Folytatódik járműparkunk minőségi cseréje. Szeptember hónapban 5 db DAF XF EURO6 Super Space Cab vontató érkezett.
BővebbenA sokszor csak Benelux államok néven emlegetett Belgium, Hollandia és Luxemburg, területüket tekintve még együttesen is alig érik el egy közepes méretű ország szintjét, gazdasági és kulturális jelentőségük, népsűrűségük azonban már a középkorban is kiemelkedő volt, az Európai Unió megszületése óta pedig az itt található nemzetközi intézmények okán is megkerülhetetlenek. Az ún. Benelux-szerződéssel 1948. január 1-től létrejött államcsoportosulás jelentette ugyanis az EU előfutárát, képezte annak magját. A három ország szoros politikai együttműködése azóta még tovább mélyült vámunió, gazdasági unió és egységes útlevél formájában is. Az elkövetkezendő három részben a Benelux államok fővárosaiba kalandozunk el. Elsőként a legkisebbik tagország, Luxemburg fővárosát, a vele szinte teljesen azonos nevű Luxembourgot mutatjuk be.
BővebbenTovábbra is támogatjuk a Magyar Élelmiszerbank munkáját, az augusztusi adományok is megérkeztek.
BővebbenSzeptember 1-jétől több ponton módosul az útdíj mértékét és a díjköteles útszakaszokat szabályozó miniszteri rendelet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) tájékoztatása szerint.
BővebbenKedves olvasóink! Úton Európában című sorozatunk jelen részében Párizs városába invitáljuk Önöket.
Párizs - „A fények városa”
BővebbenTervek szerint halad az építkezés, az épület szerkezeti elemei már készen állnak.
BővebbenA K és V Kft. a Bisnode AAA (tripla A) tanúsítványát kapta meg újra 2018-ban, mellyel Magyarországon csupán a cégek 0,63 %-a rendelkezik, és azt jelzi, hogy velünk az üzleti kapcsolat kialakításának pénzügyi kockázata rendkívül alacsony.
BővebbenJárműflottánk az elmúlt héten 5 darab XL code biztonsági besorolású ponyvás félpótkocsival bővült, melyek gazdaságosan és megbízhatóan végzik majd fuvarfeladataikat Európa útjain. Az új járművek kiváló lehetőséget nyújtanak gépjárművezető munkatársainknak, hogy a lehető leghatékonyabb módon teljesítsék partnereink áruszállítási igényeit.
BővebbenKedves olvasóink! Úton Európában című sorozatunk jelen részében Bern városába invitáljuk Önöket.
Bern, a medvék és a díszutak városa
Bővebben
Az idei évben már 25 új nyerges vontató beszerzésére került sor.
BővebbenNémetországban 2018. 07. 01-től az útdíj köteles járművek útdíj fizetési kötelezettségét kiterjesztik a főútvonalakra is.
BővebbenKedves olvasóink! Úton Európában című sorozatunk jelen részében Varsó városába invitáljuk Önöket.
Varsó - A hamvaiból föltámadt főnix