2015. szeptember 15-én megjelent az ISO 9001 Minőségirányítási rendszerek és követelmények nemzetközi szabvány legújabb kiadása. Közel három évig tartott a szabvány szakértők általi felülvizsgálata, mindeközben körülbelül 95 résztvevő és megfigyelő ország segítette elő a szabvány tartalmi korszerűsítését.

Világszerte több mint 1,1 millió tanúsítványt állítottak ki az ISO 9001 alapján. Segítségével a szervezetek bizonyíthatják az ügyfeleknek, hogy a gyártott termékek és a nyújtott szolgáltatások folyamatosan megfelelnek a minőségi követelményeknek. A szabvány a folyamatok hatékonnyá tételének eszköze is, hiszen alkalmazása lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy könnyebben alkalmazkodjanak gyorsan változó világunkhoz, ezzel is fenntartja és fokozza a vállalatok tartós sikerét.
A 2015-ös kiadás fontos változásokat tartalmaz. Nigel Croft, az ISO/TC 176/SC 2 albizottságának elnöke szerint a szabványra leginkább az „evolúciós" jelző illik. Az ISO 9001 korábbi verziói meglehetősen előíró jellegűek voltak, számos követelményt, dokumentált eljárást és feljegyzést foglaltak magukban. A 2000-es és 2008-as kiadások már főként a folyamatokra összpontosítottak és kevésbé a dokumentációra.
Elődjeihez képest az ISO 9001 legújabb kiadásának középpontjában a teljesítmény áll, melyet a kockázatalapú gondolkodásmód alapelveivel és a PDCA- (Plan – Do – Check – Act; (Tervezés – Megvalósítás – Ellenőrzés – Intézkedés) ciklus módszereivel ötvöztek. A kidolgozás során fontos szempont volt az integrálhatóság, hiszen ha az irányításirendszer-szabványok felépítése azonos, könnyen összehangolhatók más szabványokkal.
Az új verzió szilárd alapot biztosít a leginkább szabványosított területek ágazatainak, mint például az autóipar, a repülőgépipar, gyógyszeripar stb., és figyelembe veszi a megváltozott igényeket is.
Az ISO 9001:2015 helyettesíti a korábbi kiadást. A szervezeteknek a megjelenéstől számítva 3 év áll rendelkezésre az áttérésre. Az ISO 9001:2008 szerinti tanúsítványok 2018. szeptember 15-én elvesztik érvényességüket.
2015. szeptember 15-én megjelent az ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerek. Követelmények és alkalmazási útmutató is. A Magyar Szabványügyi Testület már dolgozik a szabványok magyar nyelvű változat kiadásán.
Forrás: www.mszt.hu
253 szállítás. Közel 100 000 kilométer. Több száz raklapnyi adomány. 9 év együttműködés. Ezidáig ennyit tettünk a Magyar @elelmiszerbank Egyesülettel közösen azért, hogy a megmentett élelmiszer eljusson azokhoz, akiknek valóban szükségük van rá.
BővebbenPályaorientáció testközelből: két helyszínen is találkoztunk diákokkal a múlt héten! Gyöngyösi telephelyünkre a gyöngyösi Arany János Általános Iskolából 45 nyolcadikos diák és 4 pedagógus látogatott el, hogy közelebbről is megismerjék, milyen munka folyik nálunk nap mint nap.
BővebbenMerre tart a közúti fuvarozás, és miképp lehet ebben a környezetben talpon maradni, sőt: akár fejlődni is? Hat kollégánkkal vettünk részt a KözútVilág 2026 konferencián Budapesten, ahol egyetlen nap alatt tulajdonképpen minden olyan téma terítékre került, ami mostanság komolyan foglalkoztatja a fuvarozó cégeket.
Bővebben2026-ban ismét elnyertük a Deloitte Private Best Managed Companies minősítést, vagyis idén is ott vagyunk a legjobban vezetett magyar magánvállalatok között.
BővebbenA K&V Logistic Solutions így első alkalommal lép túl magyarországi telephelyhálózatán, és helyi jelenléttel erősíti pozícióját a romániai piacon. Célunk, hogy még közelebb kerüljünk meglévő és leendő partnereinkhez, és Romániában is közvetlenül elérhetővé tegyük fuvarozási, logisztikai és szállítmányozási szolgáltatásainkat.
BővebbenHárom nap, rengeteg találkozás: öröm volt veletek a Mátrai Szüreti Napokon! Idén a K&V nemcsak támogatóként volt jelen a rendezvényen, hanem igyekeztünk egy kis pluszt is hozzátenni a fesztiválhangulathoz.
Bővebben