Megosztás:

Így éltünk 20 éve...(1989 szeptembere)

2009. szeptember 23.

Szeptemberi cikkünkben ismét történelmi léptékű eseményről adhatunk számot: hazánk engedélyt ad az NDK-ba visszatérni nem akaró keletnémet menekültek nyugati országokba való szabad távozására. Sor kerül továbbá a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások első szakaszának lezárására. De ekkor kerül be a hazai politikai köztudatba egy új fogalom is: az ún. „négy igenes népszavazás” kezdeményezése révén. Beszámolunk arról is, milyen évfordulóra emlékezett az egész világ ’89 e hónapjában és persze az elmaradhatatlan filmajánlóval is jelentkezünk.

Szeptember 11-éről ma már mindenkinek automatikusan a World Trade Center elleni 2001-es terrortámadás jut eszébe. Pedig sokkal pozitívabb események is köthetők e naphoz, például ha a húsz évvel ezelőtti történéseket nézzük. 1989. szeptember 11. nulladik órájában hatályba lép ugyanis a kormány azon intézkedése, mely szerint az NSZK-ba vagy Nyugatra távozni szándékozó NDK-menekültek előtt megnyitják a magyar határt. Az augusztusi jelképes soproni határnyitással kezdődött eseménysorozatnak ez lesz a következő lépcsőfoka (hogy végül a berlini fal novemberi leomlásával érje el tetőpontját). Közvetlen előzményként szeptember 10-én este a „Hét” című televíziós műsorban Horn Gyula akkori külügyminiszter jelentette be a nevezetes döntést. Beszédes adat, hogy a szimbolikus drótátvágást követő három nap alatt mintegy 12 ezer sugárzó arcú keletnémet ember lépi át a határt.

Egy héttel később a szűkebben vett belpolitikai életben is fontos történések zajlanak. A június 13. óta folyó Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon megállapodás születik. A három fél egyezsége értelmében kinyilvánították a békés átmenet jogi és politikai feltételeinek megteremtését, a többpártrendszeren alapuló jogállam kialakítását, a társadalmi-gazdasági válságból való kiútkeresés szándékát. Deklarálták továbbá az ún. „sarkalatos törvények” fontosságát, melyeket aztán az országgyűlés őszi ülésszaka alatt (szep. 26 – okt 28. között) el is fogadnak.

A nagy megállapodási „hullámban” bombaként robban, hogy az SZDSZ és a FIDESZ, bár üdvözlik az elért eredményeket, nem írják alá az egyezséget. Az ok: az Ellenzéki Kerekasztal többi tagja elfogadta, hogy a köztársasági elnököt még egy kérdéses legitimitású parlament válassza meg. Az SZDSZ szeptember 24-én bejelenti: aláírások gyűjtésével kezdeményez népszavazást négy kérdésről:

  1. Kivonuljon-e az MSZMP a munkahelyekről?
  2. El kell-e számolni az MSZMP vagyonáról?
  3. Feloszlassák-e a munkásőrséget?
  4. A szabad választások után vagy azt megelőzően válasszanak-e köztársasági elnököt?

(A népszavazás eredményéről novemberi cikkünkben számolunk majd be.)

Belföldi vonatkozású hír, hogy a TIB (Történelmi Igazságtétel Bizottság) követelést ad ki október 23. nemzeti ünneppé nyilvánításáról, valamint, hogy a hónap végén alakul meg a Kereszténydemokrata Néppárt. A hazai kulturális életet érintő esemény, hogy szeptember 16-án felavatják a majd két évtizedes munkával, egymilliárd forintos beruházással felújított keszthelyi Festetics-kastélyt.

Kerek, bár szomorú évfordulóra emlékezik a világ 1989. szeptember első napján. Ötven évvel a rendszerváltás előtt robbant ki ugyanis az emberiség történelmének legvéresebb háborúja, azzal, hogy 1939. szeptember 1-jén hajnali 4 óra 45 perckor a németek megtámadták Lengyelországot. A második világégés apropóján számos európai országban tartanak megemlékezéseket.

A hónap végéről is egy hír: szeptember 27-én Szlovénia a szuverenitását megerősítő alkotmánymódosítást fogad el. Ez a gyakorlatban a Jugoszláviából való kilépéssel egyenértékű döntés.

E havi hírblokkunk végén beszámolunk arról, hogy szeptember 4-én távozik az élők sorából George Simenon, a híres belga író, aki nimbuszát Poirot és Sherlock Holmes mellett a legnépszerűbb detektív, Maigret felügyelő figurájának megalkotásával szerezte.

És végezetül következzék egy kis szeptemberi ízelítő a filmek világából. Bár e hónap nem jeleskedik a kasszasikerek terén, érdemes kiemelnünk két filmet. Az egyik A szerelem tengere címet viseli, ennek ellenére egy izgalmas lélektani thriller Al Pacino kiváló alakításával.

A másik alkotás - a többek között az 1492 A Paradicsom meghódítása és a Gladiátor című filmeket is jegyző - Ridley Scott Fekete eső című ugyancsak izgalmas mozija, a korszak sztárjaival, Michael Douglas-szal és Andy Garcia-val a főbb szerepekben.

 

Vissza
Kapcsolódó anyagok
  • Így éltünk 20 éve... (1989 augusztusa)
  • Így éltünk 20 éve... (1989 júliusa)
  • Így éltünk 20 éve... (1989. június)
  • 20 éve történt...
  •