Az idei évben már 25 új nyerges vontató beszerzésére került sor.
Munkatársainkkal folyamatosan törekszünk a környezetre hatással lévő tevékenységeink ellenőrzésére és javítására, a káros hatások minimalizálása céljából. Tudatában vagyunk annak, hogy a szárazföldi közlekedés jelentős piaci szereplőjeként a környezettudatos magatartás alapvető követelmény számunkra. A szolgáltatásokhoz szükséges eszközöket folyamatosan korszerűsítjük, a lehető legkisebb károsanyag-kibocsátás elérése érdekében pedig folyamatosan fejlesztjük gépparkunkat. Ennek eredményeképp az elmúlt héten újabb öt, az Euro6-os követelményeket túlteljesítő, DAF nyerges vontató érkezett hozzánk.
Immár 52 db vadonatúj Volvo FH Aero vontató erősíti a K&V nemzetközi járműflottáját!
BővebbenMert játszani nem csak az ovisoknak fontos. Az általános iskolás korú gyerekeknek is szükségük van mozgásra, nevetésre, közös játékra – ezek ugyanis legalább annyira fejlesztik a kreativitást, az együttműködést és az önbizalmat, mint a tantermi órák.
Bővebben2025. szeptember 5-én részt vettünk a „Shuangliu: kapu Európa és Ázsia között – együtt a jövőért” című üzleti találkozón a Budapest Hilton Hotelben.
BővebbenMost kiderül, mit tud az e-mobilitás a gyakorlatban!Egy hónapig kipróbáljuk az IVECO Crossway LE City ELEC elektromos autóbuszt egyik megrendelőnk telephelyén, hogy testközelből tapasztaljuk meg, hogyan működik egy e-busz a mindennapi közlekedésben.
BővebbenCsengtui siker Kínából! Büszkén osztjuk meg, hogy a K&V támogatásával készülő tehetséges uszonyosúszó, Pernyész Dorottya, augusztusban fantasztikus eredményt ért el a 2025-ös Világjátékokon Csengtuban, Kínában: 100 m uszonyos gyorsúszásban ezüstérmet szerzett!
BővebbenMúlt szombaton Abasáron, a Tekeres-pataknál rendezték meg az első Rönkhúzó Versenyt Ország és Határok Nélkül, ahol a zene, a látvány és a falusi vendégszeretet találkozott egy felejthetetlen napra.
Bővebben