Ha a fuvarozás több szabályát is megszegi a fuvarozó, illetve a gépkocsivezető, akkor az előbbi legfeljebb 2,2 millió, míg a járművezető maximum 800 ezer forintra bírságolható -az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
Az új szabályt az augusztus 19. után elkövetett szabályszegésekre kell alkalmazni.
A 2009-ben hozott eredeti rendelet felsorolja a közúti fuvarozás során elkövethető szabálysértéseket, ilyen például a fuvarozási engedély hiánya, a tachográf működésképtelensége, a pihenőidő be nem tartása. A rendelet melléklete a büntetési tarifákat is közli, jelezve egyben, hogy a fuvarozó cégnek, vagy pedig a járművezetőnek kell azt megfizetnie.
Miután előfordul, hogy ellenőrzéskor több szabálysértésre is fény derül, rendezni kellett az ilyenkor fizetendő összeget, amely nem azonos az egyes tételek összegével, hanem kevesebb annál. A hatályos szabály többféle szabályszegési csoportot állít fel, és azokhoz rendeli a maximális bírság-összeget.
A mostani módosítás megszünteti a különbségtételt, és a legsúlyosabban büntetendő szabálysértésért járó bírság háromszorosát, de legfeljebb 2,2 millió, illetve 800 ezer forintot határoz meg maximális bírságként.
Forrás: www.hvg.hu
Óriási büszkeség számunkra, hogy idén már 10. alkalommal nyerte el a K&V Logistic Solutions a MagyarBrands elismerést!Ez a díj azoknak a hazai márkáknak jár, akik nemcsak magyar tulajdonban állnak, de a megbízhatóság, innováció és pozitív fogyasztói megítélés terén is kiemelkednek.Immár 36 éve dolgozunk azon, hogy ügyfeleink számára kiszámítható, modern és emberséges logisztikai megoldásokat nyújtsunk – itthon és nemzetközi szinten egyaránt.Köszönjük minden kollégánknak, partnerünknek és ügyfelünknek, hogy együtt írjuk tovább a K&V márka történetét!
BővebbenNem mindennap parkol be az Európa-bajnok a telepünkre! Kiss Norbert kamionja járt ma nálunk! És még a tükröket is behajtotta, rendes srác!
BővebbenElnyertük a Deloitte Best Managed Companies különleges elismerését, amellyel a világ 48 országában tüntetik ki azokat a magántulajdonban lévő vállalatokat, amelyek példamutatóan teljesítenek minden kulcsterületen.
BővebbenImmár 52 db vadonatúj Volvo FH Aero vontató erősíti a K&V nemzetközi járműflottáját!
BővebbenMert játszani nem csak az ovisoknak fontos. Az általános iskolás korú gyerekeknek is szükségük van mozgásra, nevetésre, közös játékra – ezek ugyanis legalább annyira fejlesztik a kreativitást, az együttműködést és az önbizalmat, mint a tantermi órák.
Bővebben2025. szeptember 5-én részt vettünk a „Shuangliu: kapu Európa és Ázsia között – együtt a jövőért” című üzleti találkozón a Budapest Hilton Hotelben.
Bővebben