Nem minden uniós országban veszik még olyan komolyan a vezetés közben megengedett alkoholszint szabályozását, mint hazánkban. Vannak, ahol egy-két sör még belefér, és olyan államok is, ahol más szabály vonatkozik a kezdő vagy a hivatásos sofőrökre. A közelgő nyári szabadságok miatt összefoglaljuk, melyik országban mi a megengedett.
Az Európai unióban napjainkban még nem létezik egységes, a tagállamokra nézve kötelezően meghatározott véralkoholszint (BAC) és légalkoholérték. Az Európai Bizottság 2001-ben javasolta a tagállamoknak, hogy saját jogrendjükben az engedélyezett véralkoholértéket általánosságban 0,5 g/l-ben maximalizálják, míg a tapasztalatlan járművezetőknek és a nehéz-tehergépjárművek vezetői esetében legfeljebb 0,2 g/l legyen a BAC érték. Ennél többet egyébként az Európai Bizottság jelenleg nem is tehet, hiszen az érintett kérdéskör nem a közösségi, hanem a nemzeti jog hatáskörébe tartozik.
Az elmúlt két-három évtized tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy az ittas járművezetés szabályozása Európa-szerte szigorodik. Míg korábban a korábbi EU tagállamokban alapvetően 0,8 g/l, ill. 0,5 g/l volt az engedélyezett véralkoholszint felső határa, addig mára a „Lajtán túli” országokban is csökkentek az értékek.
Napjainkban már csak két tagállam alkalmazza a 0,8 g/l BAC értéket (Egyesült Királyság és Málta), de nem kizárt, hogy jövőre e területen Málta egyedül marad. Ennek oka, hogy már ismertek azok az előrehaladott parlamenti munkálatok, mely eredményeként várhatóan 2011. végéig az Egyesült Királyságban is bevezetik a 0,5 g/l felső értéket az ittas vezetés vonatkozásában.
Jelenleg az uniós tagállamok többségében az általánosságban, azaz a járművezetők széles körében alkalmazott BAC limit 0,5 g/l, ettől eltérően négy tagállam a 0,2 g/l értéket, Litvánia a 0,4 g/l-t, míg további négy ország a „zéró toleranciát” alkalmazza. (Megjegyzésre szorul, hogy a zéró tolerancia, azaz 0,0 g/l a szankcionálási, ill. ítélkezési gyakorlatban a 0,2 g/l BAC értéknek felel meg - a számítási hibahatárok és egyéb tényezők miatt)
Az általánosan meghatározott értékektől eltérően – az Európai Bizottság ajánlásával összhangban - számos tagállamban alacsonyabb BAC limiteket írnak elő a kezdő vezetőkre, valamint a „hivatásos” járművezetőkre. Ausztria például az általánosan alkalmazandó 0,5 g/l BAC értékkel szemben a kezdő vezetők és a hivatásos sofőrök vonatkozásában 0,1 g/l-ben maximálta az ittassági értéket, míg Németország ezen is túlmenően egyenesen zéró toleranciát írt elő az érintett személyi körre. Az egyes uniós tagállamok által jelenleg alkalmazott BAC értékeket az alábbi táblázat tartalmazza:
| Engedélyezett BAC limit (g/l) | Általánosan alkalmazott | Kezdő vezetők | Hivatásos gépjárművezetők |
| Belgium | 0,5 | 0,5 | 0,5 |
| Bulgária | 0,5 | 0,5 | 0,5 |
| Cseh Köztársaság | 0,0 | 0,0 | 0,0 |
| Dánia | 0,5 | 0,5 | 0,5 |
| Németország | 0,5 | 0,0 | 0,0 |
| Észtország | 0,2 | 0,2 | 0,2 |
| Görögország | 0,5 | 0,2 | 0,2 |
| Spanyolország | 0,5 | 0,3 | 0,3 |
| Franciaország | 0,5 | 0,5 | 0,5(autóbusz vezetők: 0,2) |
| Írország | 0,5 | 0,2 | 0,2 |
| Olaszország | 0,5 | 0,2 | 0,2 |
| Ciprus | 0,5 | 0,5 | 0,5 |
| Lettország | 0,5 | 0,5 | 0,5 |
| Litvánia | 0,4 | 0,4 | 0,4 |
| Luxemburg | 0,5 | 0,2 | 0,2 |
| Magyarország | 0,0 | 0,0 | 0,0 |
| Málta | 0,8 | 0,8 | 0,8 |
| Hollandia | 0,5 | 0,5 | 0,2 |
| Ausztria | 0,5 | 0,1 | 0,1 |
| Lengyelország | 0,2 | 0,2 | 0,2 |
| Portugália | 0,5 | 0,5 | 0,5 |
| Románia | 0,0 | 0,0 | 0,0 |
| Szlovénia | 0,2 | 0,0 | 0,0 |
| Szlovákia | 0,0 | 0,0 | 0,0 |
| Finnország | 0,5 | 0,5 | 0,5 |
| Svédország | 0,2 | 0,2 | 0,2 |
| Egyesült Királyság | 0,8 | 0,8 | 0,8 |
Óriási öröm és büszkeség számunkra, hogy a K&V elnyerte a CSR Hungary Díjat, A Legjobb CSR megoldás kategóriában!
BővebbenBüszkén jelentjük, hogy vállalatunk elkészítette a 2024-es CSR jelentését, amely átfogó képet ad környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) teljesítményünkről.
BővebbenA K&V több mint 35 éve vallja, hogy az emberközpontú gondolkodás és a társadalmi felelősségvállalás nemcsak érték, hanem a hosszú távú üzleti siker egyik alapja. Ezt a meggyőződést képviselte Deák István, raktározási üzletágvezetőnk is, aki előadóként vett részt a VIII. Partium-konferencián, az MTA200 programsorozat keretében Nagyváradon. Előadásának címe: „Emberközpontú felelősségvállalás a gyakorlatban: a K&V Kft. szerepe a társadalmi fenntarthatóságban”
BővebbenBelkovics Anikó QMS-EMS menedzser kolléganőnk a tavalyi előadása után idén is felkérést kapott a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Ipari Kamara előadására idén a Bridge to Benefits MiniEdition mesterkurzusára, ahol nagyvállalati kategóriában mutatta be cégünk ESG és fenntarthatósági jó gyakorlatait.
BővebbenBÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete
BővebbenTegnap a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy igazán különleges pályaorientációs nap keretében!
Bővebben