Február végéig öt évre szóló útfelújítási programot állítanak össze – mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette: évente 1200 kilométert újítanak fel hazai költségvetésből.
Felidézte, hogy 2007 és 2013 között többnyire az új utak építése volt a jellemző, ezért nagy jelentősége van annak, hogy a kormány a magyar közút számára biztosítható új modellt engedélyezett, amelynek segítségével megállítják a vagyonvesztést és középtávon „utolérjük magunkat”. Tasó László elmondta, az idei évtől 2020 végéig 400 milliárd forintot fordítanak az utak működtetésére, fenntartására, karbantartására. A felújítás során megújulnak az útpályák, a munkálatok kiterjednek majd a vízelvezetésre, a burkolati jelek felfestésére és szükség esetén a buszmegállókra is.
Az államtitkár hangsúlyozta, a magyar gazdaság olyan helyzetben van, hogy az ország hazai költségvetésből tud új utakat építeni, illetve felújítani, uniós forrásból pedig a már jóváhagyott programokat lehet megvalósítani. Az idén elkezdődnek az ütemezett útfelújítások, és emellé a következő 3,5-4 évben 400 kilométer új utat építenek.
Forrás: www.magyarkozlekedes.hu
2023. május 19-én telephelyünkre látogattak a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum Gazdálkodás és menedzsment szakos 10. osztályos tanulói. Munkatársaink segítségével tanulmányaikhoz kapcsolódóan betekintést nyerhettek a logisztika folyamataiba.
BővebbenEzúttal nem áruval, hanem friss szakmai élményekkel feltöltődve tértek haza kollégáink Münchenből a múlt héten. Itt rendezték meg ugyanis 4 év kihagyás után a nemzetközi Transport Logistic kiállítást 125 ország részvételével, melynek témái a fenntarthatóság és zöld jövő voltak.
BővebbenIdén tizenhat éves a Business Superbrands program, amely az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban. A jelenleg 20 tagú, független szakemberekből álló bizottság idén 16. alkalommal ült össze, mely márkánkat a K&V Logistic Solutions-t, érdemesnek találta a Business Superbrands 2023 védjegy viselésére.
BővebbenFerenc Pápa látogatására szállítottuk Markaz Egyházközösség híveit.
BővebbenA Logisztika Napjának keretében belül a Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola 7. osztályos diákjait fogadtuk.
BővebbenSzemélyszállítási flottánk 10 db 9 fős Ford Custom személygépjárművel bővült.
Bővebben