Megosztás:

Új korszak nyílik a hazai KRESZ-képzésben

2015. január 13.

Megváltoztatja a közúti járművezetésben alkalmazott elméleti vizsgakérdéseket 2015. januárjától a Nemzeti Közlekedési Hatóság minden lényeges vezetői engedély kategóriában. Az átalakítást az eddigi KRESZ vizsgakérdések mennyisége és minősége egyaránt indokolta. A változtatás hatására a szakértők felkészültebb járművezetőkre számítanak, ami a közlekedésbiztonság javulását eredményezheti.

A hatóság nem titkolt célja, hogy a kérdésadatbázis jelentős bővülésével a tanulókat az eddigieknél sokkal jobban rávegyék az elméleti ismeretek, ezen belül is főként a KRESZ szabályainak tényleges elsajátítására. Az új kérdésbankban nemcsak a kérdések száma nagyságrendekkel több, hanem azok minősége is jobb; az elavult, több évtizedes kérdésrendszert – főleg technikai fronton – naprakész technológiákat is figyelembe vevő adatbázis váltja fel.

A megújított vizsgarendszer a bejelentést követően azonnal hatályba lép: nincs több vizsga a régi kérdésekkel. Január 12-ig vizsgaszünet van érvényben, utána az első számonkérésen már az új kérdésekkel találkozhatnak a vizsgázók. Átállásra nincs szükség, hiszen az elméleti képzés előírt tananyaga, a vizsga követelményrendszere, a számítógépes vizsgáztatási rendszer, a kérdések megjelenítése, száma és pontozása, valamint a megoldásra rendelkezésre álló idő a vizsgán nem változik. Az új kérdések kompatibilisek a jelenlegi számítógépes elméleti vizsgarendszerrel (SZEV), így az átállás nem jár plusz költséggel, és nem igényel hosszú adaptálási időt.

Az újítások mindhárom fő vizsgatárgyra kiterjednek (a tehergépkocsik és a nehéz pótkocsis járműszerelvények vezetői a Közlekedési alapismereteken kívül Szerkezeti és üzemeltetési alapismeretek, és egyes esetekben Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás tárgyakból is vizsgáznak). Kikerültek az elavult kérdések, amelyeknek helyét a műszaki témakörökben a korszerű technikai megoldásokra vonatkozó kérdések veszik át (pl. menetstabilizáló rendszer, kipufogógáz-tisztító berendezések, korszerű elektromos és világítástechnikai eszközök stb.). Az alapkérdések tekintetében az eddiginél négyszer több kérdésből áll az adatbázis, a variációs lehetőségeknek köszönhetően pedig összességében mintegy tízszer több kérdés felbukkanásával számolhatunk a vizsgákon.

A kérdésadatbázis betekintésre ingyenesen, nyilvánosan hozzáférhető lesz az NKH honlapjáról, ezzel segítve a vizsgázók felkészülését, illetve felkészíthetőségét.

Forrás: www.magyarkozlekedes.hu

Vissza

 

Aktuális híreink

Diákok látogattak raktárunkba

2023. május 22.

2023. május 19-én telephelyünkre látogattak a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum Gazdálkodás és menedzsment szakos 10. osztályos tanulói. Munkatársaink segítségével tanulmányaikhoz kapcsolódóan betekintést nyerhettek a logisztika folyamataiba.  

Bővebben

Transport Logistic kiállításon jártunk

2023. május 18.

Ezúttal nem áruval, hanem friss szakmai élményekkel feltöltődve tértek haza kollégáink Münchenből a múlt héten. Itt rendezték meg ugyanis 4 év kihagyás után a nemzetközi Transport Logistic kiállítást 125 ország részvételével, melynek témái a fenntarthatóság és zöld jövő voltak. 

Bővebben

Ismét Superbrands díjas a K&V

2023. május 17.

Idén tizenhat éves a Business Superbrands program, amely az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban. A jelenleg 20 tagú, független szakemberekből álló bizottság idén 16. alkalommal ült össze, mely márkánkat a K&V Logistic Solutions-t, érdemesnek találta a Business Superbrands 2023 védjegy viselésére.

Bővebben

Pápa látogatás

2023. május 4.

Ferenc Pápa látogatására szállítottuk Markaz Egyházközösség híveit.

Bővebben

Logisztika Napja Cégünknél

2023. április 20.

A Logisztika Napjának keretében belül a Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola 7. osztályos diákjait fogadtuk.

Bővebben

Új 9 fős járművek érkeztek

2023. április 4.

Személyszállítási flottánk 10 db 9 fős Ford Custom személygépjárművel bővült.

Bővebben