Több mint 800 járművezető számára biztosít ingyenes lehetőséget a fejlesztési tárca vezetői ismereteik és képességeik fejlesztésére biztonságos körülmények között, vezetéstechnikai tréning keretében – jelentette be Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a minisztérium új pályázatát bemutató mai sajtótájékoztatón, Mogyoródon.

Tízből kilenc közlekedési balesetet a sofőrök hibás magatartása (leggyakrabban a sebesség helytelen megválasztása), a vezetési képességek hiányosságai okoznak. A vezetéstechnikai képzések során a járművezetőket a vészhelyzetek felismerésére, elhárítására készítik fel.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium új kezdeményezésével a közlekedésbiztonság-tudatos közúti közlekedés fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet. A tárca a 2014-2016. évi Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram és 2015-2016. évi Intézkedési Terve keretében Jól Vezess – Vezetéstechnikai tréningprogram címmel hirdet pályázatot. A tréningekre öt jármű-kategóriában (motorkerékpár, személygépkocsi, teherautó vagy nehézpótkocsi, autóbusz, ADR (veszélyes áruk szállítása)) lehet jelentkezni. A speciális közlekedésbiztonsági oktatásokat korcsoportokhoz és fő kockázati tényezőkhöz igazodva alakították ki.
Tasó László elmondta: a programban a sokat tapasztalt, gyakorlott vezetőknek is érdemes lehet részt venniük, mert az élményalapú fejlődési lehetőség a váratlan szituációkból eredő rossz döntéseket és pánikhelyzeteket is elkerülhetővé teszi.
A Jól Vezess – Vezetéstechnikai tréningprogram együttműködő partnerei a BKK, a BKV, a Drivingcamp Hungary, a Horváth Rudolf Intertransport Kft., a Hungaroring Sport Zrt. és a Groupama Tanpálya, a Közlekedéstudományi Intézet, a NiT Hungary, a SPEEDWORLD Hungary, a VT-ARRIVA és a Waberer’s International. A pályázati lehetőség részleteiről az érdeklődők a jolvezess.hu honlapon tájékozódhatnak, az oldalon lehet regisztrálni a vezetéstechnikai tréningekre is. Az oktatás egyik helyszíne a Hungaroring Groupama Tanpálya, amelyen Tasó László és Michelisz Norbert autóversenyző egy közös próbakör megtételével nyitotta meg a tréningprogramot.
Forrás: www.magyarkozlekedes.hu
Óriási öröm és büszkeség számunkra, hogy a K&V elnyerte a CSR Hungary Díjat, A Legjobb CSR megoldás kategóriában!
BővebbenBüszkén jelentjük, hogy vállalatunk elkészítette a 2024-es CSR jelentését, amely átfogó képet ad környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) teljesítményünkről.
BővebbenA K&V több mint 35 éve vallja, hogy az emberközpontú gondolkodás és a társadalmi felelősségvállalás nemcsak érték, hanem a hosszú távú üzleti siker egyik alapja. Ezt a meggyőződést képviselte Deák István, raktározási üzletágvezetőnk is, aki előadóként vett részt a VIII. Partium-konferencián, az MTA200 programsorozat keretében Nagyváradon. Előadásának címe: „Emberközpontú felelősségvállalás a gyakorlatban: a K&V Kft. szerepe a társadalmi fenntarthatóságban”
BővebbenBelkovics Anikó QMS-EMS menedzser kolléganőnk a tavalyi előadása után idén is felkérést kapott a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Ipari Kamara előadására idén a Bridge to Benefits MiniEdition mesterkurzusára, ahol nagyvállalati kategóriában mutatta be cégünk ESG és fenntarthatósági jó gyakorlatait.
BővebbenBÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete
BővebbenTegnap a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy igazán különleges pályaorientációs nap keretében!
Bővebben