Idén tizenharmadik alkalommal ült össze a jelenleg 22 tagú, független szakemberekből álló bizottság, amely márkánkat a K&V Logistis Solutions-t érdemesnek találta a Business Superbrands 2020 védjegy viselésére. Büszkék vagyunk arra, hogy 2017, 2018 és 2019 után 2020-ban immár negyedik alkalommal nyerhettük el a független, marketingszakmai és vállalatvezető szakemberekből álló testület bizalmát.
Idén tizenhárom éves a Business Superbrands program, amely az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban. A Bisnode adatbázisa alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével létrejövő mintegy 4000 márkát tartalmazó lista pénzügyi és szakmai szűrést követően kerül a bizottság elé. Ebbe a listába éppúgy beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – olyan kisebb vállalkozások, amelyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak, valamint kiemelkedő a hazai kommunikációs és márkaépítési gyakorlatuk.
Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek a K&V Közlekedésbiztonsági Napjára! A mai Közlekedési Kultúra Napja apropóján külön öröm visszagondolni szombatra, amikor is átélhettük, mennyi gyerek és felnőtt érdeklődik a biztonságos közlekedés iránt. Különösen annak tudatában, hogy a K&V járművei naponta több mint százezer kilométert tesznek meg az utakon, ezért is tartottuk fontosnak, hogy a közlekedésbiztonságról ne csak beszéljünk, hanem valódi lehetőséget teremtsünk a megtapasztalására. Milyen felülni egy kamionba? Mennyire más egy akadálypálya, mint egy sima biciklizés? Mit lát egy sofőr – és mit nem?
BővebbenIdén is lezajlottak a K&V-nél az auditok, és megőriztük az ISO 9001 és ISO 14001 tanúsítványainkat, 3 éves újratanúsítással. Az ISO 9001 értelmében a folyamataink átláthatóak, követhetők, és ugyanazt a minőségi szolgáltatási szintet tudjuk hozni nap mint nap. Az ISO 14001 pedig arról tesz tanúbizonyságot, hogy működésünk során a környezetre is figyelünk.
BővebbenMájus 9-én várunk mindenkit Gyöngyösön a rutinpályán, ahol most már biztos. hogy a HEGYI MENTŐK is velünk lesznek! A Kékes Kutató-Mentő Alapítvány csapata nemcsak bemutatkozik, hanem egy mentést is megmutat élőben. Tudjátok, ők azok, akik akkor lendülnek akcióba, amikor valaki eltéved az erdőben vagy bajba kerül túrázás közben.
BővebbenMost hétvégén a járműveink helyett a kollégáink gyűjtötték a kilométereket Vasárnap kora reggelre ugyanis a K&V csapata sikeresen teljesítette a 209 km-es UltraBalatont, ráadásul több mint 1 órát javítva a tavalyi eredményen!
BővebbenA logisztikában ritkán látványos, hogy ki mit tesz a környezetért. Nincs körülötte nagy felhajtás, inkább apró döntések sokaságával tehető zöldebbé, felelősebbé egy vállalat működése
BővebbenMúlt héten öt kollégánk is ellátogatott az AKKULOG IV. konferenciára, információval töltődni. S hogy mi fán terem az akkumulátorlogisztika? A lítiumion-akkumulátorokhoz kapcsolódó szerkezetek és alkatrészek szállítását és kezelését jelenti, nem kevés szabállyal és odafigyeléssel.
Bővebben