Az idén 2014. május 24-én Vecsésen a Hotel Stációban került sor az IRU Aranyjelvény és Díszoklevél átadására. A díjakat Óberling József r. ezredes az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője és Dr. Vereczkey Zoltán az MKFE elnöke adta át ünnepélyes keretek között. Összesen 68 IRU diplomát adtak át, melyből hatot a K és V Kft. gépkocsivezetői vehettek át.
Az IRU által 1967-ben alapított díjat szigorú feltételek alapján ítélik oda a tagállamok legeredményesebb gépkocsivezetőinek.
IRU díj feltételei:
- 1 000 000 balesetmentesen megtett km.
- Legalább 20 éves megszakítás nélküli hivatásos gépkocsivezetői hivatás.
- Legalább 5 éve ugyanazon fuvarozó szervezet alkalmazásában áll.
- Nem okozott munkahelyi- vagy közlekedési balesetet.
- Nem sértette meg súlyosan a közúti-, vám és adminisztratív előírásokat.
Márciusban ismét útra keltünk, hogy a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel való többéves, szoros együttműködésünk keretében célba juttassuk a segítséget.
BővebbenIdén is beszálltunk a zöld otthonteremtési trendekbe: műhelyünkben elkészült 24 darab madárodú, amelyeket húsvét után az Egererdő munkatársaival közösen helyezünk ki a Gyöngyös környéki erdőkben.
BővebbenEgerben rendezték meg szerdán a Robotech Challenge Day-t, ahol a fiatalok testközelből ismerkedhettek a robotikával és a műszaki pálya kínálta karrierlehetőségekkel.
BővebbenSzerdán a MATE Károly Róbert Campus adott otthont az ÖKO Forradalomnak, egy évről évre megrendezésre kerülő, nagyszabású, élményalapú fenntarthatósági eseménynek.
BővebbenImmár hagyomány nálunk, hogy dolgozóinkkal minden évben fákat ültetünk Gyöngyösön. Idén összesen 38 darab magyar és magas kőrisfát helyezünk óvodák udvarára március 16. és 31. között.
BővebbenMúlt hétvégén ismét jótékony összefogás mozdult meg Gyöngyösön. A Gyöngyösi Kézilabda Klub és a Mátra Lions Club idén is élelmiszergyűjtést szervezett a vakok, gyengénlátók, cukorbetegek és hátrányos helyzetű családok támogatására.
Bővebben