Magyarországnak a régió logisztikai szolgáltató központjává kell válnia, ezért a kormány javítani kívánja a fuvarozók versenyképességét, emellett az adminisztrációs terhek enyhítésével és az infrastruktúra további fejlesztésével is segíteni kívánja az ágazatot – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára Budapesten egy konferencián.

A kormány – a szakmai szervezetekkel közösen – dolgozik a logisztikai stratégia átalakításán, emellett beszállítófejlesztési programot és a logisztikai központok fejlesztését támogató pályázatot indított. Az államtitkár szerint Magyarország felkészült a technológiai korszakváltásra, a kormány – az új technológiák elősegítésén túl – többek között a kedvező üzleti környezetet, valamint a felsőoktatás és a vállalkozások közti kapcsolatokat is erősíteni kívánja.
Hangsúlyozta, hogy a kiemelkedő gazdasági növekedés fenntartásában kulcsszerep jut a logisztikának: az ágazat több mint 6 százalékkal járul hozzá a bruttó hazai termékhez, de további jelentős növekedésre lehet képes. A kormány idén és jövőre összesen csaknem 14 milliárd forint támogatást biztosít arra, hogy a kis- és közepes vállalkozások a Magyarországon működő nagyvállalatok beszállítóivá válhassanak – tette hozzá. Az államtitkár közölte: a kormány jövőre is 4 százalékot meghaladó GDP-növekedéssel számol.
A konferencián Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke (KDNP) kiemelte, hogy a digitalizációnak köszönhetően átalakult a termelésben az idő, a tér és a költség fogalma, a termelési láncok lerövidültek, ezen belül a gyártás aránya egyre csekélyebb. Előtérbe került a digitális adatok tárolása, a kis mennyiségű megrendelések teljesítése, a termelési lánc elemei közti anyag- és információmegosztás.
Latorcai János kijelentette: a logisztikai folyamatok jelentős változás előtt állnak, amelynek ma még nem lehet minden részletét előre látni, de a magyar vállalkozásoknak Németország és a keleti piacok ellátásában minél nagyobb szerepet kell vállalniuk.
Forrás: www.logisztika.com
Márciusban ismét útra keltünk, hogy a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel való többéves, szoros együttműködésünk keretében célba juttassuk a segítséget.
BővebbenIdén is beszálltunk a zöld otthonteremtési trendekbe: műhelyünkben elkészült 24 darab madárodú, amelyeket húsvét után az Egererdő munkatársaival közösen helyezünk ki a Gyöngyös környéki erdőkben.
BővebbenEgerben rendezték meg szerdán a Robotech Challenge Day-t, ahol a fiatalok testközelből ismerkedhettek a robotikával és a műszaki pálya kínálta karrierlehetőségekkel.
BővebbenSzerdán a MATE Károly Róbert Campus adott otthont az ÖKO Forradalomnak, egy évről évre megrendezésre kerülő, nagyszabású, élményalapú fenntarthatósági eseménynek.
BővebbenImmár hagyomány nálunk, hogy dolgozóinkkal minden évben fákat ültetünk Gyöngyösön. Idén összesen 38 darab magyar és magas kőrisfát helyezünk óvodák udvarára március 16. és 31. között.
BővebbenMúlt hétvégén ismét jótékony összefogás mozdult meg Gyöngyösön. A Gyöngyösi Kézilabda Klub és a Mátra Lions Club idén is élelmiszergyűjtést szervezett a vakok, gyengénlátók, cukorbetegek és hátrányos helyzetű családok támogatására.
Bővebben