Megosztás:

Támogatná az osztrák állam az EURO 6-os teherautókat

2014. december 6.

Bár Ausztriában általánosságban többe kerül az útdíj januártól, előfordulhat, hogy lesznek kivételezettek, akiknek viszont kevesebbet kell majd fizetniük.

A Közlekedési Minisztérium ugyanis szeretné elérni, hogy az Euro6-os motorral szerelt teherautók kilométerdíja 16,2 eurócentről, 15,6-ra csökkenjen. Ezzel a lépéssel arra szeretnék ösztönözni, hogy a fuvarozók invesztáljanak a minél tisztább üzemű teherautókba, Ausztria tisztább levegőjének érdekében.

A kedvezménnyel ráadásul az állam nem járna rosszul, mert ha kevesebb szennyező anyag jut a levegőbe, kevesebbet kell költeni a környezetvédelemre is, nagyjából évi 25 millió euróval. Mivel az Euro6-os teherautók többsége alig 1-2 éves konstrukció, elterjedésükkel a közlekedésbiztonság is javulna, hiszen a friss modellek a legbiztonságosabbak is egyben. Az osztrákok korábban is ezt a logikát követték, mindig az aktuális legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő kategóriát támogatták valamilyen módon. Az elmúlt két éveben, az Euro6, Euro5, Euro4 és EEV besorolású járművekből egyre több került Ausztria útjaira. Arányuk 30,4%-ról 58,4%-ra nőtt, ennek köszönhetően pedig a nitrogén-oxid emisszió 8%-al, a korom jelenléte pedig 10%-al csökkent.

Forrás: kamionhirek.hu

Vissza

 

Aktuális híreink

Megnyertük a CSR Hungary Díjat

2025. december 4.

Óriási öröm és büszkeség számunkra, hogy a K&V elnyerte a CSR Hungary Díjat, A Legjobb CSR megoldás kategóriában!

Bővebben

Elkészült a K&V Kft. 2024-es CSR jelentése

2025. november 29.

Büszkén jelentjük, hogy vállalatunk elkészítette a 2024-es CSR jelentését, amely átfogó képet ad környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) teljesítményünkről. 

Bővebben

"A felelősségvállalás nem kampány – hanem szemlélet.”

2025. november 27.

A K&V több mint 35 éve vallja, hogy az emberközpontú gondolkodás és a társadalmi felelősségvállalás nemcsak érték, hanem a hosszú távú üzleti siker egyik alapja. Ezt a meggyőződést képviselte Deák István, raktározási üzletágvezetőnk is, aki előadóként vett részt a VIII. Partium-konferencián, az MTA200 programsorozat keretében Nagyváradon.  Előadásának címe: „Emberközpontú felelősségvállalás a gyakorlatban: a K&V Kft. szerepe a társadalmi fenntarthatóságban”

Bővebben

ESG jó gyakorlatok előadás

2025. november 21.

Belkovics Anikó QMS-EMS menedzser kolléganőnk a tavalyi előadása után idén is felkérést kapott a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Ipari Kamara előadására idén a Bridge to Benefits MiniEdition mesterkurzusára, ahol nagyvállalati kategóriában mutatta be cégünk ESG és fenntarthatósági jó gyakorlatait. 

Bővebben

K&V Kft. bekerült az idei BÉT50 rangos kiadványba

2025. november 18.

BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete 

Bővebben

Vendégségben a jövő szakemberei

2025. november 11.

Tegnap a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy igazán különleges pályaorientációs nap keretében!

Bővebben