Megosztás:

Majdnem harmadára csökkent a balesetek száma az autópályákon

2012. március 26.

2011-ben jelentős javulás történt az autópályákon bekövetkezett balesetek esetében. A 2010-es évhez képest mintegy 29 százalékkal csökkent a balesetek száma, és javuló tendencia figyelhető meg az egyéb baleseti mutatók tekintetében is.

A különféle útkategóriák közül az autópályák forgalombiztonsága a legkedvezőbb. Az adatok alapján a hazai autópályákon gyakorlatilag háromszor kisebb a baleseti kockázat, mint az országos közutakon, ugyanakkor az egyes balesetek átlagosan súlyosabbak, hiszen a forgalom átlagsebessége is lényegesen nagyobb.

A 2011-es adatok azt mutatják, hogy az ÁAK autópályáin bekövetkezett balesetek száma az előző évhez viszonyítva 29 százalékkal csökkent, ezen belül 30,4 százalékkal kevesebb anyagi kárral, illetve 20,9 százalékkal kevesebb személyi sérüléssel járó karambol történt. A személyi sérüléses baleseteken belül a halálos kimenetelűek száma 33,3 százalékkal, a súlyos kimenetelűek száma 12,3 százalékkal, a könnyű sérüléses esetek száma pedig 22,7 százalékkal csökkent 2010. adataival összehasonlítva.

A járművek futásteljesítményét is figyelembe vevő, tavalyi relatív baleseti mutató szintén a közlekedésbiztonsági helyzet egyértelmű javulását jelzi az ÁAK által kezelt autópályákon: az 1 millió járműkilométerre jutó személyi sérüléses balesetek száma 23,6 százalékkal csökkent, a balesetek súlyosságát is figyelembe vevő súlyozott relatív baleseti mutató pedig 22,3 százalékos javulást jelez 2010-hez képest.

A személyi sérüléses balesetek előfordulását gyorsforgalmi utanként vizsgálva a legnagyobb csökkenés az M0 autóút keleti szektora esetében mutatkozik: itt mintegy 50 százalékkal javult ez a mutató. Az M1 esetében 8,3 százalékos, az M3-nál 22,9 százalékos, míg az M7 vonatkozásában 26,8 százalékos a balesetszám-csökkenés.

Az ÁAK felhívta a figyelmet arra, hogy a balesetek kiváltó oka jelentős részben a követési távolság be nem tartása, vagyis a balesetek leggyakrabban utolérés miatt történnek. A 2011-ben regisztrált halálos kimenetelű balesetek 30 százaléka is erre vezethető vissza. A gyakori okok között szerepel még a nem megfelelő sebességválasztás, a gépjármű rossz műszaki állapota, illetve az is, ha valamilyen okból megnő a vezető reakcióideje, például fáradt vagy alkoholos befolyásoltság alatt áll. Összességében megállapították, hogy a tragikus balesetek bekövetkezésekor továbbra is az emberi tényezőé a főszerep.

Forrás: MTI

Vissza

 

Aktuális híreink

Közösen segítünk: úton az Élelmiszerbank adományai

2026. április 7.

Márciusban ismét útra keltünk, hogy a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel való többéves, szoros együttműködésünk keretében célba juttassuk a segítséget.

Bővebben

Elkészültek a madárodúk

2026. április 2.

Idén is beszálltunk a zöld otthonteremtési trendekbe: műhelyünkben elkészült 24 darab madárodú, amelyeket húsvét után az Egererdő munkatársaival közösen helyezünk ki a Gyöngyös környéki erdőkben.

Bővebben

Robotok, szakértők, pályaelemek, egy kis logisztika

2026. március 30.

Egerben rendezték meg szerdán a Robotech Challenge Day-t, ahol a fiatalok testközelből ismerkedhettek a robotikával és a műszaki pálya kínálta karrierlehetőségekkel.

Bővebben

Kivettük a részünk az ÖKO Forradalomból

2026. március 27.

Szerdán a MATE Károly Róbert Campus adott otthont az ÖKO Forradalomnak, egy évről évre megrendezésre kerülő, nagyszabású, élményalapú fenntarthatósági eseménynek.

Bővebben

Itt a tavasz? Akkor a K&V még zöldebbé teszi!

2026. március 26.

Immár hagyomány nálunk, hogy dolgozóinkkal minden évben fákat ültetünk Gyöngyösön. Idén összesen 38 darab magyar és magas kőrisfát helyezünk óvodák udvarára március 16. és 31. között.    

Bővebben

A logisztika szívmelengető oldala

2026. március 12.

Múlt hétvégén ismét jótékony összefogás mozdult meg Gyöngyösön. A Gyöngyösi Kézilabda Klub és a Mátra Lions Club idén is élelmiszergyűjtést szervezett a vakok, gyengénlátók, cukorbetegek és hátrányos helyzetű családok támogatására.

Bővebben