Megosztás:

…és jön 2012

2011. december 19.

Minden vég valami új kezdete. Ilyenkor évvége felé mindannyian visszatekintünk az elmúlt időszakra, és értékeljük, mi történt velünk az elmúlt év alatt. Megtesszük szokásos fogadalmainkat, hogy jövőre csak a jót folytatjuk, az összes fölösleges és nem sikerült dologgal meg majd leszámolunk, s ott hagyjuk őket emlékeink között porosodni. Ha visszanézünk 2011-es évünkre, akkor azt biztosan állíthatjuk, hogy meghatározó évvolt a K&V történetében. Fejlődésünknek egy új szakaszát éljük.

2011. úgy kezdődött, mint az összes többi. Már az előző év vége felé elterveztük fejlődésünk irányát és tempóját, meghatároztuk a fő feladatokat, s abban a hitben indultunk neki az idei évnek, hogy tudjuk, mi fog velünk történni. Persze számítottunk váratlan helyzetekre és lehetőségekre, hiszen azt az elmúlt több mint 20 év alatt azt megtanultuk, hogy a tervek arra valók, hogy tudjuk, mihez képest változik a valóság. Azt azonban egyikünk sem tudta elképzelni, hogy a K&V Markazról Gyöngyösre költözik, pontosabban új telephelyet nyitunk, s augusztustól kétlaki életmódot fogunk folytatni.

2011. számunkra a nagy átalakulás éve lett. Mikor először merült fel annak a lehetősége, hogy nyissunk új telephelyet Gyöngyösön, és szállítmányozási tevékenységünket költöztessük az új helyre, tudtuk, hogy ez egy olyan lehetőség, amit meg kell ragadnunk. Azt már tudtuk egy ideje, hogy markazi telephelyünket kinőttük, s hamarosan bővítésre lesz szükségünk, de költözésben nem gondolkodtunk. Ám egyszer csak magától elénk állt a megoldás. Nem mondom, hogy nem szeretünk gyorsan dönteni, de ez olyan horderejű döntés volt, amit alaposan végig kellett gondolnunk, de a döntést sem halogathattuk.

Sosem futamodtunk meg a feladatok elől, így természetesen belevágtunk. A gyöngyösi telephely létrehozása több szempontból is aktuális és hasznos volt. A sztrádáról közelítő kamionok és járművek így kisebb utat tesznek meg, ezzel üzemanyagot spórolnak, munkatársaink kényelmesebb körülmények között, nagyobb térben tudnak dolgozni, új szerviz üzemet is tudunk itt működtetni, s ezzel nyitni tudtunk a lakosság felé is.

A költözés a sok lehetőség mellett sok új feladatott is jelentett. Először a telephelyet saját „arcunkra” formáltuk. Kifestettük az épületeket, kialakítottuk a tevékenységünknek leginkább kényelmes belső tereket, és augusztusban indulhatott a munka. Persze az újat megszokni mindig kell egy kis idő. Mindannyiunk megszokott napirendje megváltozott már csak attól is, hogy máshová indulunk munkába. Van, aki korábban kel emiatt, van, aki 20 perccel többet aludhat.

Az új telephelyen új munkarendet is kialakítottunk. Mára mindannyian megszoktuk az új portaszolgálatot, és lassan már minden új kollégával megismerkedtünk. Akinek ez nem sikerült az elmúlt 3 hónapban, az bepótolhatta ezt a Mikulás ünnepségen, amit munkatársaink szerveztek, hogy egy kicsit kötetlenebb formában is tudjunk találkozni és beszélgetni egymással.

Az idei év a tanulás éve is volt. A fejlődés mindig új feladatokat hoz, s ez új készségeket és új tudást igényel. Úgyhogy mindannyian „beültünk a padba”, és ki-ki a saját feladatának és az elvárásoknak megfelelően fejlesztette nyelvtudását, kommunikációs készségét, vezetési ismereteit. Hiszen csak így tudunk folyamatosan magas szintű, egyre sokrétűbb és újabb szolgáltatásokat nyújtani partnereinknek

Az idei év nagy lépést jelentett a K&V Kft. történetében. Ezt tükrözi megújult arculatunk is. Hiszen ahogy visszatekintünk az elmúlt 22 évre, azt látjuk, hogy folyamatosan haladtunk előre céljaink felé. S ezt a folyamatos fejlődést és haladást tartjuk cégünk fő jellemzőjének.

A 2011-es év nemcsak egy újabb lépés a megkezdett úton, de a kezdete is egy hosszú távú megújulási folyamatnak.

Köszönjük, hogy idén is velünk tartottak! Reméljük, hogy a következő 2012-es évben is együtt dolgozhatunk, és részesei lehetünk az Ön sikereinek!

Kívánunk sikerekben és boldog gazdag Új Évet!

a K&V Kft. munkatársai

Vissza

 

Aktuális híreink

Megnyertük a CSR Hungary Díjat

2025. december 4.

Óriási öröm és büszkeség számunkra, hogy a K&V elnyerte a CSR Hungary Díjat, A Legjobb CSR megoldás kategóriában!

Bővebben

Elkészült a K&V Kft. 2024-es CSR jelentése

2025. november 29.

Büszkén jelentjük, hogy vállalatunk elkészítette a 2024-es CSR jelentését, amely átfogó képet ad környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) teljesítményünkről. 

Bővebben

"A felelősségvállalás nem kampány – hanem szemlélet.”

2025. november 27.

A K&V több mint 35 éve vallja, hogy az emberközpontú gondolkodás és a társadalmi felelősségvállalás nemcsak érték, hanem a hosszú távú üzleti siker egyik alapja. Ezt a meggyőződést képviselte Deák István, raktározási üzletágvezetőnk is, aki előadóként vett részt a VIII. Partium-konferencián, az MTA200 programsorozat keretében Nagyváradon.  Előadásának címe: „Emberközpontú felelősségvállalás a gyakorlatban: a K&V Kft. szerepe a társadalmi fenntarthatóságban”

Bővebben

ESG jó gyakorlatok előadás

2025. november 21.

Belkovics Anikó QMS-EMS menedzser kolléganőnk a tavalyi előadása után idén is felkérést kapott a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Ipari Kamara előadására idén a Bridge to Benefits MiniEdition mesterkurzusára, ahol nagyvállalati kategóriában mutatta be cégünk ESG és fenntarthatósági jó gyakorlatait. 

Bővebben

K&V Kft. bekerült az idei BÉT50 rangos kiadványba

2025. november 18.

BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete 

Bővebben

Vendégségben a jövő szakemberei

2025. november 11.

Tegnap a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy igazán különleges pályaorientációs nap keretében!

Bővebben