A Terület- és Településfejlesztési Operatív program 1,2 milliárd forintos támogatásával 8,8 kilométernyi közutat újít fel és 9,4 kilométernyi kerékpárutat épít a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szekszárd térségében.

A társaság közleménye szerint a projekt keretében két mellékúton, a Szekszárd-Decs-Várdomb összekötő út 1,85 és a gemenci Dunánál lévő Keselyűs hajóállomáshoz vezető út közel hét kilométeres szakaszán készül majd teljes útrekonstrukció. A munkák során a sérült pályaszerkezeti rétegeket kijavítják, és a teljes útfelület több rétegben terített aszfaltburkolatot kap. A hajóállomáshoz vezető úton négy autóbusz-megállónál épül új öböl és felszálló sziget.
A projekt leírása szerint a beruházás közvetlenül kapcsolódik az M6-os autópálya 2010-ben forgalomba helyezett, Keselyűsi csomópontjához. Az azóta megnőtt forgalom miatt az érintett szakaszon jelentősen romlott az útburkolat, ami több balesetet is okozott. A mellékutak felújítása mellett 9,45 kilométer hosszon új, az útburkolattól elválasztott, kétirányú kerékpárút is készül: a Szekszárd-Decs-Várdomb összekötő út mellett több mint 2,1, a Keselyűs hajóállomáshoz vezető út mellett pedig 7,3 kilométernyi új kerékpár-szakaszt építenek meg.
A projekt előkészítő szakaszban van, a kormányzati pályázati portálon közzétett összefoglaló szerint a tervezett befejezési határidő 2021. augusztus 25.
Forrás: www.magyar-logisztika.hu
A logisztikában ritkán látványos, hogy ki mit tesz a környezetért. Nincs körülötte nagy felhajtás, inkább apró döntések sokaságával tehető zöldebbé, felelősebbé egy vállalat működése
BővebbenMúlt héten öt kollégánk is ellátogatott az AKKULOG IV. konferenciára, információval töltődni. S hogy mi fán terem az akkumulátorlogisztika? A lítiumion-akkumulátorokhoz kapcsolódó szerkezetek és alkatrészek szállítását és kezelését jelenti, nem kevés szabállyal és odafigyeléssel.
BővebbenMárciusban ismét útra keltünk, hogy a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel való többéves, szoros együttműködésünk keretében célba juttassuk a segítséget.
BővebbenIdén is beszálltunk a zöld otthonteremtési trendekbe: műhelyünkben elkészült 24 darab madárodú, amelyeket húsvét után az Egererdő munkatársaival közösen helyezünk ki a Gyöngyös környéki erdőkben.
BővebbenEgerben rendezték meg szerdán a Robotech Challenge Day-t, ahol a fiatalok testközelből ismerkedhettek a robotikával és a műszaki pálya kínálta karrierlehetőségekkel.
BővebbenSzerdán a MATE Károly Róbert Campus adott otthont az ÖKO Forradalomnak, egy évről évre megrendezésre kerülő, nagyszabású, élményalapú fenntarthatósági eseménynek.
Bővebben