Kezdjük utunkat azzal a településsel, amely vadregényességével, látnivalói sokféleségével talán mind közül is az első helyen áll: ez a város Selmecbánya.
„Uraim, ha a pokolban egyszer az a gondolatjuk támadna az ördögöknek, hogy várost építsenek, az bizonyosan olyan lenne, mint Selmecbánya” – írja nem túl hízelgő ironikussággal Mikszáth Kálmán egyik elbeszélésében. Nagy írónk a hely meglehetősen „kesze-kusza” elrendeződése kapcsán tréfálkozik így. És valóban: nincs talán egyetlen város sem, amelynek oly kevés vízszintes utcája lenne, mint Selmecnek, ellenben vagy dombnak fölfelé kaptathat az ideérkező, vagy lefelé ereszkedik onnan, hol macskaköves utcákon, hol hangulatos kis ösvényeken és lépcsőkön, hogy sorra vegye híres látnivalóit. Kezdjük sétánkat azzal az óvárossal, mely 1993-ban felkerült az UNESCO világörökség listájára. A hangulatos belső rész középpontját a meredeken lejtő Szentháromság-tér alkotja, gyönyörű polgárházak sorától övezve. A tér egyik meghatározó épülete a gótikus Szent Katalin-templom, benne a titokzatos MS mester oltárképeivel. Továbbhaladva a török fenyegetés ellen épült Óvárba botlunk, melynek egyik érdekessége az, hogy plébániatemplomból alakították át erődítménnyé. A másik a híres selmeci pipakészítők emlékét megidéző pipamúzeum.
Ha létezik Óvár, bizonyára léteznie kell Újvárnak is. Nos: Selmecen tényleg található egy Leányvárnak is nevezett ilyen épület, mely valójában nem más, mint egy dombra épült rotunda-szerű őrtorony, mely a város minden pontjáról látható. Még egy ilyen szimbolikus építmény magasodik Selmec fölé, a kálváriatemplom, sokak szerint Közép-Európa legszebb ilyen jellegű épületegyüttese. Folytonos föl-le sétáktól már amúgy is fáradt lábainkat ne kíméljük, érdemes megjárnunk a rendkívül meredek utat egész a tetőig, hisz „kárpótlásként” lélegzetelállítóan pazar kilátás nyílik a városra. Nem mellesleg pedig egy német, egy magyar és egy szlovák templomot is felfedezhetünk itt jártunkban.
Még egy érdekesség kívánkozik sétánk végére: akármerre járunk majd, lépten-nyomon szalamandrákba „fogunk botlani” a városban, persze csak képletesen, tudniillik ez a település címerállata. A legenda szerint ugyanis, amikor egy itteni pásztor megpillantott kettőt e kicsiny fürge hüllőkből, azok egyikének háta aranytól, a másiké ezüsttől volt csillogó, ilyen értelemben tehát nekik köszönheti a város mesés gazdagságát.
Éppen csak tovahaladva, mindjárt a település tőszomszédságában a néhai bányászéletbe csöppenhetünk bele, hisz számos itteni bányajáratot turisztikai céllal átalakítottak. Így bányászlámpával a fejünkön, kissé görnyedt testtartással, de mi is végigjárhatjuk ezeket a zegzugos, nyirkos, de mindenképp egyedi hangulatú tárnákat.

Következő útállomásunk egy másik mesésen gazdag település: Körmöcbánya, melynek neve egyenesen összeforrt az arannyal. Talán kevés város őrzi jobban a néhai Magyar Királyság dicsőségét, mint ez. A mai napig üzemel az a pénzverde például, amely a maga nemében az egyik legősibb egész Európában, és ahol a középkori világ legértékállóbb aranypénzét előállították. A különös atmoszféra azonnal megcsap minket, ha az óvárosba belépünk az épen maradt régi városfal, a barbakán alatt átsétálva. Egy másik világba csöppenünk németesen szép régi polgárházakkal, barokk pestisoszloppal, szökőkúttal. Érdekesség, hogy a tér közepéről hiányzik az amúgy e helyeken elmaradhatatlan templom, mely valaha ugyan ott állt, de a 19. században lebontották, mert félő volt, hogy a város alatt húzódó bányajáratokba omlik. Körmöc fő ékessége a város fölé magasodó, a 13-15. század között épült erődítés, amelyre fedett lépcsősor visz fel a főtérről. A több mint száz fokból álló csigalépcsőkön felkapaszkodva az Óratoronyba jutunk, ahonnan kitűnő kilátás nyílik a városra és környékére. Erősebb idegzetű turistáknak a város körbástyájába épített kápolna alsó részében található ún. csonttermet ajánljuk, a hajdani temetkezőhelyen ugyanis a csontmaradványok egy része ma is megtekinthető.

A „triász” harmadik tagja az Alacsony-Tátra lábainál fekvő Besztercebánya, mely hajdan megyeközpont is volt. Talán ennek is köszönhető, az a főtér, amelyhez foghatót méretben és szépségben keveset találni a Kárpát-medencében! A hatalmas, német típusú, négyzet alakú teret színes, szgrafittókkal díszített palotaszerű polgárházak keretezik, a látogató csak kapkodhatja össze-vissza a fejét a főként reneszánsz jellegű, szebbnél szebb épületek között.
Bányavárosaink megtekintéséhez ugyan jó cipőre és kitartásra van szükség: látnivalói ezerfélesége bőven kárpótol azért, hogy felfedezőutunk végén minden bizonnyal kellemesen elfáradva térünk majd nyugovóra!