2018. július 1-jétől minden egyes német főútvonalon bevezetik az útdíjkötelezettséget a 7,5 tonnát meghaladó járművek számára.

Ezt még májusban szavazta meg a szövetségi kormány, a díjfizetés próbái pedig máris zajlanak. Az ellenőrző rendszer ugyanis kicsit más lesz, mint amit eddig megszokhattunk, a kamerával felszerelt, az úttest fölött keresztbe elterülő hidak helyett, oszlopok fogják figyelni, mindenki befizette-e az adót. Ezeket a szerkezeteket színben igyekeznek majd elkülöníteni a többi ellenőrző eszköztől.
Így például az illetékesek ígérete szerint, nem lehet majd összekeverni a sebességmérő berendezésekkel. A tesztidőszakban természetesen az oszlopok nem büntetnek majd, csupán adatokat gyűjtenek velük, hogy az éles használat közben ne merüljenek fel hibák. Németországban eredetileg csak a sztrádákon kellett fizetni a teherautóknak, azt is csak 12 tonna felett. Ezt szép fokozatosan bővítette ki a kormány, először a főbb főútvonalakat vonták be a rendszerbe, ezzel elérték, hogy 13 ezer kilométer sztráda és 2300 kilométer főút lett fizetős. A következő lépés a súlyhatár csökkentése volt, ekkor 7,5 tonnáig vitték le azt, hogy több adóbevételhez jussanak.
Forrás: www.kamionhirek.hu
Óriási öröm és büszkeség számunkra, hogy a K&V elnyerte a CSR Hungary Díjat, A Legjobb CSR megoldás kategóriában!
BővebbenBüszkén jelentjük, hogy vállalatunk elkészítette a 2024-es CSR jelentését, amely átfogó képet ad környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) teljesítményünkről.
BővebbenA K&V több mint 35 éve vallja, hogy az emberközpontú gondolkodás és a társadalmi felelősségvállalás nemcsak érték, hanem a hosszú távú üzleti siker egyik alapja. Ezt a meggyőződést képviselte Deák István, raktározási üzletágvezetőnk is, aki előadóként vett részt a VIII. Partium-konferencián, az MTA200 programsorozat keretében Nagyváradon. Előadásának címe: „Emberközpontú felelősségvállalás a gyakorlatban: a K&V Kft. szerepe a társadalmi fenntarthatóságban”
BővebbenBelkovics Anikó QMS-EMS menedzser kolléganőnk a tavalyi előadása után idén is felkérést kapott a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Ipari Kamara előadására idén a Bridge to Benefits MiniEdition mesterkurzusára, ahol nagyvállalati kategóriában mutatta be cégünk ESG és fenntarthatósági jó gyakorlatait.
BővebbenBÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete
BővebbenTegnap a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy igazán különleges pályaorientációs nap keretében!
Bővebben