Franciaországban az eddigi értesülések szerint folyamatban van egy számos gazdasági területet érintő, a gazdaság élénkítését célzó jogalkotási folyamat, mely beterjesztőjéről, Emmanuel Macron gazdasági miniszterről Macron-törvényként közismert, és amely elsősorban bizonyos szociális és gazdasági előírások, így például a vasárnapi üzletnyitvatartások bővítése terén határoz meg rendelkezéseket.

A törvény egy külön módosító indítvány alapján – melyet a tájékoztatás szerint nem a francia fuvarozói érdekképviseletek (UNOSTRA, TFL, FNTL) kezdeményeztek, vagy sugalltak – a kötelező minimálbér alkalmazását – vélhetően német mintára, szintén a 96/71/EK (kiküldetési) irányelvet hivatkozási alapként használva – kiterjesztené a francia területen végzett nemzetközi közúti fuvarozásra, azon belül is különösen a kabotázs fuvarozásra is.
A jogszabály jelenleg a francia Nemzetgyűlés előtt van, státuszáról annyi publikálható, hogy – meggyőző támogatottság hiányában – a francia kormány az Alkotmány lehetőségét kihasználva nem törvényben, hanem rendeletben hirdette ki a reformcsomagot. A francia Alkotmány értelmében a tervezet elfogadottnak tekintendő, mivel az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvány elbukott a Nemzetgyűlés előtt. A reformcsomagról szóló jogszabály jelenleg szenátusi (felsőházi) jóváhagyásra vár, és a Szenátus áprilisi ülésrendjében szerepel.
Amit ma a módosító javaslatról francia társ-egyesületünk tájékoztatása szerint tudni lehet:
A módosítás pontosítja a kötelező franciaországi minimálbér (köznapi nevén SMIC) alkalmazását a folyami és a közúti fuvarozási tevékenység során az utazó személyzet számára, különösképpen a kabotázs tevékenység vonatkozásában. A jogi megfogalmazás szerint végrehajtási rendelet fogja pontosan meghatározni az utazó személyzetre vonatkozó alkalmazás részletszabályait.
A módosítás a következőt tartalmazza:
A külföldi fuvarozó vállalkozásnak meg kell neveznie Franciaországban egy képviselőt, akinek az ellenőrző hatósággal kell biztosítania a kapcsolatot. Az utazó személyzetről szóló eddigi előzetes nyilatkozatot felváltja egy erről szóló igazolás.
A fuvarozási művelet megbízójának minden esetben a címzettet kell tekinteni, még akkor is, ha egyébként a feladó, vagy más a megbízó. Tehát az utazó személyzet alkalmazásával kapcsolatos folyamatban minden esetben a címzettnek kell eljárnia, és a Franciaországban alkalmazott minimálbér kifizetésére vonatkozó hatósági ellenőrzések célpontjai is elsősorban a francia címzettek lehetnek.
A jogszabály szellemisége szerint a kötelező minimálbér alkalmazása tekintetében nem a nemzetközi fuvarozás, hanem elsősorban a kabotázs a kifejezetten célba vett tevékenység. Felmerülhet tehát a kérdés, hogy a majdani jogszabály milyen mértékben és módon vonja be a célzott körbe a nem kabotázs-jellegű franciaországi nemzetközi fuvarozási tevékenységet. Vélhetően az is szempont lesz a végrehajtás tekintetében, hogy milyen végkimenetellel zárul a Németországgal szemben a kötelező minimálbér kiterjesztése miatt elindított pilot-eljárás (melynek határidejét információink szerint a német fél kérését tolerálva három hónappal meghosszabbították), illetve az esetleges kötelezettségszegési eljárás.
A NiT Hungary természetesen figyelemmel kíséri a franciaországi fejleményeket, mellyel kapcsolatos megkereséseinket már eljuttattuk Magyarország párizsi Nagykövetsége, a Magyar - Francia Kereskedelmi és Iparkamara, illetve UETR társszervezetünk, az UNOSTRA részére. A hiteles információkról soron kívül tájékoztatást adunk, egyben javasoljuk tagjainknak, hogy kísérjék fokozott figyelemmel a Franciaországi fejleményekről szóló híreket, mivel vélelmezhetően a német példa alapján „szociális dömping-ellenes” csomagba burkolva, a „tisztességtelen verseny elleni küzdelem” jegyében Franciaország is zászlajára tűzte a kelet-európai régió előretörése elleni küzdelemnek ezt a módját.
Tájékoztatásul: a francia minimálbér mértéke bruttó 1 457,52 EUR / hó, melyet jövedelemadó és társadalombiztosítási járulék terhel (nettó 1135,99 EUR). A minimál órabér 9,61 EURO.
Forrás: www.nit.hu
Márciusban ismét útra keltünk, hogy a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel való többéves, szoros együttműködésünk keretében célba juttassuk a segítséget.
BővebbenIdén is beszálltunk a zöld otthonteremtési trendekbe: műhelyünkben elkészült 24 darab madárodú, amelyeket húsvét után az Egererdő munkatársaival közösen helyezünk ki a Gyöngyös környéki erdőkben.
BővebbenEgerben rendezték meg szerdán a Robotech Challenge Day-t, ahol a fiatalok testközelből ismerkedhettek a robotikával és a műszaki pálya kínálta karrierlehetőségekkel.
BővebbenSzerdán a MATE Károly Róbert Campus adott otthont az ÖKO Forradalomnak, egy évről évre megrendezésre kerülő, nagyszabású, élményalapú fenntarthatósági eseménynek.
BővebbenImmár hagyomány nálunk, hogy dolgozóinkkal minden évben fákat ültetünk Gyöngyösön. Idén összesen 38 darab magyar és magas kőrisfát helyezünk óvodák udvarára március 16. és 31. között.
BővebbenMúlt hétvégén ismét jótékony összefogás mozdult meg Gyöngyösön. A Gyöngyösi Kézilabda Klub és a Mátra Lions Club idén is élelmiszergyűjtést szervezett a vakok, gyengénlátók, cukorbetegek és hátrányos helyzetű családok támogatására.
Bővebben