Megosztás:

Hogyan spóroljunk az üzemanyagon?

2012. február 14.

A 400 Ft feletti üzemanyag árak óta lassan már szemmel láthatóan kevesebb autó jár az utakon. Van aki azonban nem engedheti meg, hogy kevesebbet autózzon. Mégis fogyaszthatunk kevesebb benzint ugyanannyi megtett kilométer mellett, ha okosan vezetünk.

  • Mindig gondoljuk át és városon belül is tervezzük meg az útvonalat, hogy ne tegyünk felesleges kitérőket, kerülőket, és lehetőség szerint a kisebb forgalommal, kevesebb várakozással bíró utakat válasszuk.
  • Vegyük fel a forgalom tempóját, tartsuk a megfelelő sebességet, válasszuk meg optimálisan a sebességfokozatot és kerüljük a hirtelen, hosszan tartó kigyorsításokat, illetve a sűrű fékezéseket. Ha betartjuk a követési távolságot, nem kell olyan gyakran fékeznünk. A hosszabb várakozásoknál állítsuk le a motort. Ha ezekre odafigyelünk, egy út során akár 20%-kal is csökkenthetjük a felhasznált üzemanyag mennyiségét.
  • Igyekezzünk minél többet használni a motorféket, hiszen ilyenkor a korszerű gépkocsik teljesen leállítják az üzemanyag befecskendezését. Ha például már előre látjuk, hogy piros a lámpa és nincs szükség hirtelen fékezésre, vegyük le a lábunkat a gázpedálról, hogy a motorfék segítse a lassulást.
  • Mielőtt elindulunk, ellenőrizzük a kerekek nyomását, ugyanis a túl puha gumik növelik a gördülési ellenállást, hozzájárulva ezzel a fogyasztás növekedéséhez. A megfelelő keréknyomással akár 2-3%-os üzemanyag-megtakarítást is elérhetünk.
  • Csökkentsük az összsúlyt és a légellenállást. Mindig csak a szükséges tárgyakat vigyük magunkkal és kerüljük a fölösleges holmik fuvarozását, mivel a gépkocsin kívül felszerelt tartozékok a fokozott légellenállás miatt akár 18%-os fogyasztásnövekedéshez is vezethetnek. Ha nincs rájuk szükség, szereljük le a csomag- vagy biciklitartókat. 80 km/h sebességnél a tetőcsomagtartó 0,7 literrel, a tetőn szállított kerékpár pedig akár 3 literrel is megnövelheti a 100 kilométerre vetített fogyasztást.
  • A gyártó által előírt időközönként nézessük át autónkat, hogy fenntartsuk a motor hatékonyságát. Cseréljük a gyertyákat, a szűrőket, illetve a kopó alkatrészeket, így a hatásfok javulásával akár 15%-os benzin- vagy gázolaj pluszköltségtől mentesülhetünk.
  • A fűtés mérséklésével is spórolhatunk az üzemanyagon, éppen ezért tartsuk tisztán pl. az ablakokat, mert akkor nem párásodnak be olyan könnyen, és nem kell olyan gyakran bekapcsolni a fűtést vagy a légkondicionálót.

Forrás: leaseplan.hu

Vissza

 

Aktuális híreink

Megnyertük a CSR Hungary Díjat

2025. december 4.

Óriási öröm és büszkeség számunkra, hogy a K&V elnyerte a CSR Hungary Díjat, A Legjobb CSR megoldás kategóriában!

Bővebben

Elkészült a K&V Kft. 2024-es CSR jelentése

2025. november 29.

Büszkén jelentjük, hogy vállalatunk elkészítette a 2024-es CSR jelentését, amely átfogó képet ad környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) teljesítményünkről. 

Bővebben

"A felelősségvállalás nem kampány – hanem szemlélet.”

2025. november 27.

A K&V több mint 35 éve vallja, hogy az emberközpontú gondolkodás és a társadalmi felelősségvállalás nemcsak érték, hanem a hosszú távú üzleti siker egyik alapja. Ezt a meggyőződést képviselte Deák István, raktározási üzletágvezetőnk is, aki előadóként vett részt a VIII. Partium-konferencián, az MTA200 programsorozat keretében Nagyváradon.  Előadásának címe: „Emberközpontú felelősségvállalás a gyakorlatban: a K&V Kft. szerepe a társadalmi fenntarthatóságban”

Bővebben

ESG jó gyakorlatok előadás

2025. november 21.

Belkovics Anikó QMS-EMS menedzser kolléganőnk a tavalyi előadása után idén is felkérést kapott a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Ipari Kamara előadására idén a Bridge to Benefits MiniEdition mesterkurzusára, ahol nagyvállalati kategóriában mutatta be cégünk ESG és fenntarthatósági jó gyakorlatait. 

Bővebben

K&V Kft. bekerült az idei BÉT50 rangos kiadványba

2025. november 18.

BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete 

Bővebben

Vendégségben a jövő szakemberei

2025. november 11.

Tegnap a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy igazán különleges pályaorientációs nap keretében!

Bővebben