A tavalyi sikeres együttműködés után a Mikulás, aki a világ legprofibb logisztikusa, idén újra a K&V-t bízta meg, hogy segítsünk neki kamionjainkkal az ajándékok kiszállításában.
Mi pedig a Te segítségedet kérjük, hogy kamionunk pótkocsijának oldalán egy rajzzal bemutasd, ahogyan a Mikulás a K&V segítségével a világ távoli pontjaira is eljut az ajándékaival.
Rád bízzuk, hogy A4 vagy A3 méretű rajzlapon adod be pályázatodat, azonban FONTOS, hogy figyelj a pontos méretekre, arányokra, ugyanis alkotásodat szeretnénk majd digitálisan megjeleníteni a kamionunk oldalsó ponyváján.
A rajzodat ezért az alább meghatározott méretű téglalapba rajzold:
A versenyen csak saját kezűleg készített rajzokkal indulhattok, melyhez használhattok ceruzát, zsírkrétát, festéket, ám nyomtatott vagy matricával ellátott képeket nem tudunk elfogadni.
Díjak korcsoportonként
Pályázati feltételek
Fontos infók
Kérjük az alkotásokat a rajz hátoldalán agyermek nevével, az iskolája nevével, címével, az iskolai évfolyamával és a szülő telefonszámával ellátni!
Leadási határidő: a rajzokat lezárt borítékban 2024. november 20-ig kérjük leadni a Fő téri Líra könyvesboltban. A rajzok postán is eljuttathatók a leadási határidőig, címünk: K&V Nemzetközi Fuvarozó Kft. 3200 Gyöngyös, Déli Külhatár u. 10-12.
Eredményhirdetés 2024. november 30-án a K&V Facebook oldalán: www.facebook.com/kvlogisticsolutions
Ünnepélyes díjátadó: 2024. december 6. péntek délután, a gyöngyösi Belvárosi téri Adventi rendezvényen. A díjazottakat előzőleg az általuk megadott telefonszámon értesítjük.
A közzététel feltételei
A pályázók a pályázatuk beadásával elfogadják a következő részvételi és közzétételi feltételeket: A díjazott rajzokat a K&V saját weboldalán és közösségi média oldalain, a Gyöngyösma online felületein, illetve az Adventi rendezvényen a díjkiosztó alkalmával jogosult közzétenni. A díjátadó alkalmával a díjazott gyerekekről és alkotásukról publikálható fotó készül. A pályázatokkal együtt érkező személyes adatokat a K&V a pályázat időtartama alatt kezeli és csakis a díjazott pályázatok beküldőivel való kapcsolattartás céljából használja fel. A beküldött rajzokat nem áll módunkban visszajuttatni, ám a díjazott alkotások digitalizált formában megtekinthetőek lesznek az eredményhirdetést követően a fentebb említett online felületeken.
Idén is bekerültünk a Heves vármegyei vállalatok TOP50 listájába. Ez mindig jóleső visszajelzés... főleg azért, mert nem egyszeri alkalomról van szó.
Bővebben2026 első hétfőjén máris megmutattuk, hogyan indul igazán jól az új esztendő. Reggeltől délig ugyanis véradás volt a K&V gyöngyösi telephelyén, nem is akárhogyan!
BővebbenA segítség nem ismer ünnepet vagy évszámot, nálunk egész évben úton van. A K&V csapata évek óta támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját: hónapról hónapra segélyszállítmányokat fuvarozunk Nyírpilisre és Tarnabodra, hogy az élelmiszercsomagok biztosan eljussanak azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.
BővebbenMinden doboz egy mosolyt rejt. Idén is sikerrel zárult a K&V cipősdoboz-akciója: a kollégáink által összeállított temérdek ajándékdobozt eljuttattuk a gyöngyösi Családsegítő Központba, ahol gondoskodnak róla, hogy a csomagok a város rászoruló családjaihoz kerüljenek, szebbé téve kicsik és nagyobbacskák ünnepét.
BővebbenMegnyitottuk új irodánkat Debrecenben, közvetlenül a reptér területén! Ez a bővülés fontos mérföldkő számunkra, hiszen így még gyorsabban, rugalmasabban és személyre szabottabban tudjuk kiszolgálni a kelet-magyarországi régió logisztikai és személyszállítási igényeit.
BővebbenTegnap lezajlott a 2025-ös K&V Mikuláskamion Rajzpályázat ünnepélyes díjátadója Gyöngyös szívében, az Adventi ünnepség részeként: családias hangulatban, rengeteg mosollyal és meghatódottsággal. A Heves vármegyei általános iskolások idén is fantasztikus, kamionponyvára álmodott alkotásokkal mutatták be a pályázat témáját, miszerint "A Mikulás a K&V segítségével a világ távoli pontjaira is eljut az ajándékaival.”
Bővebben