Megosztás:

Akik a jó hírünket viszik a világba

2011. november 28.

Új telephelyet nyitott Gyöngyösön a K&V Kft., az egyik TOP 50

Mátra alján, falu szélén.., - kezdhetném klasszikus mintára e modernkori mesét. Történetünk hõse a Markaz határából, a Mátra festõi környezetébõl induló, évek óta a heves megyei TOP 50-be tartozó K&V Nemzetközi Fuvarozó Kft., mely több mint két évtizedes mûködése során a régió egyik legsikeresebb középvállalkozásává nõtte ki magát.

Az idei év újabb nagy fordulatot hozott a cég életébe - július elsején a K&V Kft. megnyitotta új gyöngyösi telephelye kapuit, ahol szállítmányozási, raktározási és szerviztevékenységet folytat.

A K&V Nemzetközi Fuvarozó Kft. 1989. óta van jelen a nemzetközi szállítmányozás és fuvarozás területén, s az azóta eltelt idõszak változó körülményeihez alkalmazkodva és azokat kihasználva, dacolva a jelenlegi válsággal is, a vállalkozás a szállítmányozás egyre jelentõsebb szereplõjévé vált. Az elsõk között voltak, amikor 1989-ben éltek az új törvény adta lehetõséggel, és hazai magánvállalkozásként beléptek a nemzetközi szállítmányozási piacra.

Már a kezdetektõl õk nem hagytak ki egyetlen lehetõséget sem a fejlõdésre, s az egyre újabb lehetõségek - szerencsére - folyamatosan jöttek, a cégvezetõk pedig soha nem akartak kitérni elõlük. Tudják, hogy ami nem növekszik, az csökken. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a folyamatos, dinamikus elõrehaladás és fejlõdés az egyik legfõbb jellemzõje a K&V Kft.-nek. Így, mikor felmerült a lehetõség, hogy új telephelyet nyithatnak Gyöngyösön, nem haboztak. Júliustól már két helyen mûködik a cég. A K&V teljes fuvarozási és szállítmányozási tevékenysége központjává Gyöngyös vált, s így bõvíteni tudták logisztikai tevékenységüket is. Gyöngyösön létrejött egy új szervizüzem is, ahol egyrészt saját - több mint 100 jármûbõl álló - gépparkuk karbantartását tudják megoldani, de szélesre tárták a kapukat a lakosság és a vegyes - személy és tehergépjárművek - járműparkkal rendelkezõ vállalkozások elõtt is. A cég széleskörû szerviztevékenységek sok partnerük számára jelent kényelmes megoldást, - ahogy azt az ügyvezetõktõl megtudtuk -, hiszen így teher- és személygépjárműveiket egy helyen javíttathatják, vizsgáztathatják.

Gyors, pontos és megbízható munkával szeretnék elérni, hogy szervizük legyen a hétköznapok "box utcája". Persze Markazt sem hagyták el teljesen, hiszen továbbra is üzemel ottani műszaki vizsga bázisuk és benzinkútjuk.

A szállítmányozásról a kamionok és teherautók - e hatalmas országúti monstrumok jutnak eszünkbe. Ám a gépek, bár elengedhetetlen feltételei ennek a tevékenységnek, mégis csak eszközök, melyek az alapját képezik egy korszerű, hatékony szolgáltatásrendszernek. Az emberi hozzáállás és szaktudás az, ami egy céget naggyá tehet, és elõre vihet. A K&V Nemzetközi Fuvarozó Kft. tapasztalata is ezt bizonyítja.

A K&V Kft.-nek mára több mint 200 munkatársa van, s köztük sok olyan is, akik már a kezdetektõl velük vannak. Talán sikereik nagyrészt annak is köszönhetõek, hogy a cégnél nagyon alacsony a fluktuáció, s sokáig csak a fejlõdéssel járó bõvítések során jöttek új emberek. Ezt mutatja az is, hogy az árufuvarozás, az okmánykezelés és rakodás területén is nagy gyakorlattal rendelkezõ gépkocsivezetõik nagy része több, mint 5 éve dolgozik K&V-s színekben. Idén tavasszal pedig egy olyan kolléga esküvõjét tartották, akinek az édesapja is itt dolgozik. Még az esküvõi "limuzin" is a feldíszített mély-bordó - ezüst K&V kamion volt.

A K&V Kft. szállítmányozási tevékenységét elsõsorban az Európai Unió területén végzi. Szolgáltatásaik egyenletesen kiváló minõségét a folyamatosan megújított ISO 9001:2008 minõségi tanúsítvány is igazolja. A K&V Kft. elkötelezett híve a környezetvédelemnek, éppen ezért járműveik teljesítik a legmagasabb Euro 5 EEV környezetvédelmi normákat, valamint a cég megfelel az ISO 14001:2004 környezetirányítási rendszer szabványnak.

