén a K&V Logstic Solutions gépjárművezetői közül hárman érdemelték ki az IRU diplomát és az aranyjelvényt.

Bővebben

A személyszállítás története

2019. május 30.

A személyszállítás történetével foglalkozó cikksorozatunk mostani és következő fejezetében az első ipari forradalom legjelentősebb találmányainak, a gőzhajónak és a gőzmozdonynak a felfedezéséről és hatásáról, valamint magyarországi vonatkozásairól tudhatnak meg kedves olvasóink érdekességeket. Mivel a feltalálás „rangelsősége” a gőzhajót illeti meg, mostani cikkünket e közlekedési eszköznek szenteljük. Tartsanak velünk!

Bővebben

Ismét Superbrands díjas a K&V

2019. május 26.

Idén tizenötödik alkalommal ült össze a jelenleg 23 tagú, független szakemberekből álló bizottság, amely márkánkat a K&V Logistis Solutions-t érdemesnek találta a Business Superbrands 2019 védjegy viselésére.

Bővebben

Új Krone ponyvás pótkocsikat vásárolt a K és V Kft.

2019. május 20.

2019. május 7-én ünnepélyes keretek között vette át Varga József ügyvezető a 12 db új XL-es ponyvás Krone félpótkocsit. A járművek alvázai már új technológiájú KTL bevonattal vannak ellátva. A járművek XL, Daimler 9.5 és gumiabroncs-szállításhoz megfelelő rakományrögzítési tanúsítvánnyal is rendelkeznek. 

Bővebben

Új vontatók érkeztek

2019. május 17.

Cégünk folytatja a járműpark korszerűsítését és minőségi cseréjét. Megérkezett a következő 10 db DAF XF EURO6 Super Space Cab vontató, így az idén már 20 db vontató érkezett. 

Bővebben

Sport hétvége a K&V Kft-nél

2019. május 15.

A 2019. május 11-12-ei hétvégén cégünk sportolói több rendezvényen is részt vettek. Futóink és kerékpáros kísérőik idén elsőként vettek részt a XIII. NN Ultrabalatonon, amelyen idén rekord sokan, több mint 13 ezren indultak. "Csak egy kört" kellett teljesíteni, de az 220,1 km volt. A rajt és a cél ezúttal Balatonfüreden volt, melyet 21 óra 27 perc alatt sikerült teljesíteniük, így kategóriájukban a 288. helyezést sikerült elérniük.

Bővebben
1 2 3 4 5