Magyar szakemberek a korábbiaknál környezetkímélőbb üzemanyagot állítottak elő. Az új biodízel önmagában is képes a járművek működtetésére.
BővebbenSzeptember végétől már nem okoz gondot a külföldre utazók egyik leggyakoribb kérdésére, a „Vajon mennyibe került nekem ez a hívás?” –ra való válasz megtalálása, az egységes roaming-díjak bevezetésének köszönhetően.
BővebbenFlottánk folytonos biztonságát, karbantartását szolgáló szervizüzemünk eddig is széleskörű szolgáltatásrendszerrel várta a személy- és tehergépjárműveket, augusztustól pedig tovább bővítettük tevékenységeinket.
BővebbenJúliusban befejeztük a K&V teljes flottájába a GPS beszerelését. A műholdas követés egyre több fuvarfeladat követelménye, mivel a megbízó így minden percben tájékoztatást kaphat arról, hogy hol tart az akár többmilliós értékű rakománya. A GPS ezen a közismert funkción kívül azonban még számos adatot, információt közöl a járműről, mellyel nagymértékben hozzájárul a jármű és rakománya biztonságának növeléséhez, a különféle költségek csökkentéséhez, a versenyképesség növeléséhez.
BővebbenElkészült Magyarország legdrágább, legszélesebb, leghosszabb hídja. Az 54 milliárd forintos költséggel épült világcsúcs méretű új Duna-hidat hivatalosan hétfőn adták át.
BővebbenMagyarország a kelet-közép-európai régió logisztikai központja lehetne, állítják egyesek. Mások szerint ez a hajó már elúszott, szintén mások szerint az utolsó pillanatban vagyunk, hogy a szomszédos országok el ne vegyék előlünk ezt az egész gazdaság fejlődése szempontjából kihagyhatatlan lehetőséget.
BővebbenA K&V járművek melletti elhivatottságát és profizmusát mutatja, hogy motocross csapata mellett - melyről korábbi cikkünkben már említést írtunk – ’98 óta működik rali csapata is.
BővebbenVáltozik a biztosítási törvény. Ezentúl a biztosítóknak egymással kell megosztaniuk adataikat, ha az autós biztosítót vált.
BővebbenTartósan növekszik az ittas vezetők aránya Európában, legalábbis ezt mutatták a nyár eleji nemzetközi rendőrségi ellenőrzés júliusban nyilvánosságra került adatai.
BővebbenA muravidéki lakosság tiltakozását fejezte ki a vidéken napi mintegy 5000 kamion áthaladása miatt, minek hatására a hatóságok ígéretet tettek a kamionforgalom korlátozására.
BővebbenA Zágráb-Split- Dubrovnik autópálya újabb, 37 kilométeres szakaszát adta át szerdán Ivo Sanader horvát miniszterelnök a dél-adriai kikötőváros, Split után, Dugopoljénál.
BővebbenJúnius 15-től életbe lép a tehergépjárművek számára a nyári tilalmi rend, mely szerint szinte a teljes hétvégén át tilos a magyarországi közutakon közlekedniük.
Bővebben