A német parlament elfogadta a közlekedési miniszter törvénymódosítási javaslatát, így a haszongépjárművekre vonatkozó úthasználati díjat három lépcsőben terjesztik ki a jövőben.
Az eredeti tervek már idén márciusban napvilágot láttak, aztán csiszoltak azért rajta egy kicsit, a végeredmény azonban nem változott, már jövőre többet kell fizetni az úthasználatért Németországban. 2015. július 1-jétől az eddigi díjköteles útszakaszokhoz további 1100 kilométer autópálya-minőségű főútvonalat csatolnak hozzá.
Majd október 1-jétől lejjebb viszik a fizetésre kötelezett teherautók súlyhatárát, 12 tonnáról 7,5 tonnára. Ezek után egy kis szünet következik, a harmadik fokozatra egészen 2018-ig várni kell, ekkor viszont brutális lépés jön, az egész komplett, németországi úthálózatra kivetik a díjkötelezettséget. 2015 év elején azonban még mindenek előtt még jön egy kis enyhítés, akik már Euro6-os teherautót hajtanak, azok örülhetnek, ugyanis külön, kedvezményes díjkategória bevezetésére kerül sor január 1-jétől. A kiterjesztéssel a jelenlegi kabinet 875 millió euró pluszpénzhez jut még ebben a választási ciklusban, amit az ígéretek szerint utak építésére és az utak infrastruktúrájának fejlesztésére költenek majd.
forrás: kamionhirek.hu