Megosztás:

68 milliárdot költenek az utakra

2015. június 9.

Még ebben az évben 68 milliárd forint értékben újítanak fel utakat, a munkák minden megyét érintenek, mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Az első tétel 50 milliárd forint, ebből első-, másod- és harmadrendű utakat újítanak majd fel, a többiből négy-, öt-, illetve hatszámjegyű utakat, ismertette az államtitkár. A tervek már elkészültek, a kivitelezés néhány héten belül elkezdődhet, és az év végéig be is fejeződik.

A munkák során felújítják az útburkolatokat, megszüntetik a nyomvályúkat, illetve a veszélyes helyeket teljesen kijavítják. A felújítások minden megyét, összesen több mint 500 kilométert érintenek, mondta Tasó László.

Forrás: www.logisztika.com

Vissza

 

Aktuális híreink

Másodszor is Best Managed Company a K&V

2026. október 12.

2026-ban ismét elnyertük a Deloitte Private Best Managed Companies minősítést, vagyis idén is ott vagyunk a legjobban vezetett magyar magánvállalatok között.

Bővebben

Újabb mérföldkő: megnyílt az első külföldi irodánt Nagyváradon

2026. szeptember 23.

A K&V Logistic Solutions így első alkalommal lép túl magyarországi telephelyhálózatán, és helyi jelenléttel erősíti pozícióját a romániai piacon. Célunk, hogy még közelebb kerüljünk meglévő és leendő partnereinkhez, és Romániában is közvetlenül elérhetővé tegyük fuvarozási, logisztikai és szállítmányozási szolgáltatásainkat. 

Bővebben

Mátrai Szüreti Napok 2026

2026. szeptember 15.

Három nap, rengeteg találkozás: öröm volt veletek a Mátrai Szüreti Napokon! Idén a K&V nemcsak támogatóként volt jelen a rendezvényen, hanem igyekeztünk egy kis pluszt is hozzátenni a fesztiválhangulathoz.

Bővebben

Újabb elektromos teherautót teszünk próbára

2026. szeptember 9.

Ezúttal egy 12 tonnás DAF XB Electric érkezett hozzánk, amelyet egy hónapon keresztül tesztelünk belföldi fuvarfeladatokban. Az XB Electricet elsősorban városi és regionális áruterítésre tervezték, így kíváncsiak vagyunk, hogyan teljesít nálunk valós üzemi körülmények között: mit mutat a tényleges hatótáv, hogyan alakul az energiafogyasztás, mit tapasztalunk a töltés során, és persze hogy mennyire rugalmasan illeszthető be a napi fuvarfeladatokba.  

Bővebben

Új technológiát tesztelünk a K&V-nél

2026. augusztus 24.

Egy a Krone  cégcsoporthoz tartozo Trailer Dynamics cég, a Krone dobozos pótkocsi alapra épülő eTrailerét állítottunk nemzetközi forgalomba, hogy valós körülmények között is megnézzük, mennyivel teheti költséghatékonyabbá a fuvarozást.

Bővebben

Hajdúszoboszlói Kamionos Találkozó 2026

2026. augusztus 11.

Több mint 600 kamion, rengeteg látogató és két igazán mozgalmas nap Hajdúszoboszlón! A múlt hétvégén ismét megtelt kamionokkal a hajdúszoboszlói sportrepülőtér, és természetesen a K&V csapata sem maradhatott ki a találkozóból. Pénteken és szombaton egy Volvo és egy DAF vontatóval vártuk a látogatókat, a standunknál pedig gyakorlatilag megállás nélkül zajlott az élet. Sokan benéztetek hozzánk, megnéztétek közelről a járműveinket, beszélgettetek kollégáinkkal, pörgették a szerencsekereket kicsik és nagyok... és akkora volt az érdeklődés, hogy végül minden ajándékunk gazdára talált!

Bővebben