Használtautó vásárlásnál annak műszaki állapota mellett számos más dologra is érdemes odafigyelni, mint például nem terheli-e tartozás, vagy nem áll-e végrehajtási eljárás alatt. Nézzük, honnan szerezhetjük meg biztosan ezeket az információkat.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) közleményében hangsúlyozza: az autó törzskönyve sem garancia semmire, hiszen az csak azt bizonyítja, hogy nem lízingcég vagy hitelintézet tulajdonában van a jármű. Hozzáfűzik: ha adó- vagy vámtartozással veszi meg valaki az autót, az APEH - anélkül, hogy vizsgálná az adásvétel érvényességét - jogszerűen lefoglalhatja az autót, és ezt követően csak polgári peres úton érvényesítheti igényét a vevő az eredeti tulajdonossal szemben.
Az adó- vagy vámtartozásról az okmányirodától lehet felvilágosítást kérni. Annak kiderítéséhez, hogy egy adott gépjármű bírósági eljárás miatt lefoglalás alatt áll-e, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalához kell írásbeli kérelmet beadni, amely körülbelül egy hónapon belül tud választ adni.
Amire szintén csak kellő utánajárás után kaphatunk biztos garanciát, az a kilométeróra állása. Hogy a mutatott szám valóságosságáról meggyőződhessünk, érdemes egy szakszerviztől lekérdezni az ott végzett eddigi javításokat, hiszen javítás esetén rögzíteni kell a kilométeróra állását, amely eltérhet a ténylegesen tapasztalttól. Külföldről behozott gépjármű esetén a Vám- és Pénzügyőrségtől lehet információt kérni, hogy a behozatalkor mennyi volt a kilométeróra állása.
Mindezek után csak egy kérdés merülhet fel bennünk: megvár-e minket a kiszemelt autó, mire mindennek utánajárunk, főleg, addig az egy hónapig, amíg mekapjuk a hivatalos választ a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától.
Idén is lezajlottak a K&V-nél az auditok, és megőriztük az ISO 9001 és ISO 14001 tanúsítványainkat, 3 éves újratanúsítással. Az ISO 9001 értelmében a folyamataink átláthatóak, követhetők, és ugyanazt a minőségi szolgáltatási szintet tudjuk hozni nap mint nap. Az ISO 14001 pedig arról tesz tanúbizonyságot, hogy működésünk során a környezetre is figyelünk.
BővebbenMájus 9-én várunk mindenkit Gyöngyösön a rutinpályán, ahol most már biztos. hogy a HEGYI MENTŐK is velünk lesznek! A Kékes Kutató-Mentő Alapítvány csapata nemcsak bemutatkozik, hanem egy mentést is megmutat élőben. Tudjátok, ők azok, akik akkor lendülnek akcióba, amikor valaki eltéved az erdőben vagy bajba kerül túrázás közben.
BővebbenMost hétvégén a járműveink helyett a kollégáink gyűjtötték a kilométereket Vasárnap kora reggelre ugyanis a K&V csapata sikeresen teljesítette a 209 km-es UltraBalatont, ráadásul több mint 1 órát javítva a tavalyi eredményen!
BővebbenA logisztikában ritkán látványos, hogy ki mit tesz a környezetért. Nincs körülötte nagy felhajtás, inkább apró döntések sokaságával tehető zöldebbé, felelősebbé egy vállalat működése
BővebbenMúlt héten öt kollégánk is ellátogatott az AKKULOG IV. konferenciára, információval töltődni. S hogy mi fán terem az akkumulátorlogisztika? A lítiumion-akkumulátorokhoz kapcsolódó szerkezetek és alkatrészek szállítását és kezelését jelenti, nem kevés szabállyal és odafigyeléssel.
BővebbenMárciusban ismét útra keltünk, hogy a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel való többéves, szoros együttműködésünk keretében célba juttassuk a segítséget.
Bővebben