Megkezdődik az M8-as gyorsforgalmi út előkészítése, az M7-es autópálya és a 710-es főút új csomópontjától a dunaújvárosi Pentelei-hídig, onnan Kecskemétig tartó út tervezésére, hatástanulmányok készítésére, a szükséges engedélyek beszerzésére több mint 10 milliárd forint áll rendelkezésre.

A sárbogárdi sajtótájékoztatón Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a 2×2 sávos út előkészítő szakasza 2022-ig tart. Addigra olyan tervdokumentáció áll majd rendelkezésre, amely alapján 2023-ban megindulhat a nagyberuházás.
Az államtitkár az M8-as megépítését az egész ország számára kiemelt fejlesztésnek nevezte. A három meglévő autópálya (M7, M6, M5) haránt irányú összekötésével és a most épülő – Kecskemét és Békéscsaba közötti – M44-es úthoz való csatlakozásával létrejön egy kelet-nyugat irányú közlekedési útvonal. A M7-es autópálya és Kecskemét közötti út mintegy 110-120 kilométeres hosszú lesz.
omolya Róbert szerint a fejlesztés a Balaton megközelíthetőségét könnyebbé teszi az ország délkeleti részén élőknek, továbbá tehermentesítheti a Budapest környéki M0-s forgalmát. Megjegyezte, hogy a kormányzati döntés értelmében a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. az előkészítő munkálatokra hamarosan kiírja a közbeszerzést.
Homolya Róbert beszélt arról is, hogy a kormány a 2022 utáni útfejlesztéseknél már a gyűrű- és haránt irányú útfejlesztéseket, a nagy ipari teljesítménnyel vagy nagy idegenforgalmi potenciállal rendelkező városok gyorsforgalmi összekötését helyezi előtérbe. Ennek értelmében az M8-as út mellett megépülhet a Szeged-Debrecen közötti út, vagy elkészülhet az M1-es autópálya Budapest-Győr közötti háromsávosítása.
Forrás: www.logisztika.com
Óriási öröm és büszkeség számunkra, hogy a K&V elnyerte a CSR Hungary Díjat, A Legjobb CSR megoldás kategóriában!
BővebbenBüszkén jelentjük, hogy vállalatunk elkészítette a 2024-es CSR jelentését, amely átfogó képet ad környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) teljesítményünkről.
BővebbenA K&V több mint 35 éve vallja, hogy az emberközpontú gondolkodás és a társadalmi felelősségvállalás nemcsak érték, hanem a hosszú távú üzleti siker egyik alapja. Ezt a meggyőződést képviselte Deák István, raktározási üzletágvezetőnk is, aki előadóként vett részt a VIII. Partium-konferencián, az MTA200 programsorozat keretében Nagyváradon. Előadásának címe: „Emberközpontú felelősségvállalás a gyakorlatban: a K&V Kft. szerepe a társadalmi fenntarthatóságban”
BővebbenBelkovics Anikó QMS-EMS menedzser kolléganőnk a tavalyi előadása után idén is felkérést kapott a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Ipari Kamara előadására idén a Bridge to Benefits MiniEdition mesterkurzusára, ahol nagyvállalati kategóriában mutatta be cégünk ESG és fenntarthatósági jó gyakorlatait.
BővebbenBÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete
BővebbenTegnap a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy igazán különleges pályaorientációs nap keretében!
Bővebben