Megosztás:

K&V Mikulás rajzpályázat díjazottak

2024. december 9.

Péntek este a K&V Mikuláskamion-rajzpályázat díjátadóján a Mikulás logisztikai kalandjai életre keltek – méghozzá színpadon és rengeteg mosollyal! Idei pályázatunkra 374 fantasztikus alkotás érkezett, és az általános iskolás gyerekek kreativitása egyszerűen lenyűgözött minket (és a Mikulást is, aki azt mondta, ennyi szuper logisztikai ötletet még a Lappföldön sem látott!). A téma: hogyan jut el a Mikulás a világ minden tájára a K&V kamionjainak segítségével. Hát, a rajzok alapján biztosak vagyunk benne, hogy nincs ajándék, ami a pótkocsiban maradna! 
 
 

A szakmai zsűri alaposan megdolgozott a döntésért, melynek értelmében végül 20 díjat osztottunk ki. A gyerekek öröme, amikor átvették a nyereményeiket, minden fáradtságot megért – a színpad szinte izzott a boldogságtól. Hatalmas köszönet mindenkinek, aki részt vett a pályázaton: a gyerekeknek, akik fantasztikus rajzokat készítettek, a szülőknek, akik segítettek eljuttatni hozzánk az alkotásokat, és a zsűrinek, akik bírni tudták a kreatív túlterhelést! Jövőre újra találkozunk, addig is gyönyörködjetek a díjátadó képeiben – mert a Mikulás is azt mondta, hogy ennyi mosolyt nem hagyhatunk rejtve!
 
Vissza
Kapcsolódó anyagok
  • K&V Mikulás rajzpályázat
  •  

    Aktuális híreink

    Ismét a Heves Vármegyei Top50-ben Cégünk

    2026. január 28.

    Idén is bekerültünk a Heves vármegyei vállalatok TOP50 listájába. Ez mindig jóleső visszajelzés... főleg azért, mert nem egyszeri alkalomról van szó.   

    Bővebben

    Véradással indítottuk az idei évet

    2026. január 9.

    2026 első hétfőjén máris megmutattuk, hogyan indul igazán jól az új esztendő. Reggeltől délig ugyanis véradás volt a K&V gyöngyösi telephelyén, nem is akárhogyan!    

    Bővebben

    Élelmiszer szállítás 2025

    2025. december 22.

    A segítség nem ismer ünnepet vagy évszámot, nálunk egész évben úton van. A K&V csapata évek óta támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját: hónapról hónapra segélyszállítmányokat fuvarozunk Nyírpilisre és Tarnabodra, hogy az élelmiszercsomagok biztosan eljussanak azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

    Bővebben

    K&V cipősdoboz-akció

    2025. december 19.

    Minden doboz egy mosolyt rejt. Idén is sikerrel zárult a K&V cipősdoboz-akciója: a kollégáink által összeállított temérdek ajándékdobozt eljuttattuk a gyöngyösi Családsegítő Központba, ahol gondoskodnak róla, hogy a csomagok a város rászoruló családjaihoz kerüljenek, szebbé téve kicsik és nagyobbacskák ünnepét.

    Bővebben

    K&V Debrecen

    2025. december 17.

    Megnyitottuk új irodánkat Debrecenben, közvetlenül a reptér területén! Ez a bővülés fontos mérföldkő számunkra, hiszen így még gyorsabban, rugalmasabban és személyre szabottabban tudjuk kiszolgálni a kelet-magyarországi régió logisztikai és személyszállítási igényeit.

    Bővebben

    Mikuláskamion rajzpályázat díjátadó

    2025. december 6.

    Tegnap lezajlott a 2025-ös K&V Mikuláskamion Rajzpályázat ünnepélyes díjátadója Gyöngyös szívében, az Adventi ünnepség részeként: családias hangulatban, rengeteg mosollyal és meghatódottsággal. A Heves vármegyei általános iskolások idén is fantasztikus, kamionponyvára álmodott alkotásokkal mutatták be a pályázat témáját, miszerint "A Mikulás a K&V segítségével a világ távoli pontjaira is eljut az ajándékaival.”

    Bővebben