Az advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Az ókori zsidó nép 4000 éven keresztül misztikus várakozással várta az Úr, a Megváltó eljövetelét, mely a próféták jövendölései szerint megszabadítja őket rabságukból. Mint a keresztény hagyományokból tudjuk, a Megváltó, vagyis Jézus világra jövetele igazából a bűnöktől való szabadulást, a fényt, az életet hozta el az emberiségnek. A kereszténység máig ezt ünnepli karácsonykor, és az Úr eljövetelét várja a karácsony előtti négyhetes adventi időszakban.

Sok más keresztény ünnephez hasonlóan az advent is mozgó ünnep: negyedik vasárnapja mindig a nagykarácsony napja (dec. 25.) előtti vasárnapra esik, így vissszaszámolva, az első adventi vasárnap minden évben november 27. és december 3. közé kell, hogy essen.

Ekkor gyújtjuk meg az adventi koszorún az első gyertyát, majd minden vasárnap egy újabbat, amely a növekvő fényt, vagyis a megváltó közeledtét szimbolizálja.
A gyertyák színe katolikus körökben három lila és egy rózsaszín. Minden gyertya szimbolizál egyben egy fogalmat is: a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt.

Kevésbé ismert, hogy az adventi koszorú hagyományát már az ősi pogány szokások között is megtaláljuk. Első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetvilágában találták meg. Itt a még boszorkányokban, gonosz lelkekben, varázslókban hívő emberek koszorút fontak vesszőből, fűzfából és fenyőágakból, amelyet arany vagy piros színű szalaggal díszítettek. Minden egyes szín, forma sajátos jelentést hordozott. A zöld a termés színe volt, a piros az életé, az arany és a sárga pedig a fényé. A kör alakú forma az örökkévalóság jelképe, a varázserőé, ami soha el nem múlik. Úgy tartották, hogyha ilyen "szent" koszorúkkal veszik körbe a házakat, az elűzi a gonosz szellemeket.

Ezek az ősi rituálék azonban szép lassan feledésbe merültek, és az adventi koszorú elkészítésének szokása csupán a XIX. században jött divatba. Európában először Heinrich Wichern, egy lelkész tette az ünnep részévé a koszorút. Egy gyertyákkal díszített csillár segítségével jelezte az árvaház gyermekei számára az ünnepig hátralévő időt. Az észak-német területet követően hamarosan Ausztriában is meggyulladtak az első gyertyák. Ma pedig már szerte a világon az ünnep népszerű kellékévé vált az adventi koszorú, s a vasárnapi gyertyagyújtás fokozza a várakozás örömét.

A karácsonyi várakozás izgalmát növelve egyes családokban a gyermekeket advent kezdetekor adventi naptárral lepik meg. Ezen az általában házikóra hasonlító ajándékon kis ablakocskák jelzik a napokat, amelyek karácsonyig hátra vannak, a gyermek pedig úgy élheti át a várakozás örömét, hogy naponta egy ablakot kinyithat, és kiveheti az ott elrejtett apró ajándékot, rendszerint édességet.

A mai ember adventi időszakát persze már többnyire csak az ’ajándékvásárlás’ lelkülete hatja át, és Európa nagyobb városaiban fényesebbnél fényesebb adventi vásárokat találunk. Persze ezek hangulatukkal igyekeznek megeleveníteni a régi korok meleg, őszinte várakozását. De vajon a lelkünben ilynekor valóban várunk-e, remélünk-e még ma valami jobb világot, ahogy azt őseink tették?