„Többet megtanulsz egy útról, ha végigjárod, mint a világ összes térképéből.”

III. rész: Híres középkori keresztény zarándokutak

A zarándoklat vagy peregrináció többnyire egy vallásos jelentőségű zarándokhely felkeresése érdekében kitűzött út, melynek során a testet és lelket egyaránt erősítő utazásra is komoly hangsúly helyeződik. A zarándoklat tehát sajátos, aktív meditációs gyakorlat.

A keresztényeknél Jézus Krisztus, Szűz Mária vagy egy bizonyos szent életének kiemelkedő helyszíneit keresték/keresik fel a hívők. E zarándokutak a középkorban élték virágkorukat. A korabeli vándor számos okból vállalkozhatott hosszú útjára. A legfontosabb a vallásos meggyőződés volt. Az illető jámbor elhatározást vagy fogadalmat tett, hogy Isten vagy valamelyik szent iránti tiszteletből, a lélek megváltásáért, vezeklés gyanánt kész vállalni a megpróbáltatásokat. A zarándokút finanszírozásáról természetesen gondoskodni kellett. A költségek igen sokrétűek lehettek, az úti cél és az igénybe vett szolgáltatások függvényében. A beszerzendő úti okmányok közül a menlevél volt a legfontosabb, ennek kibocsátója ugyanis oltalma alá fogadta a zarándokot, az akadálytalan és biztonságos közlekedés elvi lehetőségével. A zarándoklat szimbolikusan a templomban kezdődött: a peregrinus misén vett részt, meggyónt és a paptól áldást kapott jellegzetes tárgyaira, a botra és a tarisznyára. A zarándokok többnyire társak kíséretében és többnyire gyalog tették meg az utat, naponta mintegy 20-25 km-t haladva a cél felé. Az úton járók jól tudták, hogy ott, ahol Szent Kristóf és Szent Jakab képe volt kifüggesztve, szállást és élelmet kaphatnak. Az úton lévők elszállásolása az irgalmasság gyakorlásának része volt, és ennek köszönhetően a szállásadó is részesülhetett a zarándokút áldásában. A kolostorok és különböző kegyes alapítványok is tartottak fenn szálláshelyeket a főbb zarándokutak mentén. A legfelemelőbb pillanat a zarándokok megérkezése volt. A célállomásokon felkészülten várták a látogatókat. A peregrinusok elvegyülhettek a színes forgatagban, imádkozhattak, virraszthattak. A zarándokok a kegyhelyeken tömegével árusított kis öntvényeket, ún. zarándokjelvényeket vásároltak, ezzel mintegy „hitelesítve” a peregrináció tényét.

A középkorban három fő fontosságú zarándokhely létezett: Róma, Szent Péter és Szent Pál mártíromságának helyszíne; Santiago de Compostela, Szent Jakab apostol nyugvóhelye; és természetesen Jeruzsálem, a Szentföldön. A keresztények magukon viselték zarándoklatuk jelképét: a fésűskagylót Santiago de Compostela-ba, a keresztet Jeruzsálembe, és a kulcsot Rómába tartó útjuk során.

Jeruzsálem és a Szentföld kiemelkedő szerepe önmagáért beszél. A területen kezdte működését Jézus Krisztus, a város látta a Megváltó kínszenvedését és halálát, a kereszténység gyökerei ide nyúlnak vissza. A régiót egészen a 11. századig békésen látogathatták a zarándokok. Ekkor azonban a Közel-Keleten kedvezőtlen változások következtek be, Palesztinát elfoglalták a szeldzsuk-törökök. Ők már nem nézték jó szemmel az európaiak zarándokútjait, a peregrinusok folyamatos zaklatásnak lettek kitéve. Ennek következtében a másik két zarándokhely szerepe felértékelődött.
Róma városa Szent Péter és Pál ereklyéi miatt volt népszerű a zarándokok körében. Minden katolikusnak maradandó élményt jelentett, amikor a kereszténység egyik legfőbb központjába eljutott. VIII. Bonifác pápa remekül ismerte fel az ebben rejlő lehetőségeket. Tíz évvel a Szentföld végleges elvesztése után, 1300. február 22-én bullát bocsátott ki, amelyben teljes bűnbocsánatot hirdetett mindenkinek, akik az ún. szentévben felkeresik az „Örök Város” kegyhelyeit. A zarándoklat során hét templomot kellett végiglátogatni, lehetőleg egy nap alatt.

A harmadik legfontosabb zarándokhely a spanyolországi Santiago de Compostela, a nyugati kereszténység egyik legismertebb kegyhelye. A Szent Jakab-út (Camino de Santiago, El Camino) ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt s a maival ellenkező irányban járták be a zarándokok. A helyszínt több útvonalon lehetett megközelíteni: Toulouse-ból, Le Puy-ből, Limoges-ból, vagy Tours-ból. A hagyomány szerint itt találhatók idősebb Szent Jakab apostol ereklyéi, illetve sírja. A szenthez kapcsolódó legenda magyarázatot ad a név keletkezésére is, ezen a helyen egy csillag jelezte a földi maradványokat (Campus stellae), amelyet a 9. század elején találtak meg. A sír fölé 829 körül templomot és kolostort emeltek. A jelenleg is álló katedrális 1078-1122 között épült, s a 16-18. században alakították át barokk formájúra. Szent Jakabot a spanyolok nemzeti védőszentjükké választották, aki nagyon sokszor segítette ki őket a mórok elleni küzdelemben. A kultuszhelyhez Európa minden részéből érkeztek és érkeznek ide hívek, zarándokkagylóval bizonyítva jelenlétüket.