Folytatódik a téli leállás után a dél-balatoni vasútfejlesztés: Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy szakaszának korszerűsítése, valamint a Fonyód-Kaposvár szakasz felújítása, a beruházás az utolsó szakaszába érkezett – jelentette be a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).
A NIF korábbi tájékoztatása szerint a Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy közötti 53 kilométer szakasz fejlesztését, valamint a Kaposvár-Fonyód vasútvonal korszerűsítését a nyertes pályázó nettó 72,38 milliárd forintért vállalta 2016 tavaszán, a kivitelezési munkák akkor kezdődtek. A beruházáshoz 85 százalék uniós és 15 százalék hazai forrást vonnak be.
A Fonyód-Balatonszentgyörgy közötti szakaszon már januárban folytatódtak a gyalogos átjárók, zajárnyékoló falak, vasúti pályát víztelenítő árkok építésének befejező munkálatai. Siófokon február 1-jén kezdődtek meg, és várhatóan június végéig tartanak a peronok átépítési munkálatai. A kivitelezés ideje alatt a vonatok menetrend szerint közlekednek. Március 1-jén kezdődik és június közepéig tart Lepsény vasútállomásának részleges átépítése, valamint új peronjának megépítése.
Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy között, a terveknek megfelelően áprilisban, éjszakai vágányzárak ideje alatt zajlik a megépült vasúti pálya technológiai szabályozása. A végleges tereprendezés, és az utak önkormányzatokkal egyeztetett módon történő helyreállítása június végéig várható. A Kaposvár-Fonyód vonalon januártól utómunkálatok folynak. Márciustól előreláthatólag június közepéig éjszakánként vágányzár mellett vágányszabályozási, kitérő-szabályozási és zajvédő fal építési munkálatok zajlanak majd.
A kivitelezés a tervek szerint ősszel fejeződik be teljesen, de az idegenforgalmi főszezonban már nem várható korlátozás a menetrendben – jelezték. A fejlesztés eredményeként Budapest és Keszthely között további 10 perccel csökken a menetidő, Kaposvárról Fonyódra pedig a mostani 75-80 perc helyett 55 perc alatt el lehet majd elérni.
A kivitelezést a Déli-part 2016 Konzorcium (R-Kord Építőipari Kft., V-Híd Zrt., Swietelsky Vasúttechnika Kft.) végzi.
Forrás: www.magyar-logisztika.hu
A zaj- és légszennyezéssel, valamint a széndioxid-kibocsátással összefüggő külsőköltség-díjak bevezetése újabb, járműkategóriáktól függően 30–80 százalékos útdíjnövekedést jelent 2024. január 1-től.
BővebbenÖrömmel jelentjük be, hogy a K&V Logistics Solutions idén is elnyerte a prestízsértékű MagyarBrands díjat, és ezzel a hazai üzleti TOP márkák egyikeként van elismerve!
BővebbenEbben az évben már 40 nyergesvontatónkat cseréltük le új, innovatív DAF XG modellre, mely 2022-ben elnyerte az „Év Nemzetközi Tehergépkocsija” díjat. E lépéssel nemcsak a legmodernebb technológia mellett tettük le voksunkat, hanem ismét kifejeztük elkötelezettségünket a környezetvédelem és a fenntarthatóság iránt.
BővebbenSzeptemberben kerül átvételre Németországban a KRONE gyárban 17 db új félpótkocsi. A járművek még ebben a hónapban üzembe helyezésre kerülnek növelve a fuvarozási kapacitást és a vevői elégedettséget.
BővebbenEgy évvel ezelőtt, augusztus 17-én helyeztük el ugyanis az első raklapot az új, fóti raktárunkban, így büszkén ünnepeljük az első évfordulónkat!
BővebbenÖrömmel tudatjuk, hogy az Élelmiszerbankos szállítmányunk a napokban megérkezett Nyírpilisbe és Tarnabodra!
Bővebben