A kicsiny falu szívében található, Szent Márton tiszteletére felszentelt, első ránézésre „átlagos” küllemű barokk istenháza egyedülálló építményt rejt magában: a 11. századi centrális templom maradványait, és a vele egykorú, teljes épségében és szépségében megmaradt, 12. századi freskókkal díszített altemplomot.

A 11. században emelt első, 20x20 m² alaprajzú templomból igen kevés maradt fenn, a jelenlegi templom belsejében található viszont egy makett, amely az eredeti épület rekonstruált kialakítását mutatja be. A kutatások feltárták, hogy ez a templom öthajós, centrális épület volt, középen toronnyal. Az építtető királyi rangú személyiség lehetett, egyes feltételezések szerint maga Aba Sámuel, aki uralkodása előtt építtette a templomot. A 12-13. sz. fordulóján a templomot háromhajós, kereszt alakú, román stílusú istenházává alakították át. A későbbi századok során is többször átépítették, így többek között a 15. században, amikor a templom déli homlokzatába gótikus ablakokat nyitottak 1743-ban jelentősebb átépítést hajtottak végre a templomon, melyek költségét Grassalkovich Antal fedezte. Ekkor kapta meg mai barokk jellegét. A munkálatok során azonban eltávolították a templom közepének pillérsorát, ami később sok gondot okozott. A statikai hibák és a mennyezet megrepedezése miatt 1785-ben ismét rekonstrukciót hajtottak végre az épületen. A templom barokk kori berendezésének értékes darabja a jelenleg jobb oldalon elhelyezett Szent András oltár. A főoltárt – amely Szent Mártont ábrázolja – és a szószéket 1839-ben állították fel.

Hosszú évszázadoknak kellett azonban ahhoz eltelnie, hogy kiderüljön, milyen páratlan értéket rejt a szentély alatti altemplom, melynek középső szakaszát a neves művészettörténész-régész Henszlmann Imre fedezte fel 1865-ben: papi temetkezőhely, kripta volt, mindenki elől elzárva. Az 1920-30-as években a híres építész-restaurátor, Lux Kálmán (a lillafüredi kastélyszálló tervezője) végzett nagyobb méretű ásatást az altemplomban és a templomon kívül. A részletes régészeti és műemléki kutatások a 60-as évektől rendszeressé váltak, a templomot végül az Országos Műemléki Felügyelőség állította helyre 1983-ban.

Az altemplomba lépcsőn lehet lejutni, ahol egyedülálló látványban és élményben lehet része a belépőnek. A húsz méter hosszú hajót szokatlan tagolású, zömök, erőteljes oszlopkötegek osztják ketté. Ezek tartják az épségben megmaradt kőboltozatot. Hazánk legkorábbi freskóit (összesen 54 alakzatot) őrzik ezek a falak, ehhez hasonló festmények előzményeit Észak-Itália bizánci hatásokat mutató, 10-11. századi templomaiban találni. Az apszis boltozatán az angyaloktól körülvett Krisztusnak, a Mindenség urának képe foglalja el a fő helyet a négy evangélista jelképével. Az altemplom keleti-nyugati tengelyében Krisztus életét és kereszthalálát ábrázolta a festő. A többi fal-, illetve boltozatfelületet ószövetségi alakok díszes keretbe foglalt portrészerű képei, illetve bibliai  jelenetek (pl. Káin és Ábel története) díszítik.

Az altemplom kelet felé félköríves szentéllyel bővült, nyugat felé egy sírkamra nyílik belőle, a sír két végénél egy-egy oltár maradványait tárták fel. Érdekes, hogy a felső templom és az altemplom hajója kis, félköríves ablakokkal is összekapcsolódott, így a hívek fentről követhették az altemplomban folyó szertartásokat. Ma is páratlan élmény a felső templomban hallgatni a lent szóló éneket...