Az üzemeltetési költségek évek óta nagy fejtörést okoznak a fuvarozói vállalatoknak. Felmérések tucatjai mutatnak rá, hogy ebben a szegmensben a kiadások csökkentése a siker egyik kulcsa.

Egy kicsi is számít
Elég, ha az abroncsban az előírtnál csak egy kicsivel alacsonyabb a nyomás, máris megváltoznak a rugalmassági jellemzői, és így jelentősen lerövidül az élettartam. Átlagosan a kereskedelmi fuvarozásban részt vevő gépjárművek 12%-a közlekedik az előírtnál alacsonyabb abroncsnyomással, és az esetek többségében – elsősorban a megfelelő felügyelet hiányában – a nyomáscsökkenés folyamatos. Ez okozza a defektek több mint 90%-át.
Ha a gumiabroncsban túl magas a nyomás, akkor az a tervezettnél gyorsabban vagy egyenetlenül kopik. Ennek szintén az a következménye, hogy az abroncsot a vártnál korábban le kell cserélni. Nagyobb flottákkal dolgozó vállalkozásoknál ezek a problémák több millió forinttal növelhetik meg a költségeket, ami a profit rovására megy.
Az előírtnál alacsonyabb nyomás növeli a gumiabroncs gördülési ellenállását. A számítások szerint évi 310.000 forint többletkiadást okoz (403 forintos literenkénti gázolajárral számolva) minden egyes járműnél a helytelen abroncsnyomás egy nehéz tehergépkocsikból álló flottában.
Forrás: www.tranzit.hu
Óriási öröm és büszkeség számunkra, hogy a K&V elnyerte a CSR Hungary Díjat, A Legjobb CSR megoldás kategóriában!
BővebbenBüszkén jelentjük, hogy vállalatunk elkészítette a 2024-es CSR jelentését, amely átfogó képet ad környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) teljesítményünkről.
BővebbenA K&V több mint 35 éve vallja, hogy az emberközpontú gondolkodás és a társadalmi felelősségvállalás nemcsak érték, hanem a hosszú távú üzleti siker egyik alapja. Ezt a meggyőződést képviselte Deák István, raktározási üzletágvezetőnk is, aki előadóként vett részt a VIII. Partium-konferencián, az MTA200 programsorozat keretében Nagyváradon. Előadásának címe: „Emberközpontú felelősségvállalás a gyakorlatban: a K&V Kft. szerepe a társadalmi fenntarthatóságban”
BővebbenBelkovics Anikó QMS-EMS menedzser kolléganőnk a tavalyi előadása után idén is felkérést kapott a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Ipari Kamara előadására idén a Bridge to Benefits MiniEdition mesterkurzusára, ahol nagyvállalati kategóriában mutatta be cégünk ESG és fenntarthatósági jó gyakorlatait.
BővebbenBÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete
BővebbenTegnap a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy igazán különleges pályaorientációs nap keretében!
Bővebben