Megosztás:

IRU diploma átadó

2018. május 29.

Idén három munkatársunk részesült a hivatásos gépkocsivezetőknek adható legrangosabb elismerésben, az IRU-díjban.

Több mint fél évszázados hagyomány, hogy a legkiválóbb magyar hivatásos gépkocsivezetőket az IRU tagszervezeteként – munkaadóik felterjesztése alapján – az MKFE elismerheti. A sok éves teljesítmények alapján idén a K&V Logstic Solutions gépjárművezetői gárdájának három tagja érdemelte ki az IRU diplomát és az aranyjelvényt. Az IRU (International Road Transport Union) 1967 óta minden évben díszoklevéllel tünteti ki — tagegyesületei ajánlására — azokat a gépkocsivezetőket, akik belföldi vagy nemzetközi forgalomban hosszú évek óta kifogástalanul, példamutatóan végzik munkájukat. Az elismerést azok a gépkocsivezetők kaphatják meg, akik nem okoztak balesetet saját hibájukból, és minden rájuk vonatkozó előírást betartottak hazájukban és más
országokban is, s legalább egymillió kilométert tettek meg nemzetközi forgalomban, ezáltal öregbítve a szakma hírnevét. Ezúton gratulálunk Bényi Attilának, Födő Istvánnak és Sztruhár Istvánnak, akik magas színvonalú teljesítményükkel, több éve a K&V csapatát erősítve, kiérdemelték ezt a megtisztelő elismerést.

Vissza
Kapcsolódó anyagok
  • IRU diplomát kaptak gépjárművezetőink
  •  

    Aktuális híreink

    Együtt az úton a Volvóval

    2025. október 1.

    Immár 52 db vadonatúj Volvo FH Aero vontató erősíti a K&V nemzetközi járműflottáját!

    Bővebben

    Megújult a markazi iskola játszótere

    2025. szeptember 25.

    Mert játszani nem csak az ovisoknak fontos. Az általános iskolás korú gyerekeknek is szükségük van mozgásra, nevetésre, közös játékra – ezek ugyanis legalább annyira fejlesztik a kreativitást, az együttműködést és az önbizalmat, mint a tantermi órák.

    Bővebben

    Shuangliu: kapu Európa és Ázsia között

    2025. szeptember 13.

    2025. szeptember 5-én részt vettünk a „Shuangliu: kapu Európa és Ázsia között – együtt a jövőért” című üzleti találkozón a Budapest Hilton Hotelben.

    Bővebben

    Villanybusz bevetésen

    2025. szeptember 8.

    Most kiderül, mit tud az e-mobilitás a gyakorlatban!Egy hónapig kipróbáljuk az IVECO Crossway LE City ELEC elektromos autóbuszt egyik megrendelőnk telephelyén, hogy testközelből tapasztaljuk meg, hogyan működik egy e-busz a mindennapi közlekedésben.

    Bővebben

    Pernyész Dorottya ezüstérmes a Világjátékokon

    2025. szeptember 2.

    Csengtui siker Kínából! Büszkén osztjuk meg, hogy a K&V támogatásával készülő tehetséges uszonyosúszó, Pernyész Dorottya, augusztusban fantasztikus eredményt ért el a 2025-ös Világjátékokon Csengtuban, Kínában: 100 m uszonyos gyorsúszásban ezüstérmet szerzett!    

    Bővebben

    (Szín)teret adtunk a hagyományoknak

    2025. augusztus 21.

    Múlt szombaton Abasáron, a Tekeres-pataknál rendezték meg az első Rönkhúzó Versenyt Ország és Határok Nélkül, ahol a zene, a látvány és a falusi vendégszeretet találkozott egy felejthetetlen napra.

    Bővebben