A Római Birodalom kereskedési szokásairól szóló cikkünk második részét egy sajátos leleplezéssel kezdjük. A „Minden út Rómába vezet”  valójában ugyanis nem római mondás és nem az ókori úthálózattal kapcsolatos. A híres szavak az ókori forrásokban nem találhatók meg, csupán a 12. században jelentek meg először vallásos szövegben és arra utaltak, hogy az egyházhoz (és annak központjához) sok út vezet el. Ugyanakkor ez cseppet sem csorbítja ama tényt, hogy a gyakorlatban mégis minden út „az Örök Városba” irányult és a mondás ilyen értelemben legalább annyira, vagy még inkább adaptálható az ókori viszonyokra, mint a középkor évszázadaira. Ráadásul a zömmel luxustermékekre szakosodott, híres Tömjén-, Selyem-és Borostyán-utak révén szinte egész Európát és Ázsiát bekapcsoló, minden addiginál monumentálisabb kereskedelmi rendszer jött létre s ennek ütőere természetesen Róma volt.

Az egyes utak elnevezése már önmagában utal azok fő „profiljára”, így a Borostyánúton legfőképp a korban igen értékes borostyánkő távolsági szállítása zajlott. A dísztárgyak fő kellékeként szolgáló, lényegében megkövesedett gyanta az ókorban különösen drága volt, mert hittek viseletének gyógyító erejében. Szállításának útvonala Észak-Európát kötötte össze a Földközi-tengerrel. A borostyánkövet a Balti-tenger partjától szállították a kontinensen át a Visztula és a Dnyeper folyókon át Itáliába, majd onnan Görögországba, a Fekete-tengerhez és Egyiptomba. Külön érdekesség, hogy Scarbantia (a mai Sopron) és Savaria (a mai Szombathely) érintésével Pannónia is szerves részét képezte ennek a híres rendszernek. Olyannyira, hogy a Tiberius császár idejében épült és hadiútként is funkcionáló útvonal maradványai e városokban még ma is láthatóak!

Jóval összetettebb területet átfogó és jóval szélesebb profilú útvonal volt a Tömjénút, mely az Egyiptomot, Indiát és Arábiát átszelő nagyobb kereskedelmi útvonalak gyűjtőnevéül szolgált. A Dél-Arábiától a Földközi-tengerig ívelő tömjénkereskedelem az i. e. 3. század és a Kr. u. 2. század között élte virágkorát és a névadó füstölőszer mellett az ugyancsak bibliai asszociációkat ébresztő aranyat és mirhát (a balzsamfélék családjába tartozó cserje, melynek illatos szirupja ősidők óta keresett luxuscikk, gyógyeszköz és kultikus szer), indiai fűszereket, ébenfát, finom kelméket, valamint kelet-afrikai ritka fafajtákat és tollakat szállított megrendelőihez. Népszerűségének végül a Kr. u. 3. század Rómájának gazdasági válsága és ezzel együtt a luxustermékek iránti érdeklődés drasztikus megcsappanása vetett véget.

A harmadik, Selyemút néven elhíresült kereskedelmi útvonal volt mindegyik közül a legősibb eredetű, legkiterjedtebb és leghosszabb életű. A Kínából induló út Anatólia területén és a Földközi-tenger térségén haladt keresztül és Kelet-, Dél- és Nyugat-Ázsiát kötötte össze a mediterrán térségen keresztül Európával és Észak-Afrikával. Külön érdekessége, hogy nem volt kijelölt út, elhelyezkedése attól függött, hogy épp merre voltak ellenséges törzsek, hol volt éhínség, mely terület volt száraz. Ám volt néhány bejáratott főbb útvonal is. Ilyenek voltak a csak szárazföldön haladó ún. északi és déli útvonalak, tengeren pedig a Szúzán át a Perzsa-öbölig, majd Alexandriáig végül Rómáig elérő utak. A Selyemút jelentőségét tovább növeli, hogy nem csak selymet és számos egyéb luxusterméket (szatén, pézsma, rubin, gyémánt, igazgyöngy, rebarbara) szállítottak évezredeken keresztül rajta, hanem felbecsülhetetlen kulturális összeköttetést is biztosított Európa, Ázsia és Afrika között.

 A Római Birodalom kereskedelmi erejét és hatását mutatja az a tény, hogy annak felbomlása után a közúti közlekedés hosszú évszázadokon keresztül nem tudta elérni az antik idők színvonalát. Olyannyira, hogy majd csak a 18-19. század során kezdünk tapasztalni hasonló szervezettséget, mint ami a rómaiaknál volt.

Ettől eltekintve legalább ennyire izgalmas a középkor nemzetközi kereskedelmi viszonyaival megismerkednünk. Elsőként az iszlám létrejöttével kibontakozó arab hódítások korába kalandozunk majd el a következő mini-fejezetben.

Gy. H.