Megosztás:

K&V futói a 33. Spar Budapest Maratonon

2018. október 10.

A K&V Logistic Solutions csapata is részt vett a 33. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon, ahol az idei rendezvényen létszámcsúcs dőlt meg. Az idei év különlegessége még, hogy a mezőny ezúttal a szokásostól eltérő útvonalon tette meg a maratoni 42,2 kilométert.

Vissza
Kapcsolódó anyagok
  • Futással a városért
  • A K&V futói meghódították a Balatont
  •  

    Aktuális híreink

    Átvettük a Superbrands díjat

    2018. december 6.

    A K&V Logistic Solutions 2018-ban elnyerte a Business Superbrands díjat, mely átadására 2018. november 29-én került sor a Superbrands gálán.

    Bővebben

    Úton Európában

    2018. december 2.

    Róma utolérhetetlensége és egyedi varázsa abban rejlik, hogy minden más városnál gazdagabb kulturális örökséggel büszkélkedhet. Hajdan az egész ókori világ egyesítője volt, a középkorban pedig az egyetemes keresztény kultúra központjává vált, és e megtisztelő szerepét azóta is méltóságteljesen és rendíthetetlenül őrzi. Ha Rómában járunk, nem véletlenül érezzük úgy, hogy időutazók vagyunk, ám egyúttal azt is, hogy ez a város szinte kitapintható módon él, pezseg, lüktet, jelenvalóbb és temperamentumosabb bárminél. Nem véletlenül érdemelte ki a metropoliszok közül egyedüliként az „örök jelzőt”…

    Bővebben

    Új kisbusz érkezett

    2018. november 20.

    Járműparkunk novemberben egy Ford Transit Minibusszal bővült, amely 17 fő szállítására alkalmas.

    Bővebben

    Új vontatók érkeztek

    2018. november 12.

    Folytatódik járműparkunk minőségi cseréje. Október és november hónapban további 11 db DAF XF EURO6 Super Space Cab vontató érkezett. 

    Bővebben

    Úton Európában

    2018. október 29.

    Amszterdam egyszerre idézi meg a virágzó újkor hangulatát több ezer, a 16-18. század között épült nyeregtetős házával, miközben egy 21. századi módon lüktető, kreatív és progresszív világváros. Egyszerre jellemzi egy másutt talán szokatlan szabadelvűség és erős református öntudat. Itt találhatók Európa legfelkapottabb éjszakai szórakozóhelyei, miközben a békebelibb helyeket kedvelők ódon hangulatot árasztó ún. „barna kávézók” sokaságban tölthetik el szabadidejüket. Királyi pompa és biciklis lazaság. Ez mind Amszterdam...

    Bővebben

    Ismét MagyarBrands díjas a K és V Kft.

    2018. október 17.

    A MagyarBrands program immáron kilencedik éve díjazza a magyar vonatkozású márkák közül a legeredményesebbeket. A MagyarBrands program kizárólag olyan magyar márkát értékel, amely Magyarországon született vagy a létrejöttében-alapításában magyarok vettek részt. 

    Bővebben