Cikkünkben azt vizsgáljuk, hogy a makrogazdaság változásai, a külkereskedelem és a belföldi piac nagysága hogyan befolyásolja a közúti árufuvarozás alakulását.
A GDP változása és a külkereskedelem (export-import) módosulása mindig is szorosan maga után vonta a nemzetközi közúti árufuvarozás teljesítményének alakulását: így az input oldalnak, vagyis a beruházásoknak (pl. járműbeszerzéseknek) és a közlekedési munkateljesítménynek, azaz az output-nak (a szállított áruk súlyának vagy a tkm mutatónak) növekedését vagy csökkenését.
A világ GDP és export fejlődésére 1950 és 2009 között az volt a jellemző, hogy két esztendő (2001 és 2009) kivételével a külkereskedelem növekedési üteme rendre meghaladta a GDP gyarapodási változásait. a világban tehát a külkereskedelem hosszú ideje húzóágazatnak bizonyult, ami azt eredményezte, hogy a nemzetközi (közúti) árufuvarozás növekedése az országok zömében felulmúlta az ágazat belföldi teljesítményének emelkedését. 2004 óta azonban mind a GDP, mind a külkereskedelem fejlődése lelassult, majd 2009-re a mai válság első hullámának kiterjedésekor erőteljes csökkenésbe csapott át. Ekkor a külkereskedelem mélyrepülése a GDP összehúzódásának mértékét is alulmúlta.
A világkereskedelem és a GDP alakulás, 1950-2009 (éves változás, %) >> forrás

Mind az OECD, mind az EU tagországaira jellemző, hogy az összehúzódó GDP hatására csökkenő kereslet az output oldalon az elszállított árusúly jelentős apadását okozta. Input oldalon különsen drámainak bizonyult az eladott járművek számának zuhanása, ami 2009 harmadik negyedévébn jutott eddigi mélypontjáram és azóta sem igazán vergődött ki a stagnálás állapotából. A nemzetközi közúti áruszállítások tkm mutatójának változásai is hasonló tendenciáról tanúskodnak.
Nagyobb nemzeti belső piaccal rendelkező országok esetében a külkereskedelem változásai kisebb mértékben hatnak. Ez több tényzőtől függ: például a nemzetgazdaság méretétől, az érintett ország földrajzi terjedelmétől és elhelyezkedésétől.
Biztató tény a közúti fuvarozók számára, hogy a fuvarozási munkamegosztást az EU tagállamaiban az elmúlt évtizedekben a közúti áruszállítás folyamatos előretörése jellemezte. Az ágazat sikerét fő ismérveinek köszönheti: sebesség, megbízhatóság, rugalmasság, viszonylag alacsony fuvardíjak, fokozott árubiztonság, stb.
Ez a megnyugtató állapot a közúti fuvarozás szereplői számára azonban csak akkor tartható fenn, ha ez az ágazat képes a megújulásra: befogadja a közutak túlzsúfoltságának csökkentésére és a környzete megőrzésére irányuló intézkedéseket és irányelveket. Így a járműpark folyamatos korszerűsítését a minél kisebb zaj- és légszennyezés elérése érdekében, továbbá felvállalja a közúti közlekedésbiztonság töretlen javításának terheit, például célul kitűzve a “zéró baleseti halál” elérését a közúti árufuvarozási ágazatra, mondjuk 2050-re. ez utóbbi teljesen egybe cseng az EU általános közúti forgalombiztonság céljaival is.
Forrás: Autóközlekedés
Óriási öröm és büszkeség számunkra, hogy a K&V elnyerte a CSR Hungary Díjat, A Legjobb CSR megoldás kategóriában!
BővebbenBüszkén jelentjük, hogy vállalatunk elkészítette a 2024-es CSR jelentését, amely átfogó képet ad környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) teljesítményünkről.
BővebbenA K&V több mint 35 éve vallja, hogy az emberközpontú gondolkodás és a társadalmi felelősségvállalás nemcsak érték, hanem a hosszú távú üzleti siker egyik alapja. Ezt a meggyőződést képviselte Deák István, raktározási üzletágvezetőnk is, aki előadóként vett részt a VIII. Partium-konferencián, az MTA200 programsorozat keretében Nagyváradon. Előadásának címe: „Emberközpontú felelősségvállalás a gyakorlatban: a K&V Kft. szerepe a társadalmi fenntarthatóságban”
BővebbenBelkovics Anikó QMS-EMS menedzser kolléganőnk a tavalyi előadása után idén is felkérést kapott a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Ipari Kamara előadására idén a Bridge to Benefits MiniEdition mesterkurzusára, ahol nagyvállalati kategóriában mutatta be cégünk ESG és fenntarthatósági jó gyakorlatait.
BővebbenBÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete
BővebbenTegnap a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy igazán különleges pályaorientációs nap keretében!
Bővebben