A nemzetközi szállítmányozás területén a siker igen sok tényezõtõl függ. Az árak, a géppark korszerûsége és biztonsága, a szolgáltatás színvonala és sokrétűsége - mind meghatározó tényezõk. A hazai szállítmányozási piac mára már letisztult. Sokan kiestek, az uniós csatlakozás, majd az új csatlakozó országok szolgáltatói által gerjesztett árverseny is új feltételeket hozott ennek az ágazatnak, amire fel kellett készülni. A mostani válságban a verseny napról napra egyre erõsebb. A szakma is felkészült, s a kialakult nehezített pályán csak magas színvonalú és pontos - biztonságos szolgáltatásokkal lehet megmaradni.

A biztonság a szállítmányozási szakmában kettõs értelmet nyer. A járművek tökéletes technikai állapota biztosítja az út biztonságát, másrészt azt, hogy az elindított áru épségben és biztonságban jusson el a megrendelõ által megjelölt helyre.

- Természetes számunkra, hogy folyamatosan fejlõdnünk, változnunk kell. Mi is szeretjük biztonságban érezni magunkat, ha igénybe veszünk egy szolgáltatást, s a mi partnereink is így vannak ezzel. Ráadásul, mint ügyfelek, mindannyian kényelmesek vagyunk, és mindig sietünk. Ezt figyelembe véve alakítjuk szolgáltatásainkat és fejlesztéseinket.

Tudjuk, hogy nemcsak a magunk és cégünk, de partnereink és országunk jó hírét is visszük világba. Ez nagy felelõsség, de nagy motiváló erõ is, s mi ezt tartjuk szem elõtt. - mondják végezetül az ügyvezetõk.

Évrõl évre egyre több K&V-s kamion egyre több helyre juttatja el a K&V partnereinek küldeményeit, s egyre több országban jelent garanciát a jó minõségű, kulturált és biztonságos fuvarozásra a K&V emblémája.

Jó utat, és további sikereket!

Görög Mária

- A Heves Megyei Top 50 kiadványban megjelent cikk -

Vissza

 

Aktuális híreink

Vizsgáztassa nálunk autóját, Gyöngyösön a legkedvezőbb áron!

2024. április 17.

Gyors, megbízható és megfizethető műszaki vizsgáztatás Gyöngyösön a K&V-nél, most csupán 24 900 Ft-ért személyautó esetében. Amikor eljön a műszaki vizsga ideje, minden autótulajdonos ugyanazt szeretné: gyors, profi és gondtalan ügyintézést. A K&V Műszaki Vizsgabázis ezt kínálja, ráadásul a legjobb áron a gyöngyösi régióban.

Bővebben

35 év 35 jócselekedet - élelmiszerszállítás

2024. április 10.

Ahogy már említettük, idén ünnepeljük a K&V megalakulásának 35. évfordulóját , és ebből az alkalomból 35 jócselekedetet hajtunk végre az év során. Áprilisban különleges akcióval készültünk: 35 raklap élelmiszert szállítunk ki az ország 35 különböző pontján működő segélyszervezeteknek az Élelmiszerbank raktárából.

Bővebben

ESG a K&V-nél: Új fejezet a fenntarthatóság jegyében

2024. április 3.

A K&V teljes mértékben elkötelezett az ESG (Environmental, Social, and Governance - Környezeti, Társadalmi és Vállalatirányítási) szempontok bevezetése mellett. Azonban az ESG nem csak egy újabb irányelv számunkra, hanem egy mélyen gyökerező elköteleződés, hogy felelősen járjunk el üzleti tevékenységünk minden területén, hiszen 2008 óta ISO 14001-es környezetközpontú irányítási rendszert tartunk fenn.  

Bővebben

MagyarBrands díjat vehettük át

2024. március 28.

Elismert magyar márkának lenni különösen jóleső érzés!

Bővebben

35 év 35 jócselekedet - Önkéntesen a kutyákért

2024. március 26.

Az idénre vállalt 35 év - 35 jótett sorozatunk legújabb állomásaként kollégáink szombat délelőtt az Ebrendészet Gyöngyös munkáját segítették önkéntesként kutyafürdetéssel, szárítással és szállítással, valamint információátadással az örökbefogadható kutyusokra vonatkozóan a Mátra Művelődési Központ előtt megrendezett Húsvétváró programon.

Bővebben

Szervizbővítés Cégünknél

2024. március 25.

A K&V szervizkapacitásának bővítése: új mérföldkő a járműjavításban

Bővebben