Nevadában a közelmúltban módosított jogszabályok megengedik, hogy a közutakat autonóm - vagyis sofőr nélküli - járművek vegyék igénybe, Kalifornia és Florida pedig hasonló jogszabály bevezetését tervezi.
Bár a vezető nélküli kifejezés nem igazán pontos, mert a nevadai jogszabályok szerint valakinek kell ülnie a sofőrülésen és a vezető melletti ülésen is, de ettől függetlenül nyilvánvaló, hogy a technológia és a részlegesen vagy teljesen sofőr nélkül működő gépkocsi hihetetlen lehetőséget jelent.
A történet ott kezdődött, hogy a sofőr nélküli járművek 2007. évi DAPRA meghívásos versenyén többek között a Google is elindult saját fejlesztésű kocsijával, amit abban a reményben fejleszt, hogy a technológia bevetésével ki tudja majd küszöbölni a baleseti okok közül az emberi tényezőt. Az autó városi környezetben 96 kilométeres távot megtéve zökkenőmentesen futott be a célba.
Hogyan működik?
A Google autója érzékelők, kamerák és egyéb információforrások segítségével gyűjtött adatok alapján határozza meg helyzetét, a veszélyforrásokat, és ennek megfelelően halad.
A visszapillantó tükör mellé felszerelt kamera a közlekedési lámpákat és a mozgó tárgyakat keresi. A tetőn forgó érzékelő 60 méteres sugarú kört letapogatva háromdimenziós dinamikus térképet készít a környezetről. A bal hátsó kerékre ültetett érzékelő az oldalmozgásokat méri, és meghatározza a kocsi helyzetét a térképen. Az első és hátsó lökhárítóban elhelyezett három, ill. egy darab radar a különböző akadályokhoz viszonyított távolságot méri, és jelzi a rendszernek, ha fékezni kell.
A Google "Vegyes üzemű gépjármű átalakítása autonóm járművé" címen szabadalmaztatta megoldását az USA-ban. A szabadalom nemcsak azt a módszert védi, amelynek révén a sofőr ellenőrzése alatt tartja a járművet, hanem a radarok és érzékelők konkrét célra való használatát is.
Ha valaki aggódna a biztonság miatt, nos a Google sofőr nélküli járműve rendkívül biztonságos. A Google-autó több mint 300 000 kilométert tett meg, és ezalatt mindössze egyetlen baleset történt, amelyet a sors iróniája folytán épp az a személy okozott, aki a kocsit vezette. Nevada állam köztisztviselőinek egyébként szemet szúrt, hogy a kocsira többen is rádudálnak, odafigyelnek, mert valóban betartja a közlekedés szabályait, az előírt sebességet, és valóban megáll a stoptáblánál. Azonnal el is képzelhetjük magunknak, mi lenne, ha varázsütésre eltűnnének a közlekedési balesetek, nem lenne szükség sem cascóra, sem biztosítóra, legalább is a jelen formában nem.
Nem lehetetlen, hogy a távoli jövőben vakok is autózzanak egyedül. Ehhez csak egy a Google-höz hasonló autonóm járműre és hangvezérlésre lesz szükségük.
A logisztikában ritkán látványos, hogy ki mit tesz a környezetért. Nincs körülötte nagy felhajtás, inkább apró döntések sokaságával tehető zöldebbé, felelősebbé egy vállalat működése
BővebbenMúlt héten öt kollégánk is ellátogatott az AKKULOG IV. konferenciára, információval töltődni. S hogy mi fán terem az akkumulátorlogisztika? A lítiumion-akkumulátorokhoz kapcsolódó szerkezetek és alkatrészek szállítását és kezelését jelenti, nem kevés szabállyal és odafigyeléssel.
BővebbenMárciusban ismét útra keltünk, hogy a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel való többéves, szoros együttműködésünk keretében célba juttassuk a segítséget.
BővebbenIdén is beszálltunk a zöld otthonteremtési trendekbe: műhelyünkben elkészült 24 darab madárodú, amelyeket húsvét után az Egererdő munkatársaival közösen helyezünk ki a Gyöngyös környéki erdőkben.
BővebbenEgerben rendezték meg szerdán a Robotech Challenge Day-t, ahol a fiatalok testközelből ismerkedhettek a robotikával és a műszaki pálya kínálta karrierlehetőségekkel.
BővebbenSzerdán a MATE Károly Róbert Campus adott otthont az ÖKO Forradalomnak, egy évről évre megrendezésre kerülő, nagyszabású, élményalapú fenntarthatósági eseménynek.
Bővebben