Megosztás:

Terv marad-e a német útdíj 12 tonna alatt

2014. február 15.

A nemzetközi sajtótudósításokat előszeretettel böngészők figyelmét bizonyára nem kerülte el, hogy Németországban -bajor választási kampányfogásként- 2013-ban ismét felvetődött az a korábbi elképzelés, mely szerint a német autópályákon a személy- és a kistehergépjárművekre is útdíjat számolnának fel.

 A témát már korábban is meglebegtették a politikusok, hiszen Németországban ezidő szerint (2014) csak a 12 tonna legnagyobb megengedett össztömeg feletti áruszállító járművekre vonatkozik a fizetési kötelezettség, így nem csoda, hogy a közlekedés „könnyű súlyú” szereplőinek térdre kényszerítése (tekintve a várható busás bevételt) igencsak csábító vízió a mindenkori német kormányzat számára... Mindez persze azzal a kitétellel, hogy a 12 tonna alatti német honosságú járművek továbbra is díjmentességet élveznének.

Mint a Kossuth Rádió „180 Perc” című reggeli hírműsorában 2014. január 8-án elhangzott: a korábban kifogástalan állapotú német közlekedési infrastruktúra mára már javításra szorulna, s ehhez teremtene forrást a szakminisztérium által kalkulált 800 millió eurós bevétel, mely az útdíjrendszer kiterjesztésének halasztásával tehát 2014-ben is csak terv marad. Erősen valószínűsíthető azonban, hogy a 12 tonna alatti külföldi (nem német) járművek megadóztatása 2015-re vagy 2016-ra kőkemény valósággá válik.

Az elképzelés nagy ellenérzést váltott ki a külföldi autósok körében: elsősorban (érthető módon) a környező országok lakói „prüszkölnek ellene”, akik napi gyakorisággal érintik Németország autópályáit.

Forrás: www.mkfe.hu

Vissza

 

Aktuális híreink

10-ből 10 - Újra MagyarBrands díjas lett cégünk

2025. október 20.

Óriási büszkeség számunkra, hogy idén már 10. alkalommal nyerte el a K&V Logistic Solutions a MagyarBrands elismerést!Ez a díj azoknak a hazai márkáknak jár, akik nemcsak magyar tulajdonban állnak, de a megbízhatóság, innováció és pozitív fogyasztói megítélés terén is kiemelkednek.Immár 36 éve dolgozunk azon, hogy ügyfeleink számára kiszámítható, modern és emberséges logisztikai megoldásokat nyújtsunk – itthon és nemzetközi szinten egyaránt.Köszönjük minden kollégánknak, partnerünknek és ügyfelünknek, hogy együtt írjuk tovább a K&V márka történetét!

Bővebben

Versenykamion járt nálunk

2025. október 16.

Nem mindennap parkol be az Európa-bajnok a telepünkre! Kiss Norbert kamionja járt ma nálunk! És még a tükröket is behajtotta, rendes srác!

Bővebben

Rangos díjban részesült a K&V

2025. október 6.

Elnyertük a Deloitte Best Managed Companies különleges elismerését, amellyel a világ 48 országában tüntetik ki azokat a magántulajdonban lévő vállalatokat, amelyek példamutatóan teljesítenek minden kulcsterületen.

Bővebben

Együtt az úton a Volvóval

2025. október 1.

Immár 52 db vadonatúj Volvo FH Aero vontató erősíti a K&V nemzetközi járműflottáját!

Bővebben

Megújult a markazi iskola játszótere

2025. szeptember 25.

Mert játszani nem csak az ovisoknak fontos. Az általános iskolás korú gyerekeknek is szükségük van mozgásra, nevetésre, közös játékra – ezek ugyanis legalább annyira fejlesztik a kreativitást, az együttműködést és az önbizalmat, mint a tantermi órák.

Bővebben

Shuangliu: kapu Európa és Ázsia között

2025. szeptember 13.

2025. szeptember 5-én részt vettünk a „Shuangliu: kapu Európa és Ázsia között – együtt a jövőért” című üzleti találkozón a Budapest Hilton Hotelben.

Bővebben