Megosztás:

Ismét egy teherautós mentett életet

2012. június 22.

Egy 22 éves anya és 15 hónapos kisgyermeke életét mentette meg egy német teherautó sofőr, saját életét is veszélyeztetve ezzel. A sofőr ezért a tettéért meg is kapta az “országutak hőse” címet.

Az eset Bamberg közelében történt az A70-es országúton, amikor is egy személyautót vezető hölgy előzés közben elvesztette uralmát gépjárműve felett. Először hősünk, a 34 éves Bernd Appelmann teherautójának pótkocsijába, majd az utat övező palánkba csapódva. Miután a kocsi kipörögte magát, a teherautó-sofőr azonnal segítséget hívott, majd mivel a személyautóból füst szállt fel, odarohant a roncshoz. A 22 éves női vezető magánál volt, őt könnyedén kisegítette a romokból, a hátsó ülésen helyet foglaló, 15 hónapos kisgyermek azonban beragadt.
Az autó oly mértékben deformálódott, hogy a hátsó ajtókat nem lehetett kinyitni, így a teherautós a jobb első ajtón keresztül menekítette ki a babát. A lélekjelenléten és a gyorsaságon múlt mindkét utas élete, ugyanis a füstből hamarosan lángok lettek és a kocsi porig égett. Berndnek köszönhetően azonban mindenki komoly sérülés nélkül megúszta az esetet.

Tettéért meg is kapta a május havi “országutak hőse” díjat, melyet a németországi GoodYear és az Automobilclub von Deutschland (AvD) szervezésében adnak át minden hónapban. Más máskor is előfordult, hogy ezt a címet tehergépjármű sofőr kapta meg, hasonlóan hősies cselekedetéért.

Forrás: kamionhirek.hu

Vissza

 

Aktuális híreink

Megnyertük a CSR Hungary Díjat

2025. december 4.

Óriási öröm és büszkeség számunkra, hogy a K&V elnyerte a CSR Hungary Díjat, A Legjobb CSR megoldás kategóriában!

Bővebben

Elkészült a K&V Kft. 2024-es CSR jelentése

2025. november 29.

Büszkén jelentjük, hogy vállalatunk elkészítette a 2024-es CSR jelentését, amely átfogó képet ad környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) teljesítményünkről. 

Bővebben

"A felelősségvállalás nem kampány – hanem szemlélet.”

2025. november 27.

A K&V több mint 35 éve vallja, hogy az emberközpontú gondolkodás és a társadalmi felelősségvállalás nemcsak érték, hanem a hosszú távú üzleti siker egyik alapja. Ezt a meggyőződést képviselte Deák István, raktározási üzletágvezetőnk is, aki előadóként vett részt a VIII. Partium-konferencián, az MTA200 programsorozat keretében Nagyváradon.  Előadásának címe: „Emberközpontú felelősségvállalás a gyakorlatban: a K&V Kft. szerepe a társadalmi fenntarthatóságban”

Bővebben

ESG jó gyakorlatok előadás

2025. november 21.

Belkovics Anikó QMS-EMS menedzser kolléganőnk a tavalyi előadása után idén is felkérést kapott a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Ipari Kamara előadására idén a Bridge to Benefits MiniEdition mesterkurzusára, ahol nagyvállalati kategóriában mutatta be cégünk ESG és fenntarthatósági jó gyakorlatait. 

Bővebben

K&V Kft. bekerült az idei BÉT50 rangos kiadványba

2025. november 18.

BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete 

Bővebben

Vendégségben a jövő szakemberei

2025. november 11.

Tegnap a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy igazán különleges pályaorientációs nap keretében!

Bővebben