A földalatti vasút története

Az „elő fecskék” azonban mégsem mi voltunk, hanem a 19. század legfejlettebb iparvárosa, London, az ipari forradalom bölcsőjének, Angliának a fővárosa. Az ekkor lezajló technikai revolúció egyik fő következménye a korábban soha nem tapasztalt ütemű városiasodás (urbanizáció) lett, mely a „világ műhelyét”, Angliát és azon belül Londont különösen erőteljesen érintette. A tömeges személyszállítás iránti igényt kezdetben itt is delizsánsszal, lóvasúttal, omnibusszal oldották meg, ám a 19. század közepére a világ legfejlettebb iparvárosában a személyforgalom és a földfelszíni közlekedés olyan drasztikus mértékben megnőtt, hogy London már egyre nehezebben viselte az ezzel együtt járó kaotikus dugókat. A lehetséges megoldást egy Charles Pearson nevű londoni ügyvéd kínálta először, aki már 1830 körül felvetette a földfelszín alatti közlekedés gondolatát. A merész és újszerű ötlettel nehezen barátkozó parlament kezdetben sorra elutasította az erre vonatkozó javaslatokat, ám 1854-ben végül elfogadtak egy földalattit támogató törvényt, a pénzügyi forrásokat viszont csak 1860-ra tudták előteremteni. Az alagutat egy úgynevezett „cut-and-cover” módszerrel építették, azaz a felszíni talaj kiásását követően a keletkezett vájatot befedték. A 6,5 km hosszú alagút kiásása hatalmas erőfeszítéseket igényelt, hiszen akkor még nem állt rendelkezésre fúrópajzs, amely megkönnyítette volna a munkálatokat. Végül 1863. január 9-én nyílt meg ünnepélyes ceremónia keretében a világ első földalattija, mely a három legjelentősebb vasúti csomópontot, a Paddington Station-t, a King’s Cross-t és a Farringdon Street-et kötötte össze. Mivel e szerelvényeket még gőzmozdonnyal vontatták, így szellőzőkéményeket is építettek a füst elvezetésére. Az első kocsiknak nem volt ablakuk, mert a tervezők a nagy sebesség és a kopár falak látványa miatti pániktól féltek. A nagyközönség által január 10-én birtokba vett földalatti hamarosan már közel harmincezer utast szállított naponta. Mivel az elkészült vonal a Metropolitan Railway nevet kapta, később az ebből származó rövidítésként terjedt el az új találmányra a metró elnevezés.

Bevezetőnkben említettük, hogy a világ első villanyhajtású földalattija hazánkban épült, melyet a millenniumi ünnepségek keretében, 1896-ban adtak át a nagyközönség számára. A 19. század második felében, különösen az 1873-as egyesítést követően ugyanis Budapest világvárosi jelleget kezdett ölteni, az ekkor meginduló grandiózus fejlesztéseknek köszönhetően. Ennek egyik ékessége volt a főváros szerkezetének gerincét adó Andrássy út (Sugárút) és Nagykörút kiépülése. A meglóduló népességnövekedés itt is a tömegközlekedés megszervezésének feladatát vonta maga után, melynek fejlesztésében két cég, a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) és a Balázs Mór vezette Budapesti Villamos Városi Vasút (BVVV) versengett. A két rivális azonos módon, egy új villamos segítségével akarta tehermentesíteni a meglévő vonalakat, ám a Fővárosi Közmunkák Tanácsa ragaszkodott ahhoz az elképzeléséhez, hogy a Sugárúton ne épüljön felszíni vasút. Balázs Mór ezután kezdte el javasolni a Londonban látott példa nyomán a földalattit a Sugárút vonalán, és miután ebben sikeresen megegyezett a rivális vállalattal, 1894 januárjában közös terveket nyújtottak be. Meg is kapták az engedélyt, de csak azzal a feltétellel, hogy az 1896-os ünnepségekre el kell készülniük. Tehát mindössze 21 hónap állt rendelkezésükre, így az építkezésen ezer főnél is többen dolgoztak, gyakran vasárnapokon is. A terveket a BVVV két mérnöke, Schweiger Henrik és Wörner Adolf készítette el. A 6 méter széles és 3700 méter hosszú alagutat két irányból kezdték el ásni. Mivel az alagútnak el kellett férnie a nagykörúti főgyűjtőcsatorna fölött, így az alagút belmagassága 2,65 méter lett. Az alapot és az oldalfalakat betonból építették, a fémszerkezeteket és a földalatti szerelvényeinek karosszériáját a Schlik-féle Vasöntöde és Gépgyár biztosította. A vasút kivitelezését a tervezőre, a Siemens és Halske cégre, a föld-, beton- és szerelési munkálatokat Wünsch Róbert budapesti vállalkozóra bízták. Az építésvezető Vojtek Ödön volt. Az állomásokat burkoló barna és fehér csempéket a Zsolnay-gyár készítette, a lejárók fölé díszes csarnokokat emeltek. A végül időben, kiváló műszaki színvonal mellett elkészült vasútvonalat 1896. május 2-án maga az uralkodó, Ferenc József adta át ünnepélyes külsőségek között, melyet 2 filléres jeggyel lehetett igénybe venni, és a mai Vörösmarty tértől a Széchenyi fürdőig szállította utasait. A száz éves évforduló kapcsán 1995-ben felújított Millenniumi Földalatti Vasút az Andrássy úttal együtt ma már a Világörökség részét képezi.