Ahogy már említettük, idén ünnepeljük a K&V megalakulásának 35. évfordulóját , és ebből az alkalomból 35 jócselekedetet hajtunk végre az év során. Áprilisban különleges akcióval készültünk: 35 raklap élelmiszert szállítunk ki az ország 35 különböző pontján működő segélyszervezeteknek az Élelmiszerbank raktárából.
Több éve támogatjuk logisztikai szolgáltatásainkkal a Magyar Élelmiszerbank Egyesületet, hogy az általuk gyűjtött adományok olyan, távoli településeken lévő segélyszervezetekhez is eljussanak, akik számára komoly anyagi kihívást jelentene a saját fuvar megszervezése. Együttműködésünknek köszönhetően már több mint 100 tonna élelmiszeradományt juttattunk el Magyarország hátrányos helyzetű térségeibe, és ez a szám hónapról hónapra csak nőni fog.
Jóleső érzés, hogy az általunk szállított adományok sok nehéz helyzetben lévő család számára könnyebbé teszik a mindennapokat.

Óriási öröm és büszkeség számunkra, hogy a K&V elnyerte a CSR Hungary Díjat, A Legjobb CSR megoldás kategóriában!
BővebbenBüszkén jelentjük, hogy vállalatunk elkészítette a 2024-es CSR jelentését, amely átfogó képet ad környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) teljesítményünkről.
BővebbenA K&V több mint 35 éve vallja, hogy az emberközpontú gondolkodás és a társadalmi felelősségvállalás nemcsak érték, hanem a hosszú távú üzleti siker egyik alapja. Ezt a meggyőződést képviselte Deák István, raktározási üzletágvezetőnk is, aki előadóként vett részt a VIII. Partium-konferencián, az MTA200 programsorozat keretében Nagyváradon. Előadásának címe: „Emberközpontú felelősségvállalás a gyakorlatban: a K&V Kft. szerepe a társadalmi fenntarthatóságban”
BővebbenBelkovics Anikó QMS-EMS menedzser kolléganőnk a tavalyi előadása után idén is felkérést kapott a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Ipari Kamara előadására idén a Bridge to Benefits MiniEdition mesterkurzusára, ahol nagyvállalati kategóriában mutatta be cégünk ESG és fenntarthatósági jó gyakorlatait.
BővebbenBÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete
BővebbenTegnap a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy igazán különleges pályaorientációs nap keretében!
Bővebben