Már tesztelik Olaszország legújabb büszkeségét, a szicíliai A18-as autópálya Catania és Siracusa közötti 30 kilométeres szakaszát, melyen valamennyi elektromos berendezést - világítást, kijelzőket, segélyhívókat - a Nap energiája működtet majd.
Egyben ez lesz a világ első napelemes sztrádája. A tervek szerint január elsején át is adják a forgalomnak. Szakértők úgy vélik, a környezetbarát megoldás az üzemeltetési költségeket is töredékére csökkenti.
A szicíliai A18-as autópálya Catania és Siracusa közötti 30 kilométeres új szakasza lesz az első a világon, ahol csak és kizárólag a napelemek biztosítják majd az energiaellátást. Az út mentén - 2,8 kilométer hosszan és 100 méter szélességben - telepített mintegy 80 ezer szolár panelből kapják az energiát a kijelzők, a segélyhívók, az alagutakban lévő világítótestek és a szellőző rendszerek is. A beruházás összköltsége 60 millió euró. A napelemek várhatóan 12 millió kilowattóra energiát termelnek évente. A szakemberek szerint ezzel mintegy 31 ezer tonna olajat válthatnak ki, ami azt is jelenti, hogy évente körülbelül 10 ezer tonnával csökkentik az ország széndioxid-kibocsátását.
A Catania és Siracusa közötti szakasz egyébként nem az első közúti projekt Olaszországban, ahol a megújuló energiaforrások kulcsfontosságú szerepet kaptak. Az elmúlt hónapokban szintén Szicíliában az A20-as, Messinát Palermóval összekötő autópálya mentén helyeztek el napelemeket, melyek a kiszolgáló épületek energiáját biztosítják. Észak-Olaszországban pedig az A22-es autópályánál (mely az Alpokon keresztül Ausztriába vezet), a hangszigetelő korlátokat egy kilométernyi hosszan napelemekből építették. A szolár panelek évente mintegy 680 ezer kilowattóra energiát termelnek, mely a közeli települések energiafelhasználásának 20 százalékát fedezik.
A megújuló energiaforrások alkalmazása mellett az energiahatékonyságra is odafigyelnek az olasz autópályákon: a hagyományos izzókat energiatakarékos LED-es fényforrásokra cserélik szerte az országban. 2009-ben összesen 6378 energiafaló világítótestet cseréltek le takarékosabbra, idén pedig összesen 11 ezer cserét terveznek.
Érdekesség: Olaszország nem csak a világ első napelemes autópályáját építette meg, hanem 1924-ben Milánó és Varese között adták át bolygónk első autópályáját. A kétszer két sávos útszakasz a taljánok népszerű városát kötötte össze a még népszerűbb északi kirándulóhelyekkel: a Comói illetve a Maggiore tavakkal.
Múlt hétvégén a K&V is képviseltette magát a Békéscsabai Kamionos Találkozón egy tűzpiros szépséggel, ahol ismét bebizonyosodott, hogy a kamionozás jóval több holmi magányos szakmánál: itt igazi közösségbe csöppen az ember.
BővebbenJúnius 11-én a K&V egy különjáratos autóbusszal segítette, hogy a tarnabodi gyerekek is eljuthassanak a Máltai Kavalkád Gyereknapra, Gyöngyösre.
BővebbenA hétvégén öt kollégánk vehette át a nemzetközi közúti fuvarozás egyik legrangosabb szakmai elismerését, az IRU Diplomát. A díjazottak között volt: - egy nemzetközi gépkocsivezető, - egy belföldi gépkocsivezető, - három autóbuszvezető munkatársunk.
BővebbenA hétvégén négy helyszínen is találkozhattatok velünk: két óvodában, a Banditos Pizzéria gyereknapján és Ludason is ott voltunk egy-egy kamionnal, melyek természetesen pillanatok alatt a legnépszerűbb „játékká” váltak.
BővebbenKöszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek a K&V Közlekedésbiztonsági Napjára! A mai Közlekedési Kultúra Napja apropóján külön öröm visszagondolni szombatra, amikor is átélhettük, mennyi gyerek és felnőtt érdeklődik a biztonságos közlekedés iránt. Különösen annak tudatában, hogy a K&V járművei naponta több mint százezer kilométert tesznek meg az utakon, ezért is tartottuk fontosnak, hogy a közlekedésbiztonságról ne csak beszéljünk, hanem valódi lehetőséget teremtsünk a megtapasztalására. Milyen felülni egy kamionba? Mennyire más egy akadálypálya, mint egy sima biciklizés? Mit lát egy sofőr – és mit nem?
BővebbenIdén is lezajlottak a K&V-nél az auditok, és megőriztük az ISO 9001 és ISO 14001 tanúsítványainkat, 3 éves újratanúsítással. Az ISO 9001 értelmében a folyamataink átláthatóak, követhetők, és ugyanazt a minőségi szolgáltatási szintet tudjuk hozni nap mint nap. Az ISO 14001 pedig arról tesz tanúbizonyságot, hogy működésünk során a környezetre is figyelünk.
Bővebben