Androidos okostelefonokon már eddig is elérhető volt az az alkalmazás, ami segít elkerülni a gyorshajtási bírságokat. Nem csak mutatja, hogy hol várható sebesség-ellenőrzés, hanem azokhoz közelítve figyelmezteti is a sofőrt.
Az immár iPhone készülékeken is elérhető (az App Store-ból ingyenesen letölthető) szoftver egyéb újdonságokat is kínál, Budapest, Pest, Baranya és Veszprém megye mellett immár Fejér megye területén is ismeri az előre tervezett mérőpontokat. Utóbbiak akár Facebookon is megoszthatók, ami praktikus lehet, ha például lakhelyünkhöz közeli, az ismerőseink számára is fontosnak vélt tempóellenőrzést találunk a listában.
Múlt hétvégén a K&V is képviseltette magát a Békéscsabai Kamionos Találkozón egy tűzpiros szépséggel, ahol ismét bebizonyosodott, hogy a kamionozás jóval több holmi magányos szakmánál: itt igazi közösségbe csöppen az ember.
BővebbenJúnius 11-én a K&V egy különjáratos autóbusszal segítette, hogy a tarnabodi gyerekek is eljuthassanak a Máltai Kavalkád Gyereknapra, Gyöngyösre.
BővebbenA hétvégén öt kollégánk vehette át a nemzetközi közúti fuvarozás egyik legrangosabb szakmai elismerését, az IRU Diplomát. A díjazottak között volt: - egy nemzetközi gépkocsivezető, - egy belföldi gépkocsivezető, - három autóbuszvezető munkatársunk.
BővebbenA hétvégén négy helyszínen is találkozhattatok velünk: két óvodában, a Banditos Pizzéria gyereknapján és Ludason is ott voltunk egy-egy kamionnal, melyek természetesen pillanatok alatt a legnépszerűbb „játékká” váltak.
BővebbenKöszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek a K&V Közlekedésbiztonsági Napjára! A mai Közlekedési Kultúra Napja apropóján külön öröm visszagondolni szombatra, amikor is átélhettük, mennyi gyerek és felnőtt érdeklődik a biztonságos közlekedés iránt. Különösen annak tudatában, hogy a K&V járművei naponta több mint százezer kilométert tesznek meg az utakon, ezért is tartottuk fontosnak, hogy a közlekedésbiztonságról ne csak beszéljünk, hanem valódi lehetőséget teremtsünk a megtapasztalására. Milyen felülni egy kamionba? Mennyire más egy akadálypálya, mint egy sima biciklizés? Mit lát egy sofőr – és mit nem?
BővebbenIdén is lezajlottak a K&V-nél az auditok, és megőriztük az ISO 9001 és ISO 14001 tanúsítványainkat, 3 éves újratanúsítással. Az ISO 9001 értelmében a folyamataink átláthatóak, követhetők, és ugyanazt a minőségi szolgáltatási szintet tudjuk hozni nap mint nap. Az ISO 14001 pedig arról tesz tanúbizonyságot, hogy működésünk során a környezetre is figyelünk.
Bővebben