Az EU-ban egységesen kötelező autópálya-használati díj bevezetését javasolja az Európai Bizottság német tagja.

Günther Oettinger energiaügyi biztos a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban a külföldi autósokat terhelő németországi autópályadíj tervével kapcsolatban azt mondta, a brüsszeli testület közlekedésért felelős tagja kételkedik a berlini vezetés elgondolásának jogszerűségében, és amikor majd elkészül a törvényjavaslat, a bizottság megvizsgálja, hogy a tervezett szabályok nem jelentenek-e diszkriminációt – számolt be róla a Híradó.hu. Ugyanakkor a külföldiek hátrányos megkülönböztetésének lehetőségét hordozó német koncepció körüli vitánál „jobb lenne, ha inkább elkezdődne a vita az egész EU-ban érvényes autópályadíjról” – jegyezte meg Oettinger, hozzátéve: a unió belső határainak nyitottságát tekintve „groteszk lenne, ha 28 különböző rendszert vezetnének be”. A közös útdíjrendszer révén szerzett bevételt azonban nem a közös kasszába, hanem a tagországok költségvetésébe kellene irányítani – mondta az uniós végrehajtó intézmény német tagja.
A német közlekedési minisztérium tervei szerint az idén megalkotják a külföldi autósokat terhelő sztrádahasználati díj bevezetéséhez szükséges jogszabályokat, és 2016-ban elindítják a rendszert.
A csaknem 13 ezer kilométeres német autópálya-hálózat használatáért a 12 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek után már 2005 óta fizetni kell, és 2012-ben több mint ezer kilométernyi főutat is fizetőssé tettek. 2015-től a 7,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek után kell majd fizetni, és 1000 kilométerrel növelik a díjfizetési kötelezettség alá vont szakaszok hosszát a kétszer kétsávos autóutak hálózatában.
Óriási öröm és büszkeség számunkra, hogy a K&V elnyerte a CSR Hungary Díjat, A Legjobb CSR megoldás kategóriában!
BővebbenBüszkén jelentjük, hogy vállalatunk elkészítette a 2024-es CSR jelentését, amely átfogó képet ad környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) teljesítményünkről.
BővebbenA K&V több mint 35 éve vallja, hogy az emberközpontú gondolkodás és a társadalmi felelősségvállalás nemcsak érték, hanem a hosszú távú üzleti siker egyik alapja. Ezt a meggyőződést képviselte Deák István, raktározási üzletágvezetőnk is, aki előadóként vett részt a VIII. Partium-konferencián, az MTA200 programsorozat keretében Nagyváradon. Előadásának címe: „Emberközpontú felelősségvállalás a gyakorlatban: a K&V Kft. szerepe a társadalmi fenntarthatóságban”
BővebbenBelkovics Anikó QMS-EMS menedzser kolléganőnk a tavalyi előadása után idén is felkérést kapott a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Ipari Kamara előadására idén a Bridge to Benefits MiniEdition mesterkurzusára, ahol nagyvállalati kategóriában mutatta be cégünk ESG és fenntarthatósági jó gyakorlatait.
BővebbenBÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete
BővebbenTegnap a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy igazán különleges pályaorientációs nap keretében!
Bővebben