Megosztás:

Jóváhagyták a Marosvásárhely-Aranyosgyéres autópályaszakasz finanszírozását

2017. december 6.

A román közlekedési minisztérium jóváhagyta az észak-erdélyi autópálya részét képező Marosvásárhely-Aranyosgyéres (Campia Turzii) szakasz finanszírozását – közölte a román szaktárca.

 

A finanszírozási kérést az autópályákat építő és kezelő állami vállalat terjesztette be. A közlemény szerint a csaknem 52 kilométer hosszú, összesen négy sávos útszakasz része a 2014-2020-as regionális operatív programnak. A beruházás költségeit 1,826 milliárd lejre becsülik, aminek nagy részét megtéríti Brüsszel az uniós kohéziós alapokból.

A közlemény szerint az autópálya megépítése 62 percről 36 percre csökkenti a menetidőt Marosvásárhely és Aranyosgyéres között. A beruházást ugyan 2014-ben kezdték el, de a különböző engedélyek kibocsátásának késlekedése miatt állt az építkezés bizonyos alszakaszokon. A tervek szerint 2019 októberében adják át az 51 kilométeres szakaszt.

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután csak 52 kilométer épült meg Gyalu (Gilau) és Aranyosgyéres között, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést. A román hatóságok újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra, de egyelőre sehol sem sikerült újabb szakaszokat megnyitni.

Forrás: www.magyar-logisztika.hu

Vissza

 

Aktuális híreink

Megnyertük a CSR Hungary Díjat

2025. december 4.

Óriási öröm és büszkeség számunkra, hogy a K&V elnyerte a CSR Hungary Díjat, A Legjobb CSR megoldás kategóriában!

Bővebben

Elkészült a K&V Kft. 2024-es CSR jelentése

2025. november 29.

Büszkén jelentjük, hogy vállalatunk elkészítette a 2024-es CSR jelentését, amely átfogó képet ad környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) teljesítményünkről. 

Bővebben

"A felelősségvállalás nem kampány – hanem szemlélet.”

2025. november 27.

A K&V több mint 35 éve vallja, hogy az emberközpontú gondolkodás és a társadalmi felelősségvállalás nemcsak érték, hanem a hosszú távú üzleti siker egyik alapja. Ezt a meggyőződést képviselte Deák István, raktározási üzletágvezetőnk is, aki előadóként vett részt a VIII. Partium-konferencián, az MTA200 programsorozat keretében Nagyváradon.  Előadásának címe: „Emberközpontú felelősségvállalás a gyakorlatban: a K&V Kft. szerepe a társadalmi fenntarthatóságban”

Bővebben

ESG jó gyakorlatok előadás

2025. november 21.

Belkovics Anikó QMS-EMS menedzser kolléganőnk a tavalyi előadása után idén is felkérést kapott a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Ipari Kamara előadására idén a Bridge to Benefits MiniEdition mesterkurzusára, ahol nagyvállalati kategóriában mutatta be cégünk ESG és fenntarthatósági jó gyakorlatait. 

Bővebben

K&V Kft. bekerült az idei BÉT50 rangos kiadványba

2025. november 18.

BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete 

Bővebben

Vendégségben a jövő szakemberei

2025. november 11.

Tegnap a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy igazán különleges pályaorientációs nap keretében!

Bővebben