A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvasta el. /Szent Ágoston/

Jelen ismertetőnk különlegességét az adja, hogy akiről lentebb szó lesz, nem más, mint lényegében az egyetlen olyan hölgy, akit nagy földrajzi kutatóink sorában számon tarthatunk! Az angolok Lady Florence Bakerként, az afrikaiak Myadue, azaz Hajnalcsillag néven tisztelték. Mi Sass Flóraként ismerjük őt és lehetünk joggal büszkék rá.

Egy székely rabszolgalány, akiből angol Lady lett – Sass Flóra

Sass Flórának annyi kalandos fordulat jutott élete során osztályrészül, hogy ha regény formájában olvasnánk, talán el sem hinnénk. Pedig a későbbi Lady Bakernek már a gyermekkora sem volt mindennapinak nevezhető. 1841. augusztus 6-án, köznemesi családban látta meg a napvilágot a székelyföldi Háromszéken. Szüleit és fivérét azonban 1848 őszén a magyarok ellen felbújtatott román parasztok megölték. Az érem másik oldala, hogy a kislányt oláh dajkája mentette meg, aki magáénak vallotta a frissen árván marad gyermeket. Újabb szerencse a szerencsétlenségben, hogy Flórát a nemes lelkű, közeli ismerős örmény Finnián család magához veszi. Mivel a családfő maga is részese volt a 48-as eseményeknek – Bem seregében szolgált őrnagyként –, ezért menekülniük kellett a világosi fegyverletétel után.

A várható megtorlások elől, több ezer sorstársukhoz hasonlóan az akkor Törökországhoz tartozó Vidinbe szöktek. Itt következik be Flóra életében egy újabb hihetetlen fordulat: a mindössze nyolc esztendős kislány az itteni nagy zűrzavarban egyszerűen eltűnik nevelőszülei szeme elől. Minden valószínűség szerint elrabolhatták és szigorúan fogva tarthatták, mert egy évtizeddel később Vidin illegális rabszolgapiacán pillantotta meg Samuel Baker angol mérnök, aki azonnal belehabarodott a gyönyörű fiatal hajadonba, kivásárolta, majd igazi angol gentlemanként feleségül is vette.

Baker 1821-ben született Londonban, gazdag családban. A legjobb brit iskolák után egyetemi tanulmányait a Majna menti Frankfurtban fejezte be mérnökként. 1842-ben megházasodott és Mauritius-szigetén, majd Ceylonban mintagazdaságokat alapított. 1855-ben azonban felesége sárgalázban meghalt, ezért négy gyermekével hazatért Londonba, majd a Dunát a Fekete-tengerrel összekötő vasútvonal építésén kezdett fáradozni. A Balkánra utazván, szabadidejében vadászgatni is eljárt kedves barátjával, Duleep Singh ceyloni herceggel. Egyik útjuk alkalmával, 1859 januárjában a dunai a jég fogságába kerültek és kénytelenek voltak partra szállni Vidin városánál. Körülnézvén eljutottak a város illegális rabszolgapiacára is. A történet többi részét fentebb már ismertettük…

Az igazi, életre szóló élmények azonban még csak ekkor kezdődtek Baker-ék számára. Samuel Baker joggal tartott attól, hogy különös körülmények között szerzett asszonya okán Angliában bántásoknak lesznek kitéve. Ezért úgy határozott, hogy előbb nekivágnak az afrikai kontinensnek, amolyan vadászkirándulásnak álcázva, Flórának pedig ezalatt kellő ideje nyílhat az angol nyelv elsajátításához, és az „úrinővé” váláshoz. A hírlapokból értesült menetközben arról, hogy két honfitársa, Grant és Speke a Nílus forrását kutatja. Ezért végül úgy döntött, hogy vadászút helyett a Nílus forrásának felderítésére utazik feleségével, egy saját költségen felszerelt expedíció keretében. 1861. április 15-én indulnak Kairóból, felfelé a Níluson. Kísérőik fellázadtak az embertelen körülmények miatt és majdnem megölték őket, csak Lady Baker türelme és rábeszélőképessége mentette meg a helyzetet. Flóra gondoskodó lénye adott új erőt a másik irányból érkező és végsőkig elcsigázott Grantnak és Speke-nek is, akikkel nagyjából félúton találkoztak össze, s akik örömmel közölték a házaspárral, hogy megtalálták a forrást. "Hátha maradt számomra is babérlevél a fán!" - mondta ki ekkor Baker az azóta elhíresült mondatot, s a számára kedvezőtlen hír ellenére folytatta útját. Bár Grant-ék a feltételezett forráságat, a Viktória-tavat ugyan valóban megtalálták, de tovább nem követték a Nílus folyását, így egy része még mindig „szűz terület” volt. A Baker házaspár 1864. március 14-én jutott el a Nílus második, addig ismeretlen forrástavához, melyet Viktória királynő elhunyt férjének tiszteletére Albert-tónak kereszteltek el. A felfedezőket nagy ünnepléssel fogadták az angol fővárosban. Bakert a királynő lovaggá ütötte, Flóráról azonban jó ideig tudomást sem vett, annak ellenére, hogy mindenütt elismerték érdemeit ebben a szenzációs földrajzi felfedezésben. Csak akkor enyhült meg, mikor a barátjukká lett trónörökösnek is sikerült meggyőznie őt Flóra érdemeiről. 1889-ben is a walesi herceg kérésére keltek ismét útra. Anglia szerette volna meghódítani a Szudántól délre fekvő afrikai királyságokat és ebben kérte Samuel Baker segítségét. Küldetésük csak részben sikerült, a házaspár másik fő célját, a rabszolgaságot sem sikerült teljesen megszüntetniük. A bennszülöttek azonban csodálták Sass Flórát szőke haja és szelíd, emberbarát természete miatt, el is nevezték Hajnalcsillagnak.

Az expedíció után visszatértek Angliába, és végleg visszavonultak vidéki birtokukra. Baker hat évvel a századforduló előtt halt meg, felesége 23 évig élt még az angol vidék viktoriánus idilljében özvegyen. Talán ezzel „kompenzált” a sors Flóra hányattatott fiatalsága miatt…

Történetünk azonban itt még nem ér véget. Az még csak hagyján, hogy még több mint száz évvel később is hajózott gőzös a Níluson, amelynek Lady Baker volt a neve. A hetvenes évek elején ugyanis Angliában megjelent egy könyv, mely Flóra második nílusi expedíciója során írt naplóját közölte, azt a naplót, mely száz esztendeig porosodott egy padláson.

Baker ükunokájának felesége, Anne Baker szerkesztette, és jelentette meg, angolul Morning Star, magyarul Rabszolgák földjén. Egy magyar nő felfedezők és rabszolgák között 1870–1873. címmel. A regényesen megírt történet azonnal sikert aratott.

Ha valaki ma Grimleybe, egy Worcester környéki apró falucska templomkertjébe látogatna véletlenül magyarként, ne feledkezzen meg arról, hogy ott egy rendkívüli sorsú, nagyszerű asszony alussza örök álmát